A Ferrari több ászt is tart a kezében

Vágólapra másolva!
2013.04.20. 17:07
null
Rosberg szombaton örülhetett, de Vettel és Alonso is biztos benne, hogy vasárnap visszaesik (Fotók: Reuters)
Nico Rosberg szombati időmérőn futott köréről elismerték a riválisok, hogy páratlan volt, de Sebastian Vettel és Fernando Alonso (sőt, maga Rosberg is) is arra számít, hogy a Mercedesen sokkal gyorsabban elkopnak majd a gumik, mint a Red Bullon vagy a Ferrarin, és a rajtelső a futamon szépen lassan visszaesik a sorban. A győzelemért a tavalyi vb két főszereplője csatázhat, de a kemény gumikon induló Felipe Massa is képbe kerülhet, a Ferrari több ászt is tart a kezében a rajt előtt. Kimi Räikkönen a nyolcadik helyről csak a csodában bízhat (ez a dobogót jelentené), de ha valaki képes rá, az ő.

A tavalyi Kínai Nagydíj után pályafutása második rajtelsőségét Bahreinben megszerző Nico Rosberg nem tudja, mennyire lesz gyors Mercedese a vasárnapi 57 körös futamon, de abban reménykedik, hogy az időmérő megnyerése után a futamon is meglepheti a nála esélyesebbeket.

„Kicsit meglep, hogy a pole-ban vagyok, de nem rajzolódtak ki pontosan az erőviszonyok, ki is a leggyorsabb egy körön – mondta Rosberg. – Most sokkal jobb az autó, mint a pénteki edzéseken, sokat dolgoztunk is rajta éjszaka. A verseny persze ettől még nehéz lesz, a hátsó gumijaink gyorsan kopnak.”

Rosberg az első három versenyből csak Malajziában szerzett pontot, Lewis Hamiltont a célba kísérve negyedik lett. Csapattársa ezúttal büntetés miatt csupán a 9. helyről indul, míg a német abban bízik, most sínre tudja tenni a szezonját.

Az időmérő tudósítását ide kattintva olvashatja el
Az időmérő tudósítását ide kattintva olvashatja el

„Számomra ez a verseny lehet az idény igazi kezdete, az eddigi út nagyon rögös volt. Az első gondtalan időmérőmön túl vagyok, a versenyre jól felkészültem, ám tudom, hogy a mögülem rajtolók nagyon keményen fognak küzdeni a győzelemért. Nem tudom, képesek lehetünk-e a sikerre, de mindent megpróbálok. Az edzések alapján hosszú távon vannak nálunk gyorsabbak, úgyhogy nehéz lesz” – mondta Rosberg.

A Mercedes kiváló egykörös tempója viszont éppen abból ered, hogy hamar üzemi hőfokra hevülnek az abroncsok, de ez a versenytávon vissza is üt, mert a nagy terhelés miatt hamarabb el is kopnak a gumik. Ez a probléma látható volt a Red Bullnál is az Ausztrál Nagydíjon, de a világbajnok istálló azóta feláldozta időmérős tempóját.

Sebastian Vettel elismerően beszélt Rosberg pole pozíciót érő köréről, de a versenytől azt várja, előre tud majd törni, amihez az kell, hogy óvatosabban bánjon az autója a gumikkal.

„Ez a nap Nicóé volt, fejet kell hajtanunk előtte, gratulálok neki. Amikor célba értem, láttam, hogy nem én vagyok az első, de nem tudtam, mennyi hiányzott. Ám a különbséget látva azt kell mondanom, ezt az időt képtelenség lett volna felülmúlni – mondta elismerően Vettel, miközben mindenképpen arra számít, hogy a gumijaival rendszerint bajlódó Mercedes a versenyen vissza fog esni. – Örülök, hogy tudtam spórolni a gumikkal a versenyre, vasárnap minden arról szól majd, kinek milyen ütemben használódnak el az abroncsai. Nagyon jó az első sorból indulni.”

Alonso a Ferrari kiemelkedő versenytempójában bízhat
Alonso a Ferrari kiemelkedő versenytempójában bízhat

Vettelhez hasonlóan Fernando Alonso is esélyesebb a győzelemre Rosbergnél, a harmadik helyről indulva abban bízik, Ferrarija szokásos remek vasárnapi tempóját autózva sikerül előretörnie.

„A Ferrari erőssége a vasárnapi teljesítmény, nem pedig a szombati, és mivel a pénteki edzéseken semmi gond sem volt a hosszú meneteink során a gumikkal, a verseny nagyon jó alkalom lesz arra, hogy a dobogóért vagy akár a győzelemért csatázzunk – mondta Alonso. – Az utolsó kanyarban volt egy tized hátrányom, ezért úgy döntöttem, egy kört megspórolok ezeken a gumikon, mert nem lehet tudni, mennyire lesz ez hasznos a futam során. Most már az időmérővel is elégedett voltam, nem tapasztaltam azt a gyengélkedést, mint korábban, végre jó eséllyel rajtolhatunk."

Kis számmisztika: bár a Bahreinben korábban háromszor nyerő Alonso már megünnepelte a 200. F1-es GP-jét , hivatalosan ez lesz a 200. rajtja – a 2001-es Belga GP-n és a 2005-ös indianapolisi futamon ugyanis nem állt rajthoz. Az 50. viadalán (2004, Brazil GP) a 4., lett, a századikon (2007, Belga GP) a 3., a 150.-en (2010, Magyar GP) a 2., azaz javuló tendenciát mutat a jubileumain...

A FORCE INDIA BIZAKODIK

Paul di Resta a 2011-es Brit és a 2012-es Szingapúri Nagydíjon a rajtrács hatodik helyéről indult, Hamilton és Webber büntetése után ezt megjavítva Bahreinben az ötödik pozícióba került. „Tudtuk, hogy jó formában vagyunk, mindegyik edzésen az élcsoportban végeztünk, és az ötödik rajthely szenzációs, a hosszú távú meneteink alapján jó esélyünk van arra, hogy sok pontot szerezzünk” – mondta a skót, aki a dobogó szót nem merte kiejteni a száján.

Csapattársa, Adrian Sutil indul mellőle a harmadik sorból. „Nehéz volt jó kört futni, mert folyton változott a pálya tapadása. Az utolsó szakaszban gyorsabb is lehettem volna, de ez sem rossz, a harmadik sor a mienk, a forróság kedvez nekünk, minden biztatóan alakul, reméljük, sikerül előrébb lépnünk” – fogalmazott a német.

Felipe Massa a kemény keverékeken ment ki az időmérő harmadik szakaszában, s a hatodik helyről Mark Webber és Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően előreugrott a negyedik pozícióba. A Ferrari így a második sorból rajtolva kétféle taktikával versenyezhet, mondhatni több ászt is tart a kezében a kártyaparti előtt.

„Szerintem jól is járhatok ezzel a húzással, de nem láthatjuk előre, hogyan alakul a verseny. Egy próbát mindenképpen megér, talán bejön, talán nem. Ha igen, abból nagyon jó eredmény sülhet ki” – mondta sejtelmesen a brazil, aki 2007-ben nyert már Bahreinben.

Mark Webber a büntetése után a hetedik rajtkockából indulhat a maga 200. nagydíján, amelyen nehéz lesz megtörnie a tavalyi Brit Nagydíj óta tartó nyeretlenségi szériáját.

„Kicsit jobbra számítottam, abban bíztam, a második vagy a harmadik helyen zárok, de ezen a pályán könnyű egy-két kanyarban otthagyni néhány tizedet. Az időmérő célja volt az is, hogy frissen tartsuk az összes kemény guminkat, ennyi előnyünk van a többi élcsapattal szemben. A hetedik rajthely nem olyan rémes, nem keseredtem el” – mondta Webber, aki egy hete Kínában a boxból startolt. Annál mindenképpen jobb a hetedik rajtkocka...

Räikkönen szerint a Lotus most nem volt elég gyors
Räikkönen szerint a Lotus most nem volt elég gyors

Kimi Räikkönen Hamilton büntetésével együtt is csak a nyolcadik helyről indul, a tavalyi futam másodikja ennél jobbra számított a pénteki edzésnapot követően.

„Nem voltunk elég gyorsak. Talán egy-két hellyel előrébb kerülhettünk volna, de pénteken is elmondtam, hogy még mindig nem az igazi a kocsi – fogalmazott a finn. – Valahogy nem jött ki a sebesség, remélhetőleg a versenyen másképp lesz. A tavalyi eredmény holnap nem fog segíteni, ne is kérdezzék, hogy hol végezhetek. Abban bízom, hogy a gumik tovább fogják bírni, mint más autókon.”

Lewis Hamilton a délelőtti szabadedzésen gyorsabb volt, mint pénteken, ám az edzés végén egy defekt tönkretette az autója hátulját, ami miatt a váltót is ki kellett cserélni, és öt rajthelyes büntetést kapott.

„Nem ez volt a legjobb napom, de nagy gratuláció jár Nicónak. Nagyszerű, hogy egymást követő két versenyen is sikerült megszereznünk az első rajtkockát – mondta az angol. – Nagy kihívás lesz a kilencedik helyről indulni, de a legjobbamat fogom nyújtani. A gumikopás fontos szerepet fog játszani, érdekes lesz a verseny.”

Jenson Button úgy örült a második szakaszban elért 10. helyének, mintha a pole pozíciót szerezte volna meg, pedig csak Romain Grosjeant sikerült megelőznie. A záró etapban nem futott mért kört, így szabadon választhat gumit a rajtra.

„Nem szeretném, ha szurkolóink sokat remélnének tőlünk ezen a versenyen. A stratégia ezúttal nem lehet olyan hatékony fegyver, mint egy hete Kínában, de talán érdemes lesz három kiállással végigmenni a versenyen, hiszen csak akkor lehet esélyünk, ha mást csinálunk, mint a többiek. A pontszerzés összejöhet” – mondta Button.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Romain Grosejan (11.): – Nyilvánvalóan csalódás lemaradni a harmadik szakaszról, pedig az autóval nem volt semmi gond. Egyszerűen megpróbáltunk egy gyors kört futva tovább jutni, ami sajnos nem jött be. Ugyanakkor a teljesítményünk jobb volt az első három versennyel összehasonlítva, a közepes gumikon pedig nagyon jónak tűnt a sebességünk az első szakaszban.
Sergio Pérez (12.): – Nem estünk kétségbe, a lehető legjobb helyről indulunk, de sokkal jobban tudunk vigyázni a gumikra, mint mások, és biztos vagyok benne, hogy ebből hasznot húzunk.
Daniel Ricciardo (13.): – Nem rossz ez az eredmény, bár nem vagyunk olyan gyorsak, mint a múlt héten. Nem hiszem, hogy előrébb is végezhettem volna, figyelembe véve a szabadedzéseken mutatott teljesítményünket. A gumik okozhatnak érdekes meglepetéseket a versenyen, ami az előnyünkre is válhat.
Nico Hülkenberg (14.): – Tudtuk, hogy nehéz lesz bekerülni a harmadik szakaszba, de arra számítottam, hogy közelebb leszünk az első tízhez. A reggeli szabadedzésen az autó jó volt, de a szél erősödött, és erre nagyon érzékeny az autónk.
Valtteri Bottas (15.): – Az első szakaszban forgalomba kerültem, szerencsém volt a továbbjutással, néhány ezredmásodpercen múlt. A második szakaszban megfutottam az egyéni legjobb körömet a hétvége során, elégedett vagyok.
Jean-Éric Vergne (16.): – Furcsa időmérő volt, a legjobb körömet a kemény gumikon értem el. A közepes keveréken nem tudtam gyorsabb lenni, nem értjük, miért. Azért azt nem mondhatjuk, hogy rossz az autó, lehet keresnivalónk a futamon.
Pastor Maldonado (17.): – Van öt szett friss gumigarnitúrám a versenyre, ami jó hír. A tizenhetedik helyezés kiábrándító, de jelen pillanatban ez a realitás. Dolgozunk tovább, hogy jobb legyen a kvalifikációs teljesítményünk.
Charles Pic (18.): – Mindent kihoztunk ebből a kvalifikációból, az új fejlesztéseknek köszönhetően sikerült előre lépnünk, az autó egyensúlya jobb lett. A gumikopás a hosszabb etapokon aránylag jó volt, érdekes csatát vívhatunk az előttünk lévőkkel.
Jules Bianchi (19.): – A biztató szezonkezdet után mindannyiunk számára frusztráló kicsit, hogy az autó nem valami jó. Az egyensúlyi problémákkal már tegnap szembesültünk, de jó irányba indultunk el.
Giedo van der Garde (20.): – Elégedett vagyok az eredménnyel, különösen annak tükrében, hogy az én autómra az Ausztrál Nagydíj óta egyetlen fejlesztés sem került fel. Az utolsó gyors körömben majdnem mindent kihoztam az autóból, amely jónak tűnik ezen a pályán.
Max Chilton (21.): – Reggel gond volt a KERS vízszivattyújával, így a harmadik szabadedzés felét kihagytam. Az időmérőn jól alakultak a dolgok, de leblokkoltam a tizenegyes kanyarban, és az adatokat nézve három vagy négy tizedmásodpercet eldobtam ott.
Esteban Gutiérrez (22.): – Nem jó érzés az utolsó helyről rajtolni, de tudtuk, mire számíthatunk. A sebességünk az egész hétvége során nem volt jó, ráadásul nem volt elég időm kevés üzemanyaggal menni a friss gumikon az utolsó szabadedzésen.

BAHREINI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari
4. Felipe Massa brazil Ferrari
5. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
6. Adrian Sutil német Force India-Mercedes
7. Mark Webber* ausztrál Red Bull-Renault
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
9. Lewis Hamilton** brit Mercedes
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
14. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari
15. Valtteri Bottas finn Williams-Renault
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
18. Charles Pic francia Caterham-Renault
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth
20. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault
21. Max Chilton brit Marussia-Cosworth
22. Esteban Gutiérrez*** mexikói Sauber-Ferrari
*Webber három rajthelyes büntetést kapott, mert balesetet okozott a Kínai Nagydíjon; Hamilton később kapta a büntetését, ezért eggyel előrébb került a sorban.
**Hamilton váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott.
***Gutiérrez öt rajthelyes büntetést kapott, mert balesetet okozott a Kínai Nagydíjon
BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:32.330 átlag: 211.017 km/ó
Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:32.584 0.254 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:32.667 0.337
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.762 0.432
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:33.078 0.748
6. Felipe Massa brazil Ferrari 1:33.207 0.877
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:33.235 0.905
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:33.246 0.916
9. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:33.327 0.997
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes idő nélkül
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:33.762
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:33.914
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:33.974
14. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:33.976
15. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:34.105
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:34.284
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:34.425
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:34.730
19. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:35.283
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:36.178
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:36.304
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:36.476
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik