Webber: Örülök, hogy Seb és Fernando mellett állhattam

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 21:41
null
Mark Webbert a jelenlegi generáció két legjobbja fürdette pezsgőben a búcsúversenyén (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel a Formula–1-es mezőnyből egyedüliként sajnálja, hogy véget ért a 2013-as szezon, míg Fernando Alonso elmondta, karácsonyig nem lesz megállás, sajtóeseményeken, partikon és szimulátoros gyakorlásokon kell részt vennie, utóbbi elengedhetetlen ahhoz, hogy a Ferrari jövőre előrébb lépjen. Mark Webber büszke az utolsó versenyére, míg Felipe Massa nem érti a sportfelügyelőket, akik elvették az esélyét arra, hogy a dobogón búcsúzzon a Ferraritól – Alonso ugyanis átadta volna neki a 3. helyet a hajrában.

Sebastian Vettel sajnálja, hogy véget ért a 2013-as Formula–1-es szezon. A mezőnyben talán ő az egyetlen, aki így gondolja, hiszen csak a versenynaptár vége állította meg páratlan diadalmenetét. Zsinórban kilenc futamot nyert meg, ami eddig csak Alberto Ascarinak sikerült, de a kétszeres világbajnok olasz szériája két szezonon ívelt át, és ő kihagyta az indianapolisi 500 mérföldest, amely akkor még a vb-sorozat része volt elméletben. Így ő zsinórban azt a kilenc versenyt nyerte meg, amelyeken elindult, ha a vb-futamokat vesszük, a rekordja hétversenyes.

Vettel emellett beállította Michael Schumacher egy idényen belüli győzelmi rekordját, a hétszeres világbajnok sikersorozata utolsó évében, 2004-ben szintén 13-szor állt fel a dobogó legfelső fokára (Ascarinak ez esélytelen volt, az 1952-es idény 8, az 1953-as 9 versenyből állt).

„Nagyon szomorú, hogy véget ért az idény, hiszen fenomenális volt, és futamról futamra jobb lett – mondta Vettel. – A vége nehéz volt az eleredő eső miatt, de büszke vagyok a csapatra és a Renault-ra is. marknak is köszönettel tartozom, mert bár nem volt a legjobb a viszonyunk, tiszteltük egymást, és nagyon sikeres párost alkottunk."

Mark Webber a levezető körben levette a bukósisakját, és úgy tért vissza a boxba, hogy érezte a menetszelet, s talán hallotta a szurkolók hangját. Büntetést nemigen kap érte, hiszen ez volt a legutolsó versenye, talán eltekintenek ettől.

„Ebben a sportban nem könnyű észrevenni az emberi pillanatokat. Úgy éreztem, szép lenne levenni a sisakot, és látni a pályabírókat, a szurkolókat úgy, ahogy eddig még nem, és hallani olyan zajokat, amiket eddig nem hallottam – mondta Webber. – A mai nap legnehezebb pillanata az volt, amikor beültem az autóba, mert tudtam, hogy ez az utolsó alkalom. Az utolsó körömet is élveztem, annyira elnyújtottam, amennyire csak lehetett."

Webber nem akart szívességet Vetteltől, az ölébe hullott győzelem nem lett volna az igazi. Az ausztrál a verseny után a sajtótájékoztatón elmondta, örült, hogy csapattársa mellett állhatott a dobogón.

„Nem volt mindig a legjobb a viszonyunk, de örülök, hogy Seb és Fernando mellett állhattam az utolsó F1-es dobogómon. Ennek a generációnak ők a legjobbjai, örülök, hogy az utolsó versenyemen velük csatázhattam. Nagyon intenzív volt, más sportágban megválaszthatod, mikor legyél csúcsformában, de itt minden versenyen erre van szükség, különben nem nyerhetsz. Örülök, hogy így búcsúztam el" – mondta Webber.

Webber az ausztrál zászlóval a Red Bull-tagok vállán – ilyen a szép búcsú
Webber az ausztrál zászlóval a Red Bull-tagok vállán – ilyen a szép búcsú

A harmadik helyen záró Fernando Alonso úgy érezte, esőben lehet keresnivalója a Red Bull párosa ellen, de nem volt szerencséje. A dobogón nyilatkozva utalást tett rá, hogy ha Felipe Massa a negyedik helyen haladt volna a hajrában, átengedte volna neki a dobogós helyezését, hadd ünnepeljen a szurkolói előtt pezsgővel utolsó ferraris versenyén. A sajtótájékoztatón már a jövőről beszélt.

„Karácsonyig nemigen lesz megállás, rengeteg szponzori rendezvény és parti vár ránk, és ha már Maranellóban leszek, nem hagyom ki a szimulátoros munkát, hiszen a lehető legjobban fel kell készülnünk a 2014-es idényre. December 21-éig be vagyok táblázva, csak karácsonykor fogok lazítani" – mondta Alonso, aki jövőre Kimi Räikkönennel lesz egy csapatban.

A Ferraritól ezen a versenyen búcsúzó Felipe Massa megerősítette, hogy volt egy egyezség közte és Alonso között a dobogós helyezésről.

„Nagyon jól alakult a versenyem, úgy tűnik, meglesz a negyedik hely, és talán Fernando a végén kiengedett volna, hogy átadja a harmadik helyet – mondta Massa, akit azért büntettek meg, mert a célegyenesre fordító kanyarban átvágta a boxutcát a pályától elválasztó csíkot. – Megdöbbentett, amikor meghallottam, hogy megbüntetnek. Nem szorítottam le senkit a pályáról, nem előztem úgy, hogy elhagytam a pályát, senkit sem tartottam fel. Mások is átmentek a csíkon, de csak engem szólítottak miatta a boxba. Ez szégyen, a sportfelügyelők azt hiszik, a kezükben van a hatalom, és bármit megtehetnek. Nekik kell szégyellniük magukat, nem nekem."

A verseny végén Vettel mellett Massa is körözött egy helyben füstölgő gumikkal, így köszönt el a Ferraritól és így köszönte meg szurkolóinak a támogatást. Jövőre a Williams pilótájaként tér vissza hazája versenyére.

A KONSTRUKTŐR-VB VÉGEREDMÉNYE
1. Red Bull-Renault 596
2. Mercedes 360
3. Ferrari 354
4. Lotus-Renault 315
5. McLaren-Mercedes 122
6. Force India-Mercedes 77
7. Sauber-Ferrari 57
8. Toro Rosso-Ferrari 33
9. Williams-Renault 5

Lewis Hamilton csak a kilencedik lett a Brazil Nagydíjon, mert megbüntették a Valteri Bottasszal történt ütközése miatt. Pedig jól ment neki a száraz pályán, már Nico Rosberg előtt haladt, amikor a boxba szólították kerékcserére, majd később a büntetésre.

„Azt mondják, balesetet okoztam, de egy lekörözött próbálta visszavenni a körét. Nem tudom, mi történt, meg kell néznem a visszajátszásokat, most így nem tudom visszaidézni az egészet. A bal oldalon voltam, miközben megpróbált kifékezni, és összeértünk, biztosan rosszul csináltam valamit – mondta Hamilton. – Sajnálom, hogy a csapat több pontot is veszített emiatt, főleg, hogy közeledtem Fernandóhoz, talán lett volna esélyem csatázni vele."

Hamilton elmondta, az idény legkellemesebb emléke, hogy a Mercedes második lett a csapatversenyben, de a saját teljesítményével nincs megelégedve – pedig megtartotta mérlegét, hungaroringi sikerének köszönhetően azaz eddigi összes szezonjában győzött legalább egy versenyen.

„Remélem, lesz még jobb is a jövőben. Most nem érzek elég pozitív erőt magamban, de talán a télen vissza tudom szerezni" – mondta Hamilton.

Nemcsak Webber, Button is elégedett volt az inretlagosi eredményével
Nemcsak Webber, Button is elégedett volt az inretlagosi eredményével

Az angol korábbi csapata, a McLaren ezen a versenyen érte el legjobb eredményét, Jenson Button a 4. lett. A wokingi istálló 1980 óta először zárt szezont dobogós helyezés nélkül, de Button szerint legalább a zárás méltó volt a korábbi sikerekhez.

„Csodálatos volt ez a verseny, úgy tűnik, jobbak vagyunk, amikor nem gyakorlunk száraz pályán – viccelődött Button. – A szimulátor alapján volt keresnivalónk, és egy helyezés híján meglett a harmadik pozíció, amiért idejöttünk. Nagyon kellett ez az eredmény, főleg nekem, mert a legutóbbi versenyeim rémesek voltak. Most elkerült a baj."

Sergio Péreznek sem kell szégyenkeznie, remek versennyel búcsúzott csapatától, amely bizonyára nem küldené el, ha rendszeresen hozta volna ezt a teljesítményt. A mexikói váltócsere miatt a 19. helyről rajtolt, ami még értékesebbé teszi produkcióját.

„Nagyon kellett hajtanom az elején, és a végén azért nem tudtam támadni Nicót, mert vigyáznom kellett az üzemanyagra. Abban bíztam, hogy jobban esni fog, de sajnos nem így lett" – mondta Pérez.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Nico Rosberg (5.): – Jól sikerült a rajtom, de a verseny elején rosszak voltak a hátsó gumik. Jensont talán a boxkiálláskor megfoghattuk volna, de így is elég pontot szereztünk ahhoz, hogy másodikak legyünk a csapat-vébében. Ez fantasztikus eredmény, amely erőt ad a 2014-es előkészületekhez.
Nico Hülkenberg (8.): – Az első néhány körben vívtam pár jó csatát, utána magányosan körözgettem. Az autó nagyon alulkormányzott volt, ezért az első kerekek gyorsan elkoptak, és sok időt veszítettünk. Jó érzés, hogy én lettem a tizedik az egyéni vb-n, korábban ez még sohasem sikerült.
Daniel Ricciardo (10.): – Az autóban ülve nehéz volt megítélni, mennyire esik az eső. A verseny elejétől kezdve nem voltunk gyorsak, szenvedtem a gumik szemcsésedésével. Megpróbáltunk állítani az autó egyensúlyán verseny közben, de küszködtünk a tempónkkal, ezért örülök a pontszerzésnek. Szeretnék köszönetet mondani a Toro Rossónak az elmúlt két fantasztikus évért.
Paul di Resta (11.): – Az enyhe eső megkavarta a dolgokat, ugyanakkor élvezetessé is tette a versenyt a sok előzés miatt. A rajtnál kipörögtek a kerekek, ezért hátulról kellett feljönnöm. A kemény gumikon szenvedtem, a végén pedig nem tudtam megelőzni Ricciardót, de szerintem elégedetten távozhatunk innen, és ezzel a szezonnal is elégedettek lehetünk. Annak ellenére, hogy nem kerültem be az első tízbe az egyéni vb-n, sikeres szezon volt, és szeretnék hálás köszönetet mondani a csapatnak a fantasztikus munkáért, amit tett idén.
Esteban Gutiérrez (12.): – Az első körben jó néhány autót megelőztem, élveztem a csatákat. Az első etapban szenvedtünk a kemény gumikon, de a hátrányunkat visszahoztuk a közepesen keményeken. Ebben a szezonban a tanulás és a tapasztalatszerzés volt nekem a legfontosabb, és úgy érzem, sikerült fejlődnöm.
Adrian Sutil (13.): – Reménykedtem benne, hogy sikerül szerezni néhány pontot, de erre most nem volt lehetőség, mert háromszor kellett kiállnunk kereket cserélni. A verseny során szinte végig szitált az eső, de a pálya végig száraz maradt. Voltunk fent is és lent is ebben a szezonban, de én a pozitív dolgokra fogok emlékezni. A csapat újra hatodik lett a konstruktőri vb-n, ami nagyszerű teljesítmény.
Heikki Kovalainen (14.): – Ezt megint elszúrtam. A rajtprocedúrát többször átbeszéltük a mérnökökkel, de ezúttal is elrontottam, és a mezőny végéről már nem tudtam visszajönni a pontszerző helyekre. Nagyon sajnálom.
Jean-Éric Vergne (15.): – Katasztrofális volt a rajtom, utána pedig nagyon nehezen volt vezethető az autó, egyszerűen nem volt jó az egyensúlya, bár az utolsó két etapra javult valamelyest a helyzet. Az egyes kanyarban belső ívre kerültem Maldonado mellett, aki nem hagyott nekem elég helyett, összekoccantunk, ő pedig megpördült. Ez a szezon több rosszat tartogatott számomra, mint jót, de télen azon dolgozunk, hogy ez jövőre megforduljon.
Pastor Maldonado (16.): – Keményen harcoltunk a körülöttünk lévő autókkal, de ahhoz nem volt elég jó a kocsi sebessége, hogy pontot szerezhessünk. A kerékcseréknél veszítettünk egy kis időt, amit már nem tudtunk visszahozni. Remek három évet töltöttünk el a csapattal, örökre a szívembe zártam ezeket a srácokat.
Jules Bianchi (17.): – Fantasztikus volt a rajtom, de az első néhány kör után elkezdtek szemcsésedni a közepes keverékű gumik. Az autó egyensúlya jobb lett a kemény gumikon, és olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tudtam a következő két etapban, és meglett a 10. hely a konstruktőri vb-n, amit megérdemeltünk.
Giedo van der Garde (18.): – A rajtnál meg tudtam előzni a csapattársamat, és kis híján Bianchit is. Néhány körrel később mellette is elmentem, így tiszta lett előttem a pálya, és elkezdtem üldözni Kovalainent. A második kerékcserét követően kaptam egy boxutcai áthajtásos büntetést, ami miatt Bianchi mögé kerültem. Nem így szerettem volna befejezni a szezont, de sokat tanultam.
Max Chilton (19.): – A verseny középső része izgalmas volt, mert elkezdhetett volna esni az eső, de tudtam, hogy csak saját magamra kell figyelnem, és hogy fel kell készülnöm minden eshetőségre. Az utolsó etapban a bal első kerekem vibrált, emiatt időt veszítettem, és újra be kellet mennem a boxba kereket cserélni. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak ezért a briliáns szezonért.
Charles Pic (feladta): – Nem kaptam el jól a rajtot, de az első kör végére Bianchi elé tudtam kerülni. A gumik jól bírták, 17. voltam, amikor az eső hevesebben kezdett el esni, de sajnos az 58. körben gond adódott a felfüggesztéssel, ez jelentette a versenyem végét.
Valtteri Bottas (feladta): – Sajnos nem tudtuk befejezni a szezon utolsó futamát. Szenvedtünk a kemény keverékű gumikon, de amikor a közepesen kemény gumikra váltottunk, úgy tűnt, az élmezőny tempóját is fel tudjuk venni. Megpróbáltam megelőzni Hamiltont a külső íven, és összeértünk. Kár, hogy így fejeződött be a szezon, de lehet, hogy amúgy sem jött volna össze a pontszerzés.
Romain Grosjean (feladta): – Meghibásodott a motor, nem tudom, mi történt. Ilyen az autóversenyzés. Nem tudom, hogy jövőre is az F1-ben fogok-e versenyezni, remélhetőleg így lesz. Büszkék lehetünk arra, amit ebben a szezonban elértünk, meglátjuk, mit tartogat számunkra jövő.

BRAZIL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (71 kör, 305.909 km)
1.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
1:32:36.300
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 10.452 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 18.913 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 37.360 mp h.
5. Nico Rosberg német Mercedes 39.048 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 44.051 mp h.
7. Felipe Massa brazil Ferrari 49.110 mp h.
8. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:04.252 p h.
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.903 p h.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1 kör h.
12. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1 kör h.
14. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1 kör h.
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
17. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 2 kör h.
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 2 kör h.
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Charles Pic francia Caterham-Renault 58
Valtteri Bottas finn Williams-Renault 45
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 2
Leggyorsabb kör: Webber (51. kör) 1:15.436
A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 13 16 18 397
2. Fernando Alonso 2 9 17 242
3. Mark Webber 8 15 199
4. Lewis Hamilton 1 5 17 189
5. Kimi Räikkönen 1 8 14 183
6. Nico Rosberg 2 4 16 171
7. Romain Grosjean 6 13 132
8. Felipe Massa 1 15 112
9. Jenson Button 14 73
10. Nico Hülkenberg 10 51
11. Sergio Pérez 11 49
12. Paul di Resta 9 48
13. Adrian Sutil 8 29
14. Daniel Ricciardo 7 20
15. Jean-Éric Vergne 3 13
16. Esteban Gutiérrez 1 6
17. Valtteri Bottas 1 4
18. Pastor Maldonado 1 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik