F1: Leclerc eltévedt; vérre menő csata után ölelkezés Brazíliában

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.06. 17:18
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíjat. A háromszoros világbajnok újabb magabiztos győzelmet aratott, nem sokkal mögötte azonban az utolsó méterekig kemény csata folyt. Fernando Alonso és Sergio Pérez minimális különbséggel látta meg a kockás zászlót, ám vélhetően élvezték a párharcot, amelyet követően össze is ölelkeztek. Charles Leclerc számára nem marad ennyire emlékezetes az interlagosi futam, amelyen részt sem tudott venni, ráadásul a felvezető körben történt kiesését követően nehezen talált vissza a paddockba. Íme, az F1-legek a brazíliai versenyhétvégéről!

GYORSAN BEESTELEDETT PÉNTEKEN.Ahogyan arra számítani lehetett, a pénteki időmérőn megérkezett az eső, s végül a terezettnél hamarabb le kellett inteni a harmadik szakaszt. Nemcsak az eső kezdett rá ugyanis igen intenzíven, hanem percek alatt annyira sötét lett, hogy a gyér látási viszonyok miatt sem volt biztonságos visszaengedni a mezőnyt a pályára.GYORSAN BEESTELEDETT PÉNTEKEN.Ahogyan arra számítani lehetett, a pénteki időmérőn megérkezett az eső, s végül a terezettnél hamarabb le kellett inteni a harmadik szakaszt. Nemcsak az eső kezdett rá ugyanis igen intenzíven, hanem percek alatt annyira sötét lett, hogy a gyér látási viszonyok miatt sem volt biztonságos visszaengedni a mezőnyt a pályára.

VISSZA AZ ISMERETLEN TEREPRE.Hiába indult rendkívül jól az idény az Aston Martin és különösen Fernando Alonso számára, a brit alakulat lemaradt az év közbeni fejlesztési versenyben, s versenyzői az utóbbi időben jóval ritkábban szállhatnak harcba az első soros rajtpozíciókért vagy a dobogós helyezésekért. Interlagosban azonban a kezükre játszottak a rendhagyó körülmények az időmérő végén, s kisajátították az első rajtsort a futamra – Lance Stroll számára azonban kevésbé volt ismert a rajtrács eleje.

ELFOGYTAK A SPRINTEK 2023-RA.Összesen hat sprintfutamot rendeztek idén, ebből hármat az elmúlt négy versenyhétvégén. A két évvel ezelőtt bevezetett rövidített futamok továbbra is megosztják a rajongókat, annyi azonban biztos, hogy a 2023-as idényből hátralévő két fordulót a megszokottak szerint, azaz egy időmérővel és egy versennyel bonyolítják le.

AZ ELŐTT VÉGE LETT, HOGY ELKEZDŐDÖTT VOLNA. Az első rajtsorból várhatta volna Charles Leclerc a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon, amelynek felvezető körében máris véget ért számára a hétvége. Közvetlenül a rajtot megelőzően ugyanis technikai probléma következtében kicsúszott, s Ferrariját a gumifal állította meg. Leclerc ráadásul jó ideig nem jutott vissza a paddockba, még akkor is a pálya mentén tévelygett, amikor a többek már visszatértek a bokszutcába a rajtot követő félbeszakításkor.

ÉLVEZETES PÁRHARC A DOBOGÓÉRT.Nagy versenyt futott Alonso Interlagosban, és magabiztosan autózott idénybeli nyolcadik dobogós helyezése felé, amikor megérkezett mögé Sergio Pérez. A Red Bull versenyzője hosszú körökön keresztül támadta Alonsót a harmadik pozícióért, és nem sokkal a futam vége előtt össze is jött az előzés. Csakhogy Alonso hamar visszaszerezte a pozíciót, amelyet mindössze 0.053 másodperccel Pérez előtt célba érve meg is védett.

Alonso és Pérez csatája lett az interlagosi futam egyik legemlékezetesebb jelenete, amely során a két versenyző rettentő sportszerűen csapott össze. A leintést követően a mexikói pilóta az interjúk helyszínéül szolgáló „ketrecben” odalépett Alonsóhoz, akivel mosolyogva megölelték egymást. A kétszeres világbajnok aztán elárulta, hogy azért megkérte Pérezt, többször ne helyezzen rá ekkora nyomást, hiszen már elmúlt 20 éves.

A SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:26.07.136
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 8.277 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 34.155 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 34.208 mp h.
5. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 40.845 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 50.188 mp h.
7. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 56.093 mp h.
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:02.859 p h.
9. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:09.880 p h.
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
11. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
14. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 2 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
George Russell brit Mercedes 57
Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 39
Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 22
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 0
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 0
Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 17 19 23 8 524
2. Sergio Pérez 2 8 18 2 258
3. Lewis Hamilton - 6 20 4 226
4. Fernando Alonso - 8 19 1 198
5. Lando Norris - 7 17 1 195
6. Carlos Sainz Jr. 1 3 20 - 192
7. Charles Leclerc - 4 15 - 170
8. George Russell - 1 18 1 156
9. Oscar Piastri - 2 11 - 87
10. Lance Stroll - - 11 - 63
11. Pierre Gasly - 1 13 - 62
12. Esteban Ocon - 1 12 - 46
13. Alexander Albon - - 8 - 27
14. Cunoda Juki - - 4 - 13
15. Valtteri Bottas - - 4 - 10
16. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
17. Daniel Ricciardo - - 1 - 6
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Kevin Magnussen - - 3 - 3
20. Liam Lawson - - 1 - 2
21. Logan Sargeant - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 782
2. Mercedes 382
3. Ferrari 362
4. McLaren-Mercedes 282
5. Aston Martin-Mercedes 261
6. Alpine-Renault 108
7. Williams-Mercedes 28
8. AlphaTauri-Honda RBPT 21
9. Alfa Romeo-Ferrari 16
10. Haas-Ferrari 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik