Fernando Alonso a leggyorsabb, kiválóan szerepelt a BMW is

Vágólapra másolva!
2007.06.15. 18:20
Az összetettben már kétszer győztes, idén hat futam után a második helyen álló Fernando Alonso nyerte az első szabadedzést az Egyesült Államok Nagydíján, az 58. Formula-1-es világbajnokság hetedik futamán. A McLaren-Mercedes spanyol klasszisa mögött Nick Heidfeld és a pontversenyben éllovas Lewis Hamilton, illetve a montreali balesete miatt pihenőre ítélt Robert Kubicát helyettesítő Sebastian Vettel végzett.
Fernando Alonso kiválóan kezdett
www.autosport.com
Fernando Alonso kiválóan kezdett
Fernando Alonso kiválóan kezdett
www.autosport.com
Fernando Alonso kiválóan kezdett

Alonso az elmúlt napokban egy többféle módon értelmezett nyilatkozat kapcsán került előkelő helyre az F-1-ről szóló hírekben, így várható volt, hogy Indianapolisban alaposan „odateszi” magát. A spanyol világbajnok arról beszélt, hogy nem érzi magát még tökéletesen új csapatánál, amelynél némi előnyt évez a szezont újoncként kezdő, zseniális teljesítményt nyújtó Lewis Hamilton.

A spanyol világbajnok hátránya nyolc pont csapattársával szemben, így mindenki arra számított, már az első indianapolisi szabadedzés nagy csatát hoz. Így is történt, eleinte a McLaren két versenyzője állt az élen.

Szavazás

Ki nyeri a Formula–1-ben az Egyesült Államok Nagydíját?

Írja be az itt látható számot!
Alonso a gyakorlás második felére azonban tovább gyorsult, a hajrában már folyamatosan az élen állt. Igaz, a két wokingi pilóta beállításai között jókora eltérés lehet, lévén mindketten a pálya más szakaszán voltak igazán gyorsak.

Hamilton a végén többször is jobb részidőt produkált, mint Alonso, de végül „csak” a harmadik lett.

A BMW-Sauber is sokat szerepelt az újságokban Kubica sajnálatos kanadai balesete okán, de most Nick Heidfeld és a „beugró” Sebastian Vettel is bizonyította, a csapat kellőképpen felkészült az újabb tengerentúli megméretésre. A tapasztaltabb német versenyző sokáig minimális hátránnyal állt a második pozícióban, igaz a végén Alonso özel fél mp-esre növelte előnyét.

Az elmúlt hetek nem a Ferrariról szóltak, most ismét a háttérben maradt a maranellói kettős. Kimi Räikkönen és Felipe Massa is hibázott a szabadedzés során, de még így is váratlan, hogy csak az ötödik, illetve a hetedik hely jutott számukra.

Pénteken magyar idő szerint 20 órától kerül sor a második, szintén 90 percesre tervezett gyakorlásra.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, HETEDIK FUTAM, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NAGYDÍJA

ELSŐ SZABADEDZÉS
1. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:11.925 p 16 kör
2. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:12.391 24
3. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:12.628 21
4. S. Vettel német, BMW-Sauber 1:12.869 33
5. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:12.966 21
6. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:13.020 24
7. F. Massa brazil, Ferrari 1:13.040 22
8. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:13.159 22
9 J. Button brit, Honda 1:13.597 23
10. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:13.682 26
11. J. Trulli olasz, Toyota 1:13.777 32
12. K. Nakadzsima japán, Williams-Toyota 1:13.786 27
13. R. Schumacher német, Toyota 1:13.819 27
14. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:13.907 28
15. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:13.990 24
16. G. Fisichella olasz, Renault 1:14.000 19
17. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:14.037 20
18. R. Barrichello brazil, Honda 1:14.052 23
19. H. Kovalainen finn, Renault 1:14.189 18
20. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:14.632 10
21. C. Albers holland, Spyker F1-Ferrari 1:14.636 28
22. A. Sutil német, Spyker F1-Ferrari 1:14.810 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik