A Red Bull vezetői gyors megoldást sürgetnek

Vágólapra másolva!
2014.01.31. 16:48
null
A Red Bull hűtőrendszere Bahreinben még nagyobb terhelésnek lesz kitéve (Fotó: Action Images)
A legutóbbi négy Formula–1-es világbajnokságot megnyerő Red Bull mindössze 21 kör, azaz kevesebb mint 100 megtett kilométer után elkezdett csomagolni a jerezi teszten, mert újabb problémák adódtak az RB10-essel, és nem lehetett folytatni a gyakorlást. Közben a Mercedes már több mint 1200 kilométernél jár Jerezben.

A világbajnok istálló rémes napokon van túl,Sebastian Vettel az első két tesztnapon 11 kört tett meg, majd szerda kora délután összepakolt, és hazautazott. A helyzet nem javult, csütörtök délután Adrian Newey és Christian Horner is távozott Jerezből, és Milton Keynesbe utazott, hogy a rendkívüli helyzetre a csapat főhadiszállásán reagáljon.

SZAVAZÁS

Mi lesz a Red Bull-lal a 2014-es F1-es idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Eleinte minden jel arra mutatott, hogy a csapatnak a hajtóművet szállító Renault szúrt el valamit nagyon az új turbómotor és a hozzá készített energiaátalakító készítésekor, de a Caterham pénteki körei ezt megcáfolják, és már a Red Bull is elismerte, hogy a saját hűtőrendszerével van gond.

„Nagyon nehéz teszten vagyunk túl – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Sok gondunk volt a Renault hajtóművével és a saját hűtőrendszerünkkel is. Kevés kört tettünk meg, de eleget ahhoz, hogy megtudjuk, mi a teendő, és meg is oldjuk a problémát a bahreini tesztig. A tesztelés egyik fontos része, hogy felderítsük a problémákat, és a következő hetekben a tesztpadra is nagy figyelem irányul.”

A fél mezőny kieshet az első F1-es futamokon

A Sky Sports szerint a Red Bull túlságosan szűkre szabta a motorterét, így nem tudja megoldani az energiaátalakító akkumulátorainak hűtését. Ezt a gyanút támasztja alá, hogy pénteken egy eddig nem látott lyuk jelent meg a kocsi oldaldobozának alján, pluszszellőzést biztosítva a motortérnek.

A Red Bullnak a február 19-én kezdődő bahreini tesztig megoldást kell találnia, mert Szahírban a jerezi 13-15 fok helyett 30 fok körüli hőmérséklettel kell megbirkóznia.

A Renault feladata a motorprogramozás helyreállítása lesz, ez a gond a Caterhamet és a Toro Rossót is hátráltatta Jerezben.

„Nem sikerült elérnünk a jerezi tesztre kitűzött céljainkat, ezért keményen kell dolgoznunk, mert a bahreini gyakorlásra a szokásosnál nagyobb előrelépésre lesz szükség. A csapatokkal együtt fogunk dolgozni azért, hogy ez megvalósuljon” – mondta Rob White, a Renault motorprogramjának vezetője, aki állítólag heves vitába keveredett Neweyval csütörtökön a Red Bull-vezetők távozása előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik