Fernando Alonso szerint a világbajnokság nem a pályán dőlt el

Vágólapra másolva!
2007.10.06. 14:25
Eddig azt hangoztatta, hogy bízik a csodában, most viszont már gyakorlatilag lemondott a világbajnoki címről Fernando Alonso, a McLaren-Mercedes Formula–1-es csapat pilótája. A Kínai Nagydíj időmérő edzésén negyedik helyen záró spanyol versenyző szerint a vb a pályán kívül dőlt el azzal, hogy Lewis Hamiltont nem büntették meg a Japán Nagydíjon Sebastian Vettel és Mark Webber között történt ütközésért.
Fernando Alonso számára az időmérő edzés megint nem azt az eredményt hozta, amire számított volna
REUTERS/Nir Elias
Fernando Alonso számára az időmérő edzés megint nem azt az eredményt hozta, amire számított volna
Fernando Alonso számára az időmérő edzés megint nem azt az eredményt hozta, amire számított volna
REUTERS/Nir Elias
Fernando Alonso számára az időmérő edzés megint nem azt az eredményt hozta, amire számított volna

Lewis Hamilton megnyerte az időmérő edzést Sanghajban, a Kínai Nagydíjon, ám Fernando Alonso úgy érezheti, csapattársának inkább a 11. helyről kellene rajtolnia. Sőt, a spanyol szerint azzal, hogy a 22 éves újoncot nem büntette meg az FIA, a pályán kívül dőlt el a világbajnoki cím sorsa.

Mint megírtuk, Hamiltont azzal vádolta a Toro Rosso és a Red Bull, hogy kiszámíthatatlanul, össze-vissza gyorsítva és lassítva haladt a biztonsági autó mögött Fudzsiban, és Vettel azért rohant bele Webberbe, mert a tiltott előzést akarta elkerülni.

Vettel akkor tízhelyes rajtbüntetést kapott a Kínai Nagydíjra, és pénteken még a levegőben lógott a Hamilton elleni hasonló szankció, de a versenyfelügyelők nem láttak okot erre. Egyúttal hatályon kívül helyezték Vettel büntetését is.

„Már nem gondolkodom erről a világbajnoki címről, ez a küzdelem eldőlt a pályán kívül” – mondta az olasz Sky TV-nek nem titkolt csalódottsággal Fernando Alonso, aki Fudzsiban nem ért célba, így 12 pontos hátrányba került brit riválisával szemben.

Egyébként a pénteken szokásos versenyzői eligazításon is téma volt Hamilton ügye, erről Alonso szintén kritikusan nyilatkozott.

„Ez a megbeszélés teljesen céltalan. Odamész, hogy meghallgasd, mit mond Charlie Whiting és a többi hivatalos ember. Huszonegy pilótának megvan a maga véleménye, Charlie-nak és a többieknek is, így aztán olyan, mintha az ember a falnak beszélne. Jobb, ha az ember nem vesztegeti erre az idejét, hanem megpróbálja élvezni a vezetést az autóban” – panaszkodott a címvédő.

Alonso elismerte: az időmérő edzésen elért negyedik helyével a vb-címért folyó harc szempontjából a lehető legrosszabb pozícióból vág neki a versenynek.

„A mai eredmények és a hátvége eddigi eseményei után kicsit borúlátó vagyok – fogalmazott. – Tényleg azt hiszem, hogy a dolgok ilyetén alakulása miatt ez nem egy szerencsés év számomra.”

Alonso ugyanakkor úgy gondolja, hogy megnyerheti a vasárnapi Kínai Nagydíjat, ha esik majd az eső Sanghajban.

„Várunk esőt holnapra, és mivel mindenki tudja, mi minden megtörténhet egy esős versenyen, drukkolok azért, hogy essen, így talán lesz esélyem.”

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 4. KÍNAI NAGYDÍJ

IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:35,908 p
2. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:36,044
3. F. Massa brazil, Ferrari 1:36,221
4. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:36,576
5. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:36,619
6. R. Schumacher német, Toyota 1:38,013
7. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:38,153
8. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:38,455
9. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:38,472
10. J. Button brit, Honda 1:39,285
11. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 1:36,862
12. S. Vettel német, Toro Rosso-Ferrari 1:36,891
13. J. Trulli olasz, Toyota 1:36,959
14. H. Kovalainen finn, Renault 1:36,991
15. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:37,247
16. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:37,483
17. R. Barrichello brazil, Honda 1:37,251
18. G. Fisichella olasz, Renault 1:37,290
19. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:37,456
20. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:38,218
21. A. Sutil német, Spyker Ferrari 1:38,668
22. Sz. Jamamoto japán, Spyker Ferrari 1:39,336

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik