A Williams New Yorkban leplezte le a 2024-es autóját

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 15:53
Így fog kinézni a 2024-es Williams (Fotó: X/WilliamsRacing)
A Formula–1-es Williams közép-európai idő szerint hétfő délután leleplezte a 2024-es autója, az FW46-os festését a New Yorkban zajló rendezvény keretein belül.

 

A Haas pénteki autóbemutatóját a Williamsé követte, a grove-iak New Yorkban, a manhattani Puma NYC Flagship Store-ban leplezték le idei versenygépük, az FW46-os festését. A helyszínválasztás hátterében az állt, hogy a Dorilton Capital révén 2020 nyara óta amerikai kézben lévő alakulat nemrég együttműködésbe fogott és többéves megállapodást kötött a sportruházat-gyártással foglalkozó óriáscéggel.

Az FW46-os letisztult dizájnt kapott, a fekete szín mellett  a tengerészkék fényezés került előtérbe, míg az orrészen, illetve az autó oldalán piros és fehér csík húzódik végig. A 2024-es gép teljes valójában egy nappal a téli kollektív teszt előtt gurul pályára Bahreinben egy filmforgatási nap keretein belül.

A rendezvényen jelen volt a gárda élére 2023 elején kinevezett James Vowles, valamint a második közös évét megkezdő versenyzőpáros, Alexander Albon és Logan Sargeant. A thaiföldi és az amerikai pilóta kontaktusa 2024 végén jár le a patinás alakulattal, és egyelőre kérdéses, hogyan alakul számukra a folytatás.

A Red Bull egyes sajtóértesülések szerint már korábban többéves kontraktust ajánlott Albonnak, ami 2025-tel lép hatályba, ráadásul a legfrissebb hírek alapján a Mercedes listáján is előkelő helyet foglal el Lewis Hamilton váratlan távozása után. Sargeant-nak eközben mindenképpen meggyőzőbb teljesítményt kell nyújtania – források szerint már tavaly is rezgett alatta a léc.

„A 2024-es autófestés bemutatása fontos mérföldkövet jelent egy olyan ikonikus helyszínen, mint New York. A csapat már sok hónapja az FW46-osra összpontosít, és még mindig nagy erőfeszítéseket tesz mindenki Gorve-ban, hogy elkészüljünk az idei versenygépünkkel. Tovább szeretnénk vinni a lendületet az előző évből, és a versenyzőpárosunk, Alex és Logan képes arra, hogy folyamatosan pontszerzésért küzdjön, miközben segíti a jövőbeli fejlesztést is" – jelentette ki Vowles.

„Amióta csatlakoztam a Williamshez, láttam, ahogyan a csapat összeállt, leküzdött számos akadályt, és megszerezte a hetedik helyet a konstruktőri bajnokságban, ami nagy dolog volt mindenkinek. Emellett megmutattuk a világnak, hogy lefektettük az alapokat a jövőhöz. Továbbra is igyekszünk erősíteni a csapatunkat a pályán és azon kívül is, a fejlesztésektől kezdve az infrastruktúráig, és az új támogatók bevonzásával, mint amilyen a Komatsu is."

„Természetesen még hosszú út áll előttünk, de tudom, hogy a szurkolóink, a szponzoraink és mindenki Grove-ban egy emberként azért dolgozik, hogy új fejezetet nyissunk ennek az ikonikus csapatnak a történetébe. Időbe fog telni, de mindenki támogatása nagy segítség a siker felé vezető úton az elkövetkező években. Már alig várom, hogy lássam, mit tartogat számunkra ez az idény" – zárta gondolatait a csapatfőnök.

 
 

 

 

Az előző évi konstruktőri bajnokságot a hetedik helyen záró csapat viszonylag korán, már a nyolcadik nagydíjat követően átállt a 2024-es autó fejlesztésére, és az idén nem lehet más a célja, mint hogy állandó tagjává váljon a középmezőnynek, és kiegyensúlyozottan pontszerző helyekért harcolhasson a versenyhétvégéken.

Az autóbemutatók sorát a Stake F1 Team Kick Sauber névre váltó alakulat követi, amely története során először Nagy-Britanniában tart leleplezést. A 2024-es gépről a tervek szerint este 8 órakor hull le a lepel.

CSAPAT IDŐPONTAUTÓBEMUTATÓ
Red Bullfebruár 15. 
Mercedesfebruár 14. 
Ferrarifebruár 13. 
McLarenfebruár 14. 
Aston Martinfebruár 12. 
Alpinefebruár 7. 
Williamsfebruár 5.A Williams New Yorkban leplezte le 2024-es autóját
Visa Cash App RBfebruár 8. 
Stake F1 Team Kick Sauberfebruár 5. 
Haasfebruár 2.Bemutatkozott a Haas 2024-es versenygépe, a VF-24-es

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik