Az időmérő után a versenyen is remekelt a Ferrari: Räikkönen nyert

Vágólapra másolva!
2007.09.16. 15:30
Az élről induló Kimi Räikkönen nyerte az 58. Formula-1-es világbajnokság Belga Nagydíját, mögötte Felipe Massa és Fernando Alonso lett még dobogós. Az össztettben éllovas Lewis Hamilton a 4. helyen érkezett célba, így csökkent az előnye a riválisokkal szemben. Kimi Räikkönen 2004 és 2005 után nyert ismét Spában, tavaly csak amiatt nem diadalmaskodhatott, hogy nem rendezték meg a Belga Nagydíjat.
Csak a rajtnál forgott veszélyben a Ferrari kettős győzelme
Reuters/Francois Lenoir
Csak a rajtnál forgott veszélyben a Ferrari kettős győzelme
Csak a rajtnál forgott veszélyben a Ferrari kettős győzelme
Reuters/Francois Lenoir
Csak a rajtnál forgott veszélyben a Ferrari kettős győzelme
A két Ferrari simán elment, mögöttük Alonso és Hamilton óriási csatát vívott, de a sorrend nem változott közöttük. A brit klasszis rövid időre elhagyta a pályát, de visszasorolt csapattársa mögé. A legjobb négy sorrendje nem változott az időmérőhöz képest. Räikkönen vezetett Massa és a két mclarenes előtt.
Az első néhány körben a világbajnoki pontverseny harmadik helyén álló finn versenyző pokoli iramot diktált, folyamatosan növelte előnyét. A legjobbak mögött száguldó versenyzők élvezetes csatát vívtak, több előzést is láthatott a közönség. A motorcsere miatt a rajtsorrend 15. helyére sorolt Kubica sorra ment el a többiek mellett, a 6. körben már a kilencedik helyen haladt.

Räikkönen többször is a verseny addigi legjobb köridejét érte el, ez mutatta, rendkívül elszántan küzd azért, hogy életben tartsa világbajnoki reményeit. Erre szinte csak és kizárólag a győzelemmel volt esélye, hiszen négy futammal a befejezés előtt 18 pont volt a hátránya Hamiltonnal szemben.

A legjobb négy pilóta a 15.-17. körben járt kint kerékcserén és tankoláson, a sorrend nem módosult közöttük. Úgy tűnt, a Ferrari kettős győzelmet arathat, mert a McLaren ugyanazt a taktikát dolgozta ki, mégis lassabb volt Alonso és Hamilton a Räikkönen-Massa duónál.

A finn klasszis a 31. körben járt másodszor a boxban, majd következett Massa (32.), Alonso (33.). Hamilton a 37. körig várt a kerékcserével és tankolással, de esélye sem volt arra, hogy megelőzze csapattársát.

A hajrában már nem változott a legjobbak sorrendje, így Kimi Räikkönen F-1-es pályafutása 13., idei 4. diadalát aratta. A kettős győzelem révén a Ferrari már megnyerte a konstruktőrök pontversenyét, három év után hódította vissza a világbajnoki címet.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, TIZENNEGYEDIK FUTAM

52. BELGA NAGYDÍJ (SPA-FRANCORCSCHAMPS), 308,176 KM (44 KÖR)
1. K. Räikkönen Finn, Ferrari 1:20:39.066 ó
2. F. Massa Brazil, Ferrari + 4.695 mp
3. F. Alonso Spanyol, McLaren-Mercedes + 14.343
4. L. Hamilton Brit, McLaren-Mercedes + 23.615
5. N. Heidfeld Német, BMW-Sauber + 51.879
6. N. Rosberg Német, Williams-Toyota + 1:16.876 p
7. M. Webber Ausztrál, Red Bull-Renault + 1:20.639
8. H. Kovalainen Finn, Renault + 1:25.106
9. R. Kubica Lengyel, BMW-Sauber + 1:25.661
10. R. Schumacher Német, Toyota + 1:28.574
11. J. Trulli Olasz, Toyota + 1:43.653
12. V. Liuzzi Olasz, Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
13. R. Barrichello Brazil, Honda + 1 kör
14. A. Sutil Német, Spyker Ferrari + 1 kör
15. T. Szato Japán, Super Aguri-Honda + 1 kör
16. A. Davidson Brit, Super Aguri-Honda + 1 kör
17. Sz. Jamamoto Japán, Spyker Ferrari + 1 kör
18. J. Button Brit, Honda + 8 lkör
NEM ÉRT CÉLBA:
19. A. Wurz Osztrák, Williams-Toyota + 10 kör
20. D. Coulthard Brit, Red Bull-Renault + 15 kör
21. S. Vettel Német, Toro Rosso-Ferrari + 36 lkör
22. G. Fisichella Olasz, Renault + 43 kör

AZ 58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁK:
1. L. Hamilton Brit, McLaren-Mercedes 97 pont
2. F. Alonso Spanyol, McLaren-Mercedes 95
3. K. Räikkönen Finn, Ferrari 84
4. F. Massa Brazil, Ferrari 77
5. N. Heidfeld Német, BMW-Sauber 56
6. R. Kubica Lengyel, BMW-Sauber 33
7. H. Kovalainen Finn, Renault 22
8. G. Fisichella Olasz, Renault 17
9. N. Rosberg Német, Williams-Toyota 15
10. A. Wurz Osztrák, Williams-Toyota 13
11. M. Webber Ausztrál, Red Bull-Renault 10
12. D. Coulthard Brit, Red Bull-Renault 8
13. J. Trulli Olasz, Toyota 7
14. R. Schumacher Német, Toyota 5
15. T. Szato Japán, Super Aguri-Honda 4
16. J. Button Brit, Honda 2
17. S. Vettel Német, Toro Rosso-Ferrari 1
18. R. Barrichello Brazil, Honda 0
19. S. Speed Amerikai, Toro Rosso-Ferrari 0
20. A. Davidson Brit, Super Aguri-Honda 0
21. V. Liuzzi Olasz, Toro Rosso-Ferrari 0
22. A. Sutil Német, Spyker-Ferrari 0
23. C. Albers Holland, Spyker-Ferrari 0
24. Sz. Jamamoto Japán, Spyker-Ferrari 0
25. M. Winkelhock Német, Spyker-Ferrari 0

AZ 58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

KONSTRUKTŐRÖK:
1. Ferrari 161 pont – már világbajnok
2. BMW-Sauber 90
3. Renault 39
4. Williams-Toyota 28
5. Red Bull-Renault 18
6. Toyota 12
7. Super Aguri-Honda 4
8. Honda 2
9. Toro Rosso-Ferrari 0
10. Spyker-Ferrari 0
11. McLaren-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik