F1: Mindig van egy idióta, aki ellenem dönt – Verstappen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.23. 00:47
null
Verstappen nem érti, miért csak őt büntették (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Amerikai Nagydíj utolsó körében Max Verstappen egyetlen lehetőségét kihasználva megelőzte Kimi Räikkönent és a harmadik helyen haladt át a kockás zászló alatt a célvonalon. Az ifjú hollandot a leintés után a Red Bullnál bőszen ünnepelték, ám kiderült, korán örültek az energiaitalosok, mert pilótájuk az előzés közben négy kerékkel elhagyta a pályát, így előnyt szerzett, és a megszerzett pozíciót nem adta vissza a Ferrari finnjének.

Verstappen már a mérlegelés után volt a dobogósok pihenőszobábájában, és éppen a futamgyőztes Lewis Hamiltonnal tárgyalta meg a futam végi eseményeket, amikor megjelent Kimi Räikkönen. A roppant kínos feladat, vagyis Verstappen tájékoztatása a büntetésről, az FIA munkatársának jutott, majd a holland egy meglehetősen cinikus félmosoly keretében távozott a helyiségből, miközben Räikkönennel egy szót sem váltott.

A pódiumceremónia után a fiatal holland főnöke, Christian Horner meglehetősen feldúltan nyilatkozott a büntetésről.

39. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:36.335
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.668
OKTÓBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.478
pole: Hamilton 1:33.108, 2. Vettel 1:33.347
OKTÓBER 22., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Räikkönen
A HÁTRALÉVŐ FUTAMOK
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj
November 26., 14.00: Abu-dzabi Nagydíj

„Egész nap történtek hasonló pályaelhagyások, mégsem kapott büntetést senki, de még csak nem is vizsgálták a hasonló eseteket. Ezek után Maxnek büntetést adni... Rendkívül szigorú döntésnek tartom. Ez egy teljesen rossz ítélet a stewardoktól. Megnézzük még az esetet, ám szerintem szabályos, fair, de kemény, kerék a kerék elleni versenyzést láthattunk” – mondta Horner.

Természetesen Max Verstappen is megszólalt az esettel kapcsolatban, aki finoman szólva nem vitte túlzásba az elismerő szavakat a versenybíróság működésével és határozatával kapcsolatban.

„Persze nagy kár, hogy lemaradtam a dobogóról, főleg azok után, hogy egyszer már felvittek a pihenőbe, és aztán onnan ismét elvittek. Az igazság annyi, hogy mindig van egy idióta versenybíró, aki ellenem dönt” – közölte Verstappen.

Az Amerikai Nagydíjon Garry Connelly, Radovan Novak, Dennis Dean, valamint a volt F1-es pilóta Mika Salo látták el a versenybírói feladatokat.

„Ráadásul most az öt másodperces büntetés mellé még egy büntetőpontot is kaptam a licencemre, de kérdezem én, hogy miért? A verseny vége felé már senki sehol nem tartja be a pályahatárokat, mindenki kiszélesít, levág, igyekszik őrizni a helyét, a közönség meg imádja a helyszínen. Aztán jön egy steward, kiválaszt valakit a dobogósok közül, majd a tévénézők nagy nyilvánossága előtt jön és elküldi...”

„Ettől függetlenül remek versenyem volt és a negyedik helynek is nagyon örülök, de amit a versenybíróság csinált, és ahogy csinálták, az hihetetlen. Ráadásul fellebbezni sem lehet, benne van a szabályokban. Jelenleg ez a helyzet, a bírák döntenek valamit, és kész. Azt nem tudom, hogy ez kinek jó? A közönségnek biztosan nem. Remélem, hogy jövőre nem jön ki senki a futamokra, mert ennek a sportnak így nincs sok értelme. Így a versenybírák gyakorlatilag megölik a versenyzést...” – szakadt ki Verstappenből a panaszáradat.

Csatlakozott a fiához Jos Verstappen is – már ami a dühöngést illeti –, igaz, ő még kevésbé rejtette véka alá a véleményét.

„Ez egy hülyeség. Sajnálom. Ez szívás” – posztolta a Twitteren néhány perccel a döntés után, majd hozzátette, »Szégyellje magát az FIA«, végül az alábbi kép megosztásával zárta dühöngését:



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik