Montoya szerint már most is Hamilton a McLaren első számú versenyzője

Vágólapra másolva!
2007.06.20. 11:59
Juan Pablo Montoya úgy véli, már jelenleg is Lewis Hamilton számít a McLaren-Mercedes első versenyzőjének, a helyzet pedig a közeljövőben nem is változik. A kolumbiai pilóta szerint a Formula-1-es világbajnokság egyéni versenyét 10 pontos előnnyel vezető brit újonc dolgát nagyban megkönnyíti, hogy mindenben élvezi Ron Dennis bizalmát és támogatását.


“A srác jól végzi a munkáját, ráadásul övék a legjobb autó is. Egyértelmű, ő a csapat első számú versenyzője – kezdte nyilatkozatát a napjainkban ismét a tengerentúlon szereplő dél-amerikai sztár.

Montoya ellenmond a McLarennél uralkodó állásponttal, miszerint a csapatnál egyenrangúan kezelik a pilótapárost.

“A McLarennél mindig volt első számú versenyző. Fernando Alonso is utalt erre, vagy nem? Én ezt olvastam a sajtóban” – jegyezte meg a wokingiak korábbi pilótája.

Juan Pablo Montoya ezután kitért Lewis Hamilton szereplésére, amelyről úgy véli, a csapatfőnök támogatása rendkívül sokat ér.

“Nem igazán követem a fejleményeket, de tudom, pályafutásának eddigi kölségeit Ron Dennis állta. Azért került a Formula-1-be, mert Ron mindent kifizetett. Persze tehetséges a srác. Ron mindig megmondta, mit tegyen, szerződést is kötöttek” – szögezte le Montoya.

A kolumbiai versenyző úgy véli, az is nagy terhet vesz le Hamilton válláról, hogy a mezőny legjobb autójával szerepel a Formula-1-es világbajnokság futamain.

“Még akkor is a második vagy harmadik helyen érhetsz célba, ha rosszul teszed a dolgaidat. Kanadában mindenki hibázott csak ő nem, így megnyerte a versenyt. Mostantól egyre gyorsabb lesz. Elismerem, a srác kiváló, rendkívül tehetséges. Ráadásul mindig előnyt élvez, bármit is mondanak a csapatnál az egyenlő elbírálásról. Mindig ő lesz a csapat kedvenc, első számú versenyzője” – zárta nyilatkozatát Juan Pablo Montoya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik