Elkezdődött a Renault és a Ferrari párharca

Vágólapra másolva!
2006.10.06. 09:15
Az esőben lebonyolított, s csak a mezőny alig egyharmadát „érintő” első szabadedzés után a második pénteki gyakorláson már mind a 29 pilóta szerepelt, s máris elkezdődött a Renault és a Ferrari párharca az 57. Formula-1-es világbajnokság Japán Nagydíján: Giancarlo Fisichella volt a leggyorsabb Felipe Massa, Michael Schumacher és Fernando Alonso előtt.
Giancarlo Fisichella volt a leggyorsabb
Giancarlo Fisichella volt a leggyorsabb
Giancarlo Fisichella volt a leggyorsabb
Giancarlo Fisichella volt a leggyorsabb

A négy klasszis között viszonylag pici a különbség, s a java még szombaton és vasárnap jön.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
Az első szabadedzésen tizenegyen értek el időeredményt, a nagy csillagok csak egy felvezető kör erejéig gurultak ki a vizes szuzukai aszfaltcsíkra. A folytatás már jóval hasznosabb volt, s a korábbi futamoktól eltérően ezúttal háttérbe szorultak a kizárólag a pénteki tréningeken érintett fiatal reménységek.

Ez nem meglepő, hiszen a világbajnoki sorozatból már csak a Japán és a Brazil Nagydíj maradt, így ki kell használni a kevés lehetőséget. Igaz, ez a Renault-Ferrari párosra nem igazán érvényes, Fisichella 8, Massa és Schumacher 10-10, míg Alonso mindössze 5 kört tett meg.

A pilóták a második szabadedzés nagy részében „szárították” az aszfaltcsíkot, a száraz pályára való abroncsokat negyedórával a leintés előtt tehették fel a szerelők.

Szombaton a harmadik szabadedzéssel, majd 7 órától a rajtsorrendet eldöntő időméréssel folytatódik a szuzukai Japán Nagydíj.
Fáztak Fernando Alonso helyi szurkolói
Fáztak Fernando Alonso helyi szurkolói

57. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 22. JAPÁN NAGYDÍJ

AZ ELSŐ SZABADEDZÉS EREDMÉNYE:
1. A. Davidson brit Honda 1:45,349 p 18 kör
2. N. Jani svájci Toro Rosso 1:46,138 21
3. S. Vettel német BMW-Sauber 1:46,585 20
4. M. Ammermüller német Red Bull-Ferrari 1:47,162 21
5. A. Sutil német Spyker Midland F1 1:47,773 21
6. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:47,814 7
7. C. Albers holland Spyker Midland 1:47,838 6
8. F. Montagny francia Super Aguri 1:47,918 13
9. A. Wurz osztrák Williams 1:47,919 13
10. T. Szato japán Super Aguri 1:48,042 11
11. Sz. Jamamoto japán Super Aguri 1:50,479 9
12. M. Webber ausztrál Williams idő nélkül
13. N. Rosberg német Williams idő nélkül
14. K. Räikkönen finn McLaren idő nélkül
15. V. Liuzzi olasz Toro Rosso idő nélkül
16. R. Doornbos holland Red Bull idő nélkül
17. R. Kubica lengyel BMW-Sauber idő nélkül
18. D. Coulthard brit Red Bull idő nélkül
19. F. Alonso spanyol Renault idő nélkül
20. N. Heidfeld német BMW-Sauber idő nélkül
21. G. Fisichella olasz Renault idő nélkül
22. T. Monteiro portugál Spyker Midland idő nélkül
23. P. de la Rosa spanyol McLaren idő nélkül
24. R. Barrichello brazil Honda idő nélkül
25. J. Trulli olasz Toyota idő nélkül
26. R. Schumacher német Toyota idő nélkül
27. J. Button brit Honda idő nélkül
28. M. Schumacher német Ferrari idő nélkül
29. F. Massa brazil Ferrari idő nélkül
A MÁSODIK SZABADEDZÉS EREDMÉNYE:
1. G. Fisichella olasz Renault 1:34,337 p 8 kör
2. F. Massa brazil Ferrari 1:34,408 10
3. M. Schumacher német Ferrari 1:34,565 10
4. F. Alonso spanyol Renault 1:34,863 5
5. A. Davidson brit Honda 1:34,906 23
6. S. Vettel német BMW-Sauber 1:34,912
7. J. Button brit Honda 1:35,002 6
8. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:35,064 6
9. J. Trulli olasz Toyota 1:35,343 12
10. K. Räikkönen finn McLaren 1:35,367 5
11. R. Schumacher német Toyota 1:35,375 12
12. M. Ammermüller német Red Bull-Ferrari 1:35,433 25
13. R. Barrichello brazil Honda 1:35,528 10
14. M. Webber ausztrál Williams 1:35,866 5
15. N. Rosberg német Williams 1:36,176 10
16. C. Albers holland Spyker Midland 1:36,180 4
17. A. Wurz osztrák Williams 1:36,234 25
18. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:36,299 5
19. F. Montagny francia Super Aguri 1:37,354 20
20. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:37,441 15
21. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:37,501 16
22. D. Coulthard brit Red Bull 1:37,596 6
23. T. Monteiro portugál Spyker Midland 1:37,702 9
24. N. Jani svájci Toro Rosso 1:37,741 26
25. R. Doornbos holland Red Bull 1:37,788 9
26. T. Szato japán Super Aguri 1:38,533 18
27. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:38,779 5
28. Sz. Jamamoto japán Super Aguri 1:38,955 14
29. A. Sutil német Spyker Midland 1:43,914 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik