Újra fordult a kocka, Kimi Räikkönen visszavette az első helyet

Vágólapra másolva!
2007.09.15. 12:41
Az összetett verseny harmadik helyén álló Kimi Räikkönen nyerte a harmadik szabadedzést az 58. Formula-1-es világbajnokság Belga Nagydíján, így második részsikerét érte el Spában. A Ferrari finn pilótája mögött Felipe Massa és Fernando Alonso zárta a szombati gyakorlást.
Reuters
Reuters
Pénteken Räikkönen és Alonso volt a leggyorsabb az első és második szabadedzésen, tehát már akkor kirajzolódott, ismét Ferrari-McLaren párharcot láthatunk a hétvégén. A mai folytatás sem változtatott a helyzeten, igaz a wokingiak most halványabbak voltak.
A 60 perces teszt első negyedórájában alig történt említésre méltó esemény, ekkor még Ralf Schumacher állt az eredménysor élén. Néhány perc múlva azonban jött egy kisebb dráma: Robert Kubica (BMW-Sauber) autója valószínűleg motorhiba miatt megállt, a lengyel pilóta még a felvezető kört sem tudta befejezni. Ha ki kell cserélni az erőforrást, akkor a krakkói versenyző tíz helyes büntetést kap.
Räikkönen a 20. percben vette át a vezetést, azt csak rövid időre adta át a világbajnoki pontversenyben éllovas Lewis Hamiltonnak. A finn klasszis hamarosan 1:46,624-re javította idejét, majd bő negyedórával a leintés előtt már a hétvége addigi legjobb eredményét produkálta, 1:46,137-tel végleg megszilárdította pozícióját. Sőt a legvégén majdnem tovább javított, de remek részidők után 3 ezreddel elmaradt saját legjobbjától.
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa is jól szerepelt, végül 1:46,388-cal végzett a második helyen.
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso az első félórában ki sem jött a boxból, majd amikor ezt megtette, 1:46,951-gyel mutatkozott. Utána sokáig nem javított, visszacsúszott a negyedik helyre, de végül ismét „bronzérmes” lett 1:46,507-tel.

A Belga Nagydíj időmérő edzése 14 órakor kezdődik, várhatóan ismét izgalmas és fordulatos száguldást élvezhetnek a szurkolók.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 52. BELGA NAGYDÍJ (SPA)

HARMADIK SZABADEDZÉS
1. K. Räikkönen Ferrari 1:46.137 p 16 megtett kör
2. F. Massa Ferrari 1:46.388 16
3. F. Alonso McLaren-Mercedes 1:46.507 9
4. L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:46.782 13
5. H. Kovalainen Renault 1:47.065 13
6. J. Trulli Toyota 1:47.218 10
7. N. Rosberg Williams-Toyota 1:47.251 16
8. N. Heidfeld BMW-Sauber 1:47.359 15
9. R. Schumacher Toyota 1:47.454 18
10. M. Webber Red Bull-Renault 1:47.527 15
11. G. Fisichella Renault 1:47.564 15
12. J. Button Honda 1:47.767 17
13. D. Coulthard Red Bull-Renault 1:47.806 9
14. S. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:47.838 19
15. A. Wurz Williams-Toyota 1:47.902 16
16. T. Szato Super Aguri-Honda 1:48.129 16
17. V. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:48.163 20
18. A. Sutil Spyker Ferrari 1:48.348 18
19. R. Barrichello Honda 1:48.528 16
20. A. Davidson Super Aguri-Honda 1:48.955 16
21. S. Jamamoto Spyker Ferrari 1:49.179 14
22. R. Kubica BMW-Sauber idő nélkül 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik