F1: jó poénnak indult, négy nap lett a malajziai fogdában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 21:03
null
Ártatlan tréfának indult, egy életre megbánták – itt még rajtuk volt a fürdőgatya<br />
Négy napot töltött egy malajziai fogdában kilenc ausztrál, akik a múlt vasárnapi Malajziai Nagydíj után a pályán meztelenre vetkőztek. A helyzetüket súlyosbította, hogy malajziai nemzeti színű fürdőgatyában voltak, amit a helyiek sértésnek vettek.

A kilenc férfi Daniel Ricciardo győzelmének ünneplése közepette vetemedett a cselekedetre. Jó poénnak tűnt, csakhogy Malajziában pénzbírsággal sújtják a közszeméremsértőket. Az ügyükben az eljárás egészen csütörtökig tartott, s nem bántak kesztyűs kézzel velük, egyikük kiszáradás miatt el is ájult az egyik tárgyaláson.

Ausztráliában napokig aggódtak értük, egyikükről az is kiderült, hogy az ausztrál védelmi miniszter egyik segédje. A férfiak a szabadon engedésük után bocsánatot kértek a malajziaiaktól, s így tett a fürdőgatyákat gyártó cég is, amely több mint 30 ország zászlójának színében gyártott ilyen ruhaneműket, és nem tudta, hogy ez egyes nemzetekre sértő lehet.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik