Hamiltont megerősítette a vereség, jövőre még elszántabb lesz

Vágólapra másolva!
2007.12.03. 15:05
Lewis Hamilton jövőre még elszántabban harcol majd a Formula-1-es világbajnokság megnyeréséért, állítása szerint az idei sorozat elveszítése megerősítette lelkileg és emberileg is. A McLaren-Mercedes brit klasszisa leszögezte: csak az eddiginél is keményebb felkészülés hozhatja meg számára a sikert.
Lewis Hamilton eredményes szezont zárt a Formula-1-ben
Lewis Hamilton eredményes szezont zárt a Formula-1-ben
Lewis Hamilton eredményes szezont zárt a Formula-1-ben
Lewis Hamilton eredményes szezont zárt a Formula-1-ben

„Sokat tanultam abból, ahogyan zárult az idei világbajnokság. Az is sokat számított, hogy a csapat folyamatosan támogatott, a hangulat sem változott, noha számos problémával kellett megbarátkoznunk az utolsó futamokon. Ez igazán megmutatta, hogy elérhetjük célunkat, ha folyamatosan dolgozunk és csak az adott feladatra összpontosítunk” – mondta az idei szezont újoncként kezdő versenyző, aki három díjat söpört be az Autosport magazin díjkiosztóján.

Lewis Hamilton hozzátette: nem csak a győzelmekből meríthet pozitív „energiát”.

„Időnként veszíteni is kell, hogy megtanuljam a győzelem tudományát. Nem nyertünk meg a világbajnokságot, de lehet, hogy éppen ez tesz jót. Jövőre megkettőzött elszántsággal dolgozunk majd a sikerért” – szögezte le a fiatal csillag.

A gálán megjelent a néhai háromszoros világbajnok Ayrton Senna testvére is, aki meleg szavakkal méltatta a brit autósport első számú klasszisát.

„Versenyzőként és emberként is Ayrtonra emlékeztet. Nagyszerű személyiség, szeméből és arcáról is ezt olvashatjuk le” – mondta Viviane Senna.

A tragikus sorsú brazil sztár testvére adta át Hamiltonnak a legjobb brit versenyzőnek járó díjat.

„Szóhoz sem jutok – kezdte köszönőbeszédét a McLaren pilótája, majd így folytatta. – Ayrton hatalmas szerepet játszott életemben. Gyakran néztem a róla szóló videókat, és sohasem gondoltam, hogy olyan személlyel találkozhatok, aki ennyire közel állt Ayrtonhoz. A mai napig sajnálom, hogy az 1995-ös díjkiosztón már nem találkozhattunk, egy évvel lekéstem az alkalomról…”

Lewis Hamilton lett az első az Egyesült Királyságban, aki a brit autósport év végi gáláján három kategóriában is első díjat nyert. A vasárnapi, londoni eseményen a 22 éves fiatalember a nemzetközi és a hazai mezőnyben, valamint az újoncok között is átvehette az Autosport című szaklap által alapított elismerést.

Az Autosport gáláján az év Formula–1-es autója a McLaren MP4-22-es, az év raliautója a Ford Focus WRC lett. Az év raliversenyzőjének a vb-ezüstérmes, visszavonuló Marcus Grönholmot választották meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik