CSERHÁTI ANDRÁS (Tel-Aviv) 2017.06.28 12:00 Frissítve: 2017.06.28 22:06

Vasas: „szaunaérzés” Izraelben, öt hiányzó a Beitar ellen

Bár jó néhány sérülés fejfájást okozhat a Vasas szakmai stábjának, a Beitar Jeruzsálem elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzése előtt bizakodóak az angyalföldiek.

A Vasas gépe (Fotó: Szabó Gábor/vasasfc.hu)

Szerencsésen megérkezett a Vasas az izraeli Tel-Avivba. Csütörtökön, magyar idő szerint 18.45-kor Petah Tikvában lép pályára Michael Oenning vezetőedző együttese a Beitar Jeruzsálem elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzésén.

Hajnalban, negyed kettő körül már gyülekeztek a futballisták a Fáy utcai sporttelepen, ahonnan az angyalföldi csapat zöme busszal ment ki a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ahol még csatlakozott néhány futballista.

A repülőút során minden rendben ment, a körülbelül háromórás út után izraeli idő szerint fél tizenegy előtt pár perccel landolt a gép a tel-avivi Ben Gurion reptéren – majd a kiszálláskor a 32 Celsius fok és a 80 százalékos páratartalom kólintotta fejbe az embert...

Szűk félórás buszút következett, s a társaság meg is érkezett szálláshelyére. Este edzés következik a csütörtöki meccs helyszínén, a HaMosava Stadionban.

A játékosok szokhatják, milyen üres lelátók előtt járatni a labdát – a Beitar elleni meccs ugyanis zárt kapus lesz.

Berecz Zsombor, Gaál Bálint és az eddigi egyetlen nyári szerzemény, Vít Benes mellett nem tartott a társakkal a térdsérüléssel bajlódó Vaskó Tamás, valamint Manjrekar James sem, aki hazautazott a kanadai válogatott edzőtáborába.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató a csapattal együtt repült Izraelbe.

A mérkőzést csütörtökön az m4sport.hu közvetíti élőben, az M4 Sport a Konföderációs Kupa elődöntője után felvételről adja a találkozót.

A VASAS IZRAELBE UTAZÓ 17 FŐS KERETE
Kapusok:
Nagy Gergely, Póser Dániel
Védők: Kire Risztevszki, Felix Burmeister, Debreceni András, Hangya Szilveszter
Középpályások: Kleisz Márk, Szivacski Donát, Vida Máté
Támadók: Murka Benedek, Jevhen Pavlov, Remili Mohamed, Mahir Saglik, Ádám Martin, Király Botond, Kulcsár Tamás, Ferenczi István

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Június 29.
(csütörtök)
18.45: Ferencváros (magyar)
–Jelgava (lett) (Tv: Duna World)
18.45: Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar) (Stream: m4sport.hu)
20.45: Videoton FC (magyar)–Balzan (máltai) (Tv: Duna World)

VISSZAVÁGÓK
Július 4. (kedd)
17:45:
Balzan (máltai)–Videoton FC (magyar)
Július 6. (csütörtök)
17.30: Jelgava (lett)–Ferencváros (magyar)
20.30: Vasas (magyar)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)

2019.12.16 12:50:34

Európa-liga B. Á.

Nehéz feladat vár Szoboszlaiékra • Az FTC csoportjából továbbjutó Ludogorec az Intert kapta.

2019.12.14 23:10:58

Európa-liga MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Az FTC legkésőbb Rebrov kinevezésekor letette a voksát egy bizonyos stratégia mellett, amelynek a konzekvens követése ezt a sikert eredményezte. A csapat kivívta magának a lehetőséget, hogy a vicinálisról néhány megálló erejéig átszálljon a gyorsvonatra.

2019.12.13 19:06:23

Európa-liga SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. A játékvezető meglopta a Fradit, jókora esélyt rabolt el a zöld-fehérektől.

2019.12.12 19:57:32

Európa-liga BORBOLA BENCE, SZABÓ MIKLÓS (RAZGRAD), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Elmaradt 11-es, elpuskázott ziccer, figyelmetlenség miatt kapott gól, kései egyenlítés: csak döntetlen a Ludogorec ellen.