F1: nyolc szaúdi futam kijönne Benzema és Ronaldo béréből

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 08:09
null
Nem csak a futballba invesztál rengeteg pénzt Szaúd-Arábia: néhány éven belül újabb F1-es pályát adhatnak át az országban (Fotó: Getty Images)
Irgalmatlan összegeket fektet Szaúd-Arábia a sportba, de a labdarúgáshoz képest egyelőre az F1-es projekt is eltörpül. A versenyrendezési jogdíj meg sem közelíti egyes futballisták éves fizetését.

 

Miközben az európai F1-es verseny­helyszínek promotereit rendre kiveri a víz, amikor ki kell csengetniük az éves jogdíjért járó 30-50 millió dollárt, a szaúdiak nevetnek egy jót, majd újabb labdarúgót csábítanak magukhoz évi 200 millió dolláros fizetésért. Ez is mutatja a dimenziókülönbséget a két világ között, valamint azt is, hogy az arab országnak tucatnyi F1-es nagydíj megrendezése sem jelentene problémát – csak Karim Benzema és Cristiano Ronaldo fizetése kitenne nyolcat… Ezért is oly kellemetlen a világbajnoki sorozat kereskedelmi tulajdonosának helyzete, mert bár a tradicionális rajongók egyre nehezebben viselik a klasszikus pályák visszaszorulását, a szaúdi százmilliókra nagyon nehéz nemet mondani pusztán a hagyománytiszteletet és morális szempontokat figyelembe véve.

Azt egyébként máris mindenki evidenciának veszi, hogy a dzsiddai utcai verseny mellett hamarosan még egy szaúdi futam helyet kap a versenynaptárban, hiszen már gőzerővel zajlik egy vadonatúj pálya építése a Rijád belvárosától 40 kilométerre felhúzott gigaméretű szórakoztató-központban (Kiddija). Három-négy éven belül el is készülhet a létesítmény, és a helyiek már azon gondolkoznak, mennyire optimális lenne egy nagydíj az idény elején, egy pedig a végén. Sőt, hosszabb távon simán elképzelhető egy harmadik futam is, hiszen látjuk, Szaúd-Arábiának semmi sem drága céljai megvalósításához. Márpedig az évszázadokig zárt ország tényleg szeretné kitárni kapuit a világnak, és az Arab Emírségekhez hasonlóan a semmiből csúcsra járatni a turisztikai szektort, amihez a nagy nemzetközi sportesemények és -sztárok odavonzása az egyik leghatékonyabb eszköz.

Ami az F1-et illeti, a szaúdiak továbbléphetnek a szimpla futamrendezéseknél: átfogó motorsportnegyedet szeretnének kialakítani, amely előbb-utóbb F1-es csapatnak is a székhelye lehet. A nemzetközi futball világához hasonlóan ide is mesés fizetésekkel csábítanák el a legjobb szakembereket, saját autógyárakat és versenyistállókat létrehozva a technikai sportok különböző kategóriáiban. Ha kiépül a megfelelő infrastruktúra és összeáll az emberállomány, a pénz biztosan nem állhatja útját a vb-sorozathoz csatlakozni kívánó szaúdi F1-es alakulatnak.

Az is lehet egyébként, hogy az ország vezetői nem állnak meg itt, ugyanis az év elején állítólag nagyjából 20 milliárd dolláros ajánlatot tettek a kereskedelmi jogok megvételére. Bár az érdeklődés süket fülekre talált a Liberty Mediánál, a következő tíz-húsz évben formálódhat még úgy a világgazdaság, hogy szükség lehet egy tőkeerős új tulajdonosra, akkor pedig tényleg elérkezhet a teljes szaúdi hatalomátvétel. Ha megnézzük, mi zajlik épp a futballban, reális ez a jövőkép.

MORÁLIS KÉRDÉSEKET VET FEL A TÉRHÓDÍTÁS
Az emberjogi szervezetek kritikusan figyelik a „sportwashing” néven emlegetett jelenséget Szaúd-Arábiában, ami azt jelenti, hogy az ország a nemzetközi sport­események és sportsztárok bevonásával próbál javítani megítélésén. A sokáig teljesen zárt közösségben élő királyság ugyan az elmúlt öt-hat évben lazított – az európai szemmel nézve – középkori szabályain, de még mindig messze elmarad a nyugati világ jognormáitól. A kritikusok úgy vélik, jelenlétükkel a sztársportolók legitimálják azt a rendszert, amelynek vélt és valós ellenségeit a mai napig megfelelő bírósági tárgyalás nélkül ítélik halálra. Az érintettek egy része viszont azt reméli, épp a nemzetközi sportélet kiemelkedő szereplői hozhatnak változást vagy hívhatják fel a figyelmet bizonyos jogtiprásokra, igazságtalanságokra, amivel a következő években tovább javulhat az eddig elnyomott társadalmi rétegek helyzete Szaúd-Arábiában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik