F1: Rosberg csúnyán összetörte Mercedesét Ausztriában

Vágólapra másolva!
2016.07.02. 11:47
null
Rosberg balesete után a Mercedes versenyt fut az idővel az időmérő előtt
Nico Rosberg a Mercedes bal hátsó futóművének törése miatt megcsúszott az Osztrák Nagydíj 3. szabadedzésén, és csúnyán összetörte az autóját, amelyben váltót kell cserélni, így a vb-éllovas öt rajthelyes büntetést kap. A baleset miatt megszakított tréninget Sebastian Vettel zárta az élen Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton előtt.

Rosberg az edzés kétharmadánál a kettes kanyarból kigyorsítva csúszott meg, miután bal hátsó futóműve eltörött, és irányíthatatlanná vált az autója. Orral a szalagkorlátnak csapódott, majd megpördült, és a Mercedes fara is nekiütődött a korlátnak.

A bokszba visszaérve a csapat vezetőivel beszélt arról, hogy rendszeresen használta a rázókövet, ez okozhatta az autó meghibásodását (s pilótaként azt is említette, hogy akár 1:06 alá is bement volna a körével). A baleset miatt piros zászlóval megszakították a szabadedzést.

Rosberg és csapattársa, Lewis Hamilton a gyakorlás addigi részében teli tankos meneteket teljesített, a 20. helyen állt. Éppen ultralágy gumis gyors körét kezdte meg, de az csak két kanyarig jutott.

A Mercedesnek a 14 órakor kezdődő időmérőig meg kell szerelnie Rosberg gépét, s miután a hátulja is a korlátnak ütődött, a Mercedes megerősítette, hogy ki kell cserélni a váltót, ami öt rajthelyes büntetéssel jár.

A BALESET


 

Az edzés a roncsok eltakarítása után folytatódott, Hamilton ekkor ment ki a pályára friss ultralágy gumikon, ám nem tudta megelőzni az élen álló két Ferrarit, csak harmadik lett. Sebastian Vettel 1:07.098-cal zárt, Kimi Räikkönen 136 ezreddel maradt el csapattársától.

A két Red Bull-Renault és a két Williams is egy másodpercen belül végzett, aztán a Force India és a McLaren pilótái következtek.

Az időmérő 14 órakor kezdődik, kérdés, Rosberggel vagy nélküle?

OSZTRÁK NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:07.098 átlag: 232.102 km/ó 20 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:07.234 0.136 mp h. 26
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:07.308 0.210 20
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:07.639 0.541 22
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:07.761 0.663 22
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:07.814 0.716 23
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:07.831 0.733 27
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:08.285 1.187 23
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:08.304 1.206 19
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:08.327 1.229 17
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:08.442 1.344 26
12. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:08.475 1.377 22
13. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:08.534 1.436 29
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:08.550 1.452 21
15. Kevin Magnussen dán Renault 1:08.569 1.471 31
16. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:08.786 1.688 32
17. Jolyon Palmer brit Renault 1:08.939 1.841 27
18. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:09.008 1.910 11
19. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:09.116 2.018 28
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:09.137 2.039 25
21. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:09.557 2.459 20
22. Nico Rosberg német Mercedes 1:10.959 3.861 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik