Formula-1: elhalaszthatja a NOB a 2014-es Orosz Nagydíjat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.12. 21:28
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy évvel elhalaszthatja a 2014-es Formula–1-es Orosz Nagydíjat, ha az akadályozza az ugyanabban az évben, szintén Szocsiban sorra kerülő téli ötkarikás játékok előkészületeit.

A városvezetés közlése szerint az F1-es versenypálya építését időben befejezik majd, jóval a február 7-én kezdődő olimpia megnyitója előtt.

„A Formula–1-es futam helyi szervezői által aláírt szerződésbe belefoglaltuk, ha a NOB úgy dönt, hogy a futam megrendezése bármilyen módon gátolja a játékok előkészületeit, akkor a nagydíjat csak 2015-ben rendezik meg először" – mondta Gilbert Felli, a NOB ügyvezető igazgatója.

Felli hozzátette, a tervek szerint az év végére az építkezések 70 százalékával végezniük kell a kivitelezőknek.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök és a Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone októberben jelentették be, hogy Oroszországban 2014-től hét éven keresztül rendeznek majd F1-es versenyeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik