Kellemetlen véget ért a Renault bemutatója Dubaiban

Vágólapra másolva!
2009.04.09. 18:24
Ahogy az a Formula–1-es csapatoknál jól megszokott – és ahogy azt hazánkban is évente megtapasztaljuk – időről időre különböző promóciókkal, bemutatókkal szórakoztatják a nagyérdeműt. A Renault csapat például gyorsulási versenyt szervezett a dubai versenypálya célegyenesében. A résztvevők Romain Grosjean tesztpilóta és Mohammed Ben Szulajem többszörös közel-keleti ralibajnok voltak.
Ben Szulajem hosszú idő után szállt ki a kocsiból
Fotó: Action Images
Ben Szulajem hosszú idő után szállt ki a kocsiból
Ben Szulajem hosszú idő után szállt ki a kocsiból
Fotó: Action Images
Ben Szulajem hosszú idő után szállt ki a kocsiból

A bemutató azonban a vártnál jóval hamarabb véget ért, mert Szulajem igencsak méretes balesetben a falnak csapta a Formula–1-es R28-ast, amikor a Grosjean vezette Ford GT-nél próbált gyorsabb lenni a dubai pályán.

Gyorsabbnak éppen gyorsabb is volt, ám az autó rövid ideig működött csak együtt vele. Valószínűleg műszaki hibából kifolyólag elvesztette az uralmát az autó fölött, majdnem elsodorta Grosjean autóját, aztán a boxutca falának vágódott.

A Renault-nak kitört a bal hátsó kereke, és alaposan összetört, és Ben Szulajemről sem lehetett tudni hosszú percekig, hogy megúszta-e sértetlenül a balesetet. Végül az autóhoz érkező segédek segítették ki a láthatóan összezavarodott pilótát.

Azt egyelőre nem tudni, a Renault folytatja-e a roadshow-t, mert ugyan két autóval érkeztek az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városába erre a hétre, ám korábban már a másik autót a hidraulika hibája miatt kivonták a forgalomból.

BEN SZULAJEM BALESETE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik