F1: Hamilton leöregezte Alonsót; végre működött a Ferrari stratégiája

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 15:22
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon. A montreali versenyhétvége azonban nemcsak a két nagy mérföldkőhöz elérkező kétszeres világbajnok számára marad emlékezetes, ugyanis Nico Hülkenberg pályafutása egyik legjobb időmérőjét teljesítette, majd a futamon végre működött a Ferrarinál kitalált stratégia. A leintést követően Lewis Hamilton elárulta, szerinte azért tudta lerajtolni Fernando Alonsót, mert a kora miatt már nem olyan jók a reflexei. Íme, az F1-legek a Kanadai GP-ről!

A PÉNTEKI NAP SZTÁRJAI. Kanadában nem ritka, hogy különféle állatok másznak be a pálya területére, s már az első szabadedzésen is feltűnt néhány aranyos rágcsáló. A hétvége későbbi részében – talán az eső érkezése miatt – már nem igazán láthattuk őket, ami persze nem baj, hiszen így biztosan nem jártak úgy, mint egy szegény madár, amit Max Verstappen ütött el a futam hajrájában. A PÉNTEKI NAP SZTÁRJAI. Kanadában nem ritka, hogy különféle állatok másznak be a pálya területére, s már az első szabadedzésen is feltűnt néhány aranyos rágcsáló. A hétvége későbbi részében – talán az eső érkezése miatt – már nem igazán láthattuk őket, ami persze nem baj, hiszen így biztosan nem jártak úgy, mint egy szegény madár, amit Max Verstappen ütött el a futam hajrájában.

ALFA ROMEO-ELSŐSÉG, MAJD „KACSAROSSZ” IDŐ. Az első szabadedzésen egyébként nem sok eseményt láthattunk, hiszen elromlott a helyi CCTV-rendszer, ami miatt a tréning nagy részében nem engedték pályára a mezőnyt. Ennek következtében Valtteri Bottas az edzés elején futott 1:18.728-as köre bizonyult a „győztes” köridőnek a nyitó tréningen.


Az időveszteség miatt egyébként a második szabadedzésen a tervezettnél fél órával tovább gyakorolhatott a mezőny, ám a végére megérkezett az eső, ami az utolsó percekben gyorsan elárasztotta a pályát. Bottas szerint ilyen körülmények között legfeljebb egy kacsa érezhette volna jól magát.

HÜLKENBERG (MAJDNEM) NAGY NAPJA. A kanadai esős időmérő legnagyobb győztese Nico Hülkenberg volt, aki némi szerencsének – és az autóját összetörő Oscar Piastrinak – köszönhetően az első rajtsorba kvalifikálta magát. Igaz, később megbüntették, s csak az ötödik helyről vághatott neki a futamnak, ami ráadásul egyáltalán nem a Haasnak kedvezően alakult.

AMIKOR VÉGRE BEVÁLIK, AMIT KITALÁLTAK A FERRARINÁL... A kvalifikáción egyébként a Ferrari újabb bakit vétett, aminek következtében Charles Leclerc nem jutott be a harmadik szakaszba. A monacói versenyző természetesen nem viselte jól, hogy csapata ismét nem hallgatott rá, ám a versenyen ezúttal jól taktikáztak a Ferrarinál, aminek köszönhetően a tizedik helyről rajtoló Leclerc végül negyedikként látta meg a kockás zászlót.

AZ IDŐSEBBEKET KÖNNYEBB LERAJTOLNI? Viccesen alakultak a futam utáni nyilatkozatok, legalábbis amikor a jól sikerült rajtjáról kérdezték Lewis Hamiltont. A hétszeres világbajnok éppen Fernando Alonso mellett állt, és azzal viccelődött, hogy a 42 éves spanyol öregszik, s már nem ugyanolyan gyorsak a reakciói. Persze Alonso nem hagyta magát, és csak annyit mondott: „Majd két hét múlva Ausztriában”.


NEM MINDENNAPI CSAPATKÉP. Alonso újabb dobogós helynek, illetve Lance Stroll hazai pályán szerzett pontjainak ünneplésekor jelen volt egy különleges vendég is. A versenyhétvégén munkában lévő biztonsági szolgálat egyik négylábú tagja szórakoztatta a vélhetően egyébként is boldog Aston Martin-csapattagokat.


A KANADAI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:33:58.348
2. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 9.570 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 14.168 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 18.648 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 21.540 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 51.028 mp h.
7. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:00.813 p h.
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:01.692 p h.
9. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:04.402 p h.
10. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:04.432 p h.
11. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:05.101 p h.
12. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:05.249 p h.
13. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:08.363 p h.
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:13.423 p h.
15. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
George Russell brit Mercedes 53
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 6
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 6 8 8 3 195
2. Sergio Pérez 2 4 7 2 126
3. Fernando Alonso - 6 8 - 117
4. Lewis Hamilton - 3 8 1 102
5. Carlos Sainz Jr. - - 7 - 68
6. George Russell - 1 6 1 65
7. Charles Leclerc - 1 5 - 54
8. Lance Stroll - - 5 - 37
9. Esteban Ocon - 1 5 - 29
10. Pierre Gasly - - 5 - 15
11. Lando Norris - - 3 - 12
12. Alexander Albon - - 2 - 7
13. Nico Hülkenberg - - 1 - 6
14. Oscar Piastri - - 2 - 5
15. Valtteri Bottas - - 2 - 5
16. Csou Kuan-jü - - 2 - 4
17. Cunoda Juki - - 2 - 2
18. Kevin Magnussen - - 2 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 321
2. Mercedes 167
3. Aston Martin-Mercedes 154
4. Ferrari 122
5. Alpine-Renault 44
6. McLaren-Mercedes 17
7. Alfa Romeo-Ferrari 9
8. Haas-Ferrari 8
9. Williams-Mercedes 7
10. AlphaTauri-Honda RBPT 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik