F1: többezres tömeg emlékezett a Tamburello-kanyarban Sennára

Vágólapra másolva!
2014.05.01. 16:27
Halálának huszadik évfordulóján Ayrton Sennára, a Formula-1 háromszoros világbajnokára emlékeztek csütörtökön szurkolók, családtagok, egykori és jelenlegi F1-es pilóták a tragédia helyszínén, Imolában.

 

 

A többezres tömeg 14.17 órakor elnémulva emlékezett a klasszis brazil versenyzőre, aki az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon lelte halálát.

A ceremóniát a pálya Tamburello-kanyarjában tartották, ott, ahol Senna 310 kilométeres óránkénti sebességgel a betonfalba csapódott. Az osztrák Roland Ratzenberger egy nappal korábban, az időmérőn szintén halálos balesetet szenvedett, rá is emlékeztek a jelenlévők.

Az eseményen ott volt többek között a volt csapattárs, az osztrák Gerhard Berger, a mostani pilóták közül pedig a spanyol Fernando Alonso és a finn Kimi Räikkönen.

„Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy minden idők legjobb autóversenyzője volt. Bár ez egy szomorú pillanat, mindannyian örülünk, hogy itt lehetünk, és emlékezhetünk Ayrtonra” – mondta Berger, akinek szavait hosszú taps kísérte.

Alonso, aki eddig kétszer ért a csúcsra a Formula-1-ben, 12 éves volt, amikor a tragédia történt.

„Sokunk számára példakép volt. Nem ismerhettem, nem versenyezhettem ellene, vannak itt olyanok, akik jobban ismerték. De látok itt sok gyereket is, tehát továbbra is hatással van sokak életére” – emlékezett a nagy elődre a spanyol pilóta.

 

 

 

Az imolai megemlékezés képei - további fotók a cikk alján (Fotók: Reuters)
Az imolai megemlékezés képei - további fotók a cikk alján (Fotók: Reuters)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik