Hamilton tudta, száz százalékos teljesítmény kell az első rajtkockához

Vágólapra másolva!
2007.07.07. 17:31
Lewis Hamilton ismét megmutatta kivételes tudását, mert elmondása szerint tudta, csak akkor nyerheti meg az időmérő edzést az 58. Formula-1-es világbajnokság Brit Nagydíján, ha utolsó gyors körében száz százalékos teljesítményt nyújt. A McLaren-Mercedes klasszisa nem is hibázott, így megelőzte a végén kisebb hibát elkövető Kimi Räikkönent és a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót.
Lewis Hamilton örül a felfokozott érdeklődésnek
Retuers
Lewis Hamilton örül a felfokozott érdeklődésnek
Lewis Hamilton örül a felfokozott érdeklődésnek
Retuers
Lewis Hamilton örül a felfokozott érdeklődésnek

A 22 éves Hamiltont a kvalifikáció után tomboló közönség ünnepelte, az üdvözlés az érintetthez is eljutott.

„Mindent hallhattam, tudom, milyen hangulat uralkodik” – kezdte nyilatkozatát a pontverseny éllovasa, majd így folytatta: - Renkívül küzdelmes volt az időmérő edzés. A két Ferrari és Fernando is nagyon gyors volt. Első gyors körömben elrontottam az első kanyart, ezért nem is értem el jó eredményt. Minden az utolsó körben dőlt el, amelyben mindent ki kellett hoznom magamból és autómból. Szerencsére összejött a kiváló idő, így nagyon izgatottan várom a holnapi versenyt.

Lewis Hamilton azt is elárulta, hogy a nagy nyomás ellenére kiegyensúlyozottan érkezett Silverstone-ba.

„Nem tudom, mások miként élik át az ilyen pillanatokat, de én nyugodtan veszem a figyelmet. Lehet, hogy ez is a személyiségemhez tartozik. Örülök, ha boldogságot okozhatok más embereknek. A szokásosnál jóval több autogramot adok, látom, hogy milyen sokan szurkolnak és lengetik a Hamilton-zászlókat. Rengeteg energiát nyerek a felhajtásból, egyértelmű, számomra ez egy csodálatos hétvége. Holnap minden tőlem telhetőt megteszek a sikerért, meglátjuk, milyen eredményt hoz a futam” – tette hozzá Lewis Hamilton.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, KILENCEDIK FUTAM, BRIT NAGYDÍJ

IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:19.997 p
2. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:20.099
3. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:20.147
4. F. Massa brazil, Ferrari 1:20.265
5. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:20.401
6. R. Schumacher német, Toyota 1:20.516
7. H. Kovalainen finn, Renault 1:20.721
8. G. Fisichella olasz, Renault 1:20.775
9. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:20.894
10. J. Trulli olasz, Toyota 1:21.240
11. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:20.235
12. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:20.329
13. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:20.350
14. R. Barrichello brazil, Honda 1:20.364
15. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:20.515
16. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:20.823
17. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:21.219
18. J. Button brit, Honda 1:21.335
19. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:21.448
20. A. Sutil német, Spyker Ferrari 1:22.019
21. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:22.045
22. C. Albers holland, Spyker Ferrari 1:22.589
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik