F1: Leclerc lesújtott Mr. Russellre; Verstappen sajnálta a sikert Norristól

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.23. 15:48
Max Verstappen Formula–1-es pályafutása 50. győzelmét aratta az Amerikai Nagydíjon, s ezzel megfosztotta az első diadalára már régóta készülő Lando Norrist az austini győzelemtől. A texasi forduló egyébként annak reményével indult, hogy az Aston Martinnál hirtelen változik a pilótafelállás, Logan Sargeantnek pedig az orvosi autó ellen is „harcba kellett szállnia" hazai versenyhétvégéjén. Charles Leclerc sportfelügyelőnek hitte magát a sprintidőmérőn, és nem kímélte George Russellt. Íme, az F1-legek az Amerikai GP-ről!

A VÁRVA VÁRT PILÓTACSERE REMÉNYE AUSTINBAN. Nem sikerültek éppen tökéletesen az amerikai versenyhétvége előkészületei, ugyanis a pálya menti plakátokon – amelyeken a versenyzők fotója látható – Lance Stroll helyett az Aston Martin tartalék pilótája, Felipe Drugovich szerepelt. Miután a képek bejárták az internetet, a szervezők orvosolták a problémát azzal, hogy letakarták Drugovich fotóját – Strollé azonban végül nem kerül ki. A kanadai versenyző jövőjével kapcsolatban sok a pletyka mostanság, így kissé olyan, mintha a fotókat rosszul kihelyező szervezők sok szurkoló akaratát valósították volna meg.A VÁRVA VÁRT PILÓTACSERE REMÉNYE AUSTINBAN. Nem sikerültek éppen tökéletesen az amerikai versenyhétvége előkészületei, ugyanis a pálya menti plakátokon – amelyeken a versenyzők fotója látható – Lance Stroll helyett az Aston Martin tartalék pilótája, Felipe Drugovich szerepelt. Miután a képek bejárták az internetet, a szervezők orvosolták a problémát azzal, hogy letakarták Drugovich fotóját – Strollé azonban végül nem kerül ki. A kanadai versenyző jövőjével kapcsolatban sok a pletyka mostanság, így kissé olyan, mintha a fotókat rosszul kihelyező szervezők sok szurkoló akaratát valósították volna meg.


SARGEANT AZ ORVOSI AUTÓ ELLEN. Nemcsak a helyi szervezők bakiján nevethettek a szurkolók múlt hétvégén, ugyanis az időmérő közvetítésébe kissé hibásan került be a világbajnokság aktuális állása. Igaz, hogy Logan Sargeant (a kizárásokat követően) végül megszerezte első pontját hazai futamán, bár az alábbi állást elnézve így sem sikerült megelőznie az orvosi autót a vb-tabellán.

MEGFORGÁSSAL IS A POLE-BAN. A pénteki időmérő közel sem alakult tökéletesen Max Verstappen számára, szombaton azonban visszavágott, és megszerezte a rajtelsőséget a sprintidőmérőn. Az újabb siker mellett azonban a címvédő nevéhez fűződik a kvalifikáció legnagyobb megforgása is még a Q2-ből. Könnyen lehet azonban, hogy Verstappen csak magát szerette volna szórakoztatni azzal, hogy vajon így is sikerül-e legyőznie a többieket.


Míg Verstappen a határokat feszegette, Charles Leclerc kissé a sportfelügyelők bőrébe bújt, és máris kiosztott egy büntetést az őt feltartó George Russellnek. A monacói pilóta kérését végül teljesítették a valódi sportfelügyelők, ugyanis három rajthelyes büntetéssel sújtották „Mr. Russellt”.

NORRIS ELSŐ GYŐZELME HELYETT AZ 50. VERSTAPPEN-DIADAL. Nagy mérföldkőhöz érkezett a Red Bull háromszoros világbajnoka Austinban, ugyanis megszerezte 50. győzelmét a királykategóriában. Igaz, ha végül nem utasítja maga mögé Norrist a futamon, s a McLaren versenyzőjét inti le elsőként a kockás zászló, akkor új futamgyőztest ünnepelhettünk volna. Verstappen újabb sikere után azonban Norrisnak tovább kell várnia arra, hogy először ünnepelhessen a dobogó legfelső fokán.

Norrist egyébként Verstappen után Hamilton is megelőzte, így végül csak a pódium legalsó fokára állhatott fel. A brit pilóta természetesen ennek az eredménynek is örült, ám honfitársa kizárását követően még boldogabb lehet, hiszen egy hellyel előrébb került az összesítésben.


AMERIKAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda -
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 10.730 mp h.
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 15.134 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 18.460 mp h.
5. George Russell brit Mercedes 24.999 mp h.
6. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 47.996 mp h.
7. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 48.696 mp h.
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:14.385 p h.
9. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:26.714 p h.
10. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:27.998 p h.
11. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:29.904 p h.
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:38.601 p h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda 1 kör h.
FELADTÁK Megtett körök Kiesés oka
Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 49 feladta
Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 10 feladta
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 6 feladta
Az eredetileg a második helyen befutó Lewis Hamiltont (brit, Mercedes) és a hatodik Charles Leclerc-t (monacói, Ferrari) utólag kizárták a szabálytalan padlólemez miatt.
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 15 17 21 8 466
2. Sergio Pérez 2 8 17 2 240
3. Lewis Hamilton 5 18 3 201
4. Fernando Alonso 7 18 1 183
5. Carlos Sainz 1 3 18 171
6. Lando Norris 6 15 159
7. Charles Leclerc 3 14 151
8. George Russell 1 17 1 143
9. Oscar Piastri 2 10 83
10. Pierre Gasly 1 12 56
11. Lance Stroll 10 53
12. Esteban Ocon 1 10 44
13. Alexander Albon 7 25
14. Valtteri Bottas 4 10
15. Nico Hülkenberg 2 9
16. Cunoda Juki 4 1 8
17. Csou Kuan-jü 3 6
18. Kevin Magnussen 3 3
19. Liam Lawson 1 2
20. Logan Sargeant 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 706
2. Mercedes 344
3. Ferrari 322
4. McLaren-Mercedes 242
5. Aston Martin-Mercedes 236
6. Alpine-Renault 100
7. Williams-Mercedes 26
8. Alfa Romeo-Ferrari 16
9. Haas-Ferrari 12
10. AlphaTauri-Honda 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik