F1: Lance Stroll, a leggyengébb láncszem a legerősebb helyzetben

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 07:32
null
Súlyos dollármilliókba kerülhet idén az Aston Martinnak Lance Stroll (Fotó: Getty Images)
Súlyos dollármilliókba kerülhet idén az Aston Martinnak Lance Stroll átlagon aluli szereplése, mert lehet, hogy a csapat az ő hiányzó pontjai miatt marad le a konstruktőri második helyről.

Ha egy versenyző nyolc futam alatt a csapattársa pontjai mintegy 30 százalékát képes csupán megszerezni, normális esetben vad találgatások kezdődnek a jövőjéről – igen ám, csakhogy az Aston Martinnál pilótafronton mindenről beszélhetünk, csak normalitásról nem. Ügyvezető elnök, résztulajdonos édesapjának köszönhetően ugyanis Lance Stroll egyszerűen kirobbanthatatlan az autóból, ami már korábban is bebizonyosodott.

Sebastian Vettel átigazolása miatt még 2021-ben kellett felszabadítani egy helyet, és Lawrence Stroll a szakmai érveket felrúgva, gondolkodás nélkül Sergio Péreztől vált meg, számba se véve azt a lehetőséget, hogy fiát kikölcsönözze egy másik istállóhoz, vagy egy évig tesztpilótaként alkalmazza. A 24 éves kanadai helye tehát betonbiztos, csakhogy az Aston Martin idei óriási előrelépésével minden eddiginél világosabban kiderült: ő a leggyengébb láncszem a csapatban.

A vezetőség elképesztő összegeket költött arra a közelmúltban, hogy minden területen a legjobb szakembereket csábítsa magához, és közéjük tartozik Fernando Alonso is, aki ironikus módon épp főnöke fiát „árazza be” lehengerlő teljesítményével. A kétszeres világbajnok 117 ponttal – alig elmaradva Péreztől – az egyéni bajnokság harmadik helyén áll, miközben ifjabb Stroll 37 pontot kapart össze, amire már az sem lehet mentség, hogy az évad elején még törött csuklóval versenyzett.

Az Aston Martinnak épp az a pontmennyiség hiányzik a konstruktőri tabella második helyéhez, amit egy kiegyensúlyozottabb versenyző alkalmazása jelentene, így viszont egyelőre csak a Mercedes hátát nézi a silverstone-i alakulat. Ez azért kiemelt fontosságú, mert a csapatok az év végi helyezések alapján részesülnek a sportági bevételekből, a második és harmadik közötti különbség pedig dollártízmilliókban mérhető. Fia görcsös szerepeltetése tehát szó szerint drága mulatság lehet Lawrence Strollnak, mert bár Lance-nek akadnak kifejezetten erős versenyhétvégéi, stabilitás terén messze elmarad Alonsótól, így pedig nehéz harcba szállni a Mercedes Lewis Hamilton, George Russell kettősével.

Az is meglehetősen egészségtelen helyzetet teremt, hogy az egyértelmű tényt senki sem meri megmondani a főnöknek, sőt, alig telik el versenyhétvége anélkül, hogy Alonso vagy a csapatfőnök Mike Krack ne mentegetné vagy védené Lance Stroll teljesítményét. Az egyébként mindenkin, minden körülmények között átgázoló csapattárs lojalitása már olyan méreteket ölt, hogy bizonyos helyzetekben meg sem támadja ifjabb kollégáját, sokszor pedig a csapatrádión üzeni meg neki az optimális autóbeállításokat.

Lawrence Stroll szándéka, hogy hosszú távon világbajnokot farag fiából, ehhez azonban most már egyenletesebb idényekre lenne szükség Lance-től. Figyelve az Aston Martin meredek fejlődési görbéjét, nagyon is elképzelhető, hogy a csapat domináns pozícióba kerül a 2026-ban induló új technikai érában, de ez még akkor is kevés lehet a pilótától. Egyelőre tehát saját hálójában vergődik a silverstone-i istálló, amelynél a leggyengébb láncszem van a legerősebb helyzetben.
Vélemények

VÉLEMÉNYEK

Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke: Papíron nem néz ki jól, hogy Lance Kanadában kilencedik lett, csapattársa pedig második, de ha megnézzük a rajtpozícióját, nagyon jó teljesítményt nyújtott. Igazán jól vezetett, és amikor tiszta pályán futott, ugyanolyan tempót diktált, mint az élen állók. A gyors pályákon Lance mindig jól megy, és most ilyenek következnek, szóval biztos vagyok, hogy mindkét autónkkal sok pontot gyűjtünk.

Fernando Alonso, az Aston Martin versenyzője: Lance többször nagyon balszerencsés volt idén, és ilyenkor persze könnyű kritizálni. Monacóban például egy másik autóról leszakadt alkatrész befolyásolta negatívan az egész hétvégéjét, pedig ha a nagy képet nézzük, látjuk, hogy a harmadik szabadedzésen másfél tizedmásodpercen belül volt a legjobbakhoz képest. Remélem, hogy a folytatásban nagyobb szerencséje lesz, mert szerintem nem a tempó hiányzik nála.

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 6 8 8 3 195
2. Sergio Pérez 2 4 7 2 126
3. Fernando Alonso - 6 8 - 117
4. Lewis Hamilton - 3 8 1 102
5. Carlos Sainz Jr. - - 7 - 68
6. George Russell - 1 6 1 65
7. Charles Leclerc - 1 5 - 54
8. Lance Stroll - - 5 - 37
9. Esteban Ocon - 1 5 - 29
10. Pierre Gasly - - 5 - 15
11. Lando Norris - - 3 - 12
12. Alexander Albon - - 2 - 7
13. Nico Hülkenberg - - 1 - 6
14. Oscar Piastri - - 2 - 5
15. Valtteri Bottas - - 2 - 5
16. Csou Kuan-jü - - 2 - 4
17. Cunoda Juki - - 2 - 2
18. Kevin Magnussen - - 2 - 2

KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 321
2. Mercedes 167
3. Aston Martin-Mercedes 154
4. Ferrari 122
5. Alpine-Renault 44
6. McLaren-Mercedes 17
7. Alfa Romeo-Ferrari 9
8. Haas-Ferrari 8
9. Williams-Mercedes 7
10. AlphaTauri-Honda RBPT 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik