Formula-1: négy év börtönre ítélték a sanghaji pálya volt igazgatóját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.04. 01:23
Sikkasztás miatt négy év börtönbüntetésre ítélték a Kínai Nagydíj helyszínéül szolgáló sanghaji Formula-1-es pálya volt igazgatóját - közölték csütörtökön igazságügyi illetékesek.
Az ítélet szerint Jü Csi-fej több mint egymillió jüant sikkasztott el és az összeget a házára felvett hitel törlesztésére fordította. 800 ezer jüant a helyi futballcsapattól, a Sanghaj Senhuától szerzett jogtalanul még abban az időben, amikor a klub elnöke volt, további 250 ezer jüant pedig egy külkereskedelmi vállalattól sikkasztott el.Jüt tavaly januárban tartóztatták le, májusban kizárták a Kínai Kommunista Pártból és elbocsátották a sanghaji pálya igazgatói posztjáról. Jünek jelentős szerepe volt abban, hogy Kínában is rendeznek Formulaa-1-es nagydíjat. Az első futamra 2004-ben került sor, az igazgatása alatt álló sanghaji pályán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik