Formula-1: a USF1 már csak a 2011-es indulásban reménykedik

Vágólapra másolva!
2010.03.03. 13:49
Címkék
A USF1-istálló másfél héttel a 2010-es szezon első versenye előtt feladta a versenyfutást az idővel: az újonc csapat leállította a munkát, és csak 2011-től szeretne a száguldó cirkuszban versenyezni.

Ken Anderson csapatfőnök az Autosport szaklap internetes honlapjának megerősítette, hogy az anyagilag nehéz helyzetben található istálló már tárgyal a nemzetközi szövetséggel, hogy az fenntartsa az istálló helyét a 2011-es rajtrácson.

Ahogyan arról már tegnap beszámoltunk, Dave Skog, az amerikai csapat egyik vezetője az összes alkalmazottat fizetés nélküli szabadságra küldte, illetve az egyetlen pilóta, az argentin José Maria López kedden felbontotta szerződését a csapattal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik