Hogy legyen energiája Hamiltonnak és Massának, avagy a KERS fortélyai

Vágólapra másolva!
2009.02.20. 16:39
Címkék
A BMW és a Ferrari kifejezetten elégedett a KERS energiaátalakító rendszerének eddigi fejlesztésével, igaz, egyik csapat sem biztos benne, hogy az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon már megbízhatóan fog működni, ezért kérdéses, hogy Melbourne-ben üzembe helyezik-e. A Williams ugyanakkor leszögezte, hogy a március utolsó hétvégéjén esedékes idénynyitón biztosan nem lesz KERS a kocsiban, Nico Rosberg szerint az eszköz bemutatásának halasztása legalább hat versenyen át tart.
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A KERS (Kinetic Energy Recovery System), azaz a mozgásienergia-átalakító rendszer az idén mutatkozik be a Formula–1-ben. A Nemzetközi Automobil-szövetség ötlete az volt, hogy a fékezéskor a tárcsák révén hőenergiává átalakuló mozgási energia egy részét ne hagyja veszni, hanem tárolja az autó, majd újrafelhasználva gyorsuláskor nyerjen pluszlóerőt.

Az energia tárolásának kétféle módja van: az egyik révén akkumulátorokat töltenek fel, a másik módszerrel pedig lendkereket hajtanak meg, amely addig forog, amíg vissza nem akarják nyerni belőle az energiát. Utóbbi módszer – amelyet egyedül a Williams-istálló alkalmaz – bonyolultabb, de mivel teljesen mechanikai alapon működik, környezetkímélő. Az akkumulátorok könnyebben kezelhetők, de az autókból kivéve környezetkárosító hatásuk van.

A KERS az idén még nem arra szolgál, hogy levegye a terhet a Formula–1-es motorokról, ehhez fejlettebb rendszerre lenne szükség. A mostani eszközök legfeljebb 400 kJ energiát tárolhatnak körönként. Ezt visszanyerve az autók körönként 80 pluszlóerőt kapnak 6.67 másodpercen keresztül. Ezt egy-egy egyenesben használhatják ki kigyorsításkor, vagy a másik versenyző megelőzésekor, illetve a rivális visszaverésekor.

A rendszer kezdeti megbízhatatlansága mellett az is ellene szól, hogy csapatonként változóan 15-30 pluszkilogramm súlyt jelent, ami nem elhanyagolható, hiszen ennyivel kevesebb tölteléksúly marad az autó megfelelő egyensúlyának beállítására, ami a négykerekű kezelhetőségét, következésképp a köridőt is befolyásolja. Persze a legtöbb csapat már talált megoldást, az akkumulátorokat tölteléksúlyként az autó különböző pontjain próbálják meg elhelyezni.

A KERS a hibrid technológia felé vezető első lépés a Formula–1-ben, amely más fejlesztések mellett ezen a téren is az úttörők közé léphet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik