Hiába a Lloris-varázslat, egyenlített a Besiktas a Tottenham ellen

Vágólapra másolva!
2014.10.02. 21:00
null
Lecsapott a Besiktasra a „Hurricane” (középen, fehér mezben, fotó: Action Images)
A labdarúgó Európa-liga 2. fordulójában a Tottenham Hotspur a Besiktast fogadta a C-csoportban, és némi meglepetésre 1–1-es döntetlenre végzett török ellenfelével.



EURÓPA-LIGA, 2014–2015
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Tottenham Hotspur (angol)–Besiktas (török) 1–1
(Kane 27., ill. Demba Ba 89. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Tíz helyen változtatta meg kezdőcsapatát a Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino az Arsenal elleni londoni derbi után, igaz, így is jutottak olyan sztárok csapatába, mint Hugo Lloris, Vlad Chiriches, Federico Fazio, Paulinho vagy Roberto Soldado. A Besiktast éppen az Arsenal ütötte el a Bajnokok Ligájától, és mintha a másik londoni csapaton szerettek volna revánsot venni a törökök, mert Olcay Sahan már a második percben helyzetet rontott, majd (az egykoron a West Hamben és a Chelsea-ben is megfordult, az angol fővárosban tehát igencsak járatos) Demba Ba zöngette meg a lécet.

Gólt viszont az első félidőben csak Harry Kane „Hurricane” szerzett, egy 16-os előtti lövéssel bevéve a török várat. 1–0!

Egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a Besiktas, a szakállkirály Olcay Sahan két ziccerét is szemkápráztató mozdulattal hárította Hugo Lloris, majd a török nem kevésbé csodálatos ollózása szó szerint milliméterekkel került el csak a jobb felsőt. Kezdett belefásulni a mérkőzésbe a Spurs, a hajrá előtt ismét egy szájtátós Lloris-védés kellett az előny megtartásáért, ezúttal Ba hatméteres bombáját ügyeskedte ki a léc alól a francia.

A futball örök törvényei azonban most is érvényesültek: a cserék sem ébresztették fel a leállt csapatot, Vlad Chirices a vége előtt nem sokkal teljesen fölöslegesen összehozott egy büntetőt, amelyet Demba Ba magabiztosan értékesített. 1–1!

Lloris megcáfolhatta tehát a fizika törvényeit, de csapata fejet hajtott a futball törvényszerűségei előtt. Ilyen egyszerű ez a sportág: csak tanulni, majd akarni kell...

A csoport másik mérkőzésén az Aszterasz Tripolisz 2–0-s sikert aratott a Partizan ellen, úgy, hogy bő ötven perc alatt eldöntötte a három pont sorsát.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A-CSOPORT

Az Európa-liga küzdelmeit egy döntetlennel kezdő, a spanyol élvonalban jelenleg a tabella 7. helyét elfoglaló Villarreal a második körben már semmit sem bízott a véletlenre: a „sárga tengeralattjáró” már a 9. percben magához ragadta a vezetést az Apollon Limassol ellen Gerard Moreno találatával, majd a Barcelonában nevelkedő, a bajnokságban eddig nem sok szerephez jutó Javier Espinosa duplájával már 3–0-ra módosult az eredmény. A végére még maradt egy újabb Moreno-gól, de a találkozó végkimenetelén ez már nem változtatott, könnyedén nyert a Villarreal. A Mönchengladbachnak nehezebb estéje volt, és bár a németek az egygólos hátrányukat még ledolgozták, a hőn áhított második gólt nem sikerült begyötörniük Zürichben, maradt az 1–1.

B-CSOPORT

A Köbenhavn jól tartotta magát Torinóban is, de végül a dánok nem bírták ki a végéig, a 94. percben Fabio Quagliarella tizenegyesével 1–0-ra nyert az olasz gárda. Az FC Bruges-t a hűvös finn este sem zavarta meg, a belgák egy öngóllal a 19. percben előnybe kerültek Helsinkiben, majd a második félidőben be is biztosították a győzelmüket: a 70. percben a 14-szeres belga válogatott Tom De Sutter talált be, a kegyelemdöfést pedig Laurens De Bock adta meg a HJK-nak a hajrában.

D-CSOPORT

Az Astra elleni mérkőzésen a műtét előtt álló Gulácsi Péter állt a Salzburg kapujában, a magyar válogatott játékos azonban kénytelen volt hamar, már a 15. percben a hálójából kiszedni a labdát, amikor Szeto Takajuki lövésénél tehetetlen volt. Bő félóra elteltével Kevin Kampl azonban egyenlített, majd nem sokkal később az előbb még előkészítő szerepet játszó Jonathan Soriano révén már vezetett a Salzburg, és végül meg is nyerte 2–1-re a találkozót

A Celtic már a hatodik percben vezetést szerzett a Dinamo Zagreb ellen Kris Commons góljával, de a hátra lévő időben több gól már nem született, így győztek a skótok.

E-CSOPORT

Nem hozott gólt az Estoril–Panathinaikosz mérkőzés első félideje, az 52. percben azonban Kléber találatával előnybe került a hazai csapat. Nem sokkal később Diogo Amado góljával a portugálok eldöntötték a mérkőzésüket, 2–0-ra nyert az Estoril. A csoport másik, délutáni mérkőzésén a Dinamo Moszkva legyőzte a PSV-t.

F-CSOPORT

A Cagliari elleni bajnokin alaposan meglepett (1–4) Internazionale minimálfutballt mutatott be az azeri Qarabag ellen, de így is győzött egy korai és egy késői góllal. A 17. percben Danilo D'Ambrosio csavarása egy védőn megpattanva került a kapuba, a félidőben kifütyült Inter aztán a 85. percben döntött, amikor Mauro Icardi laposan kilőtte a hosszú sarkot. Az Inter kettőből két győzelemmel áll, gólt pedig még nem kapott. A csoport másik mérkőzésén, a St. Étienne–Dnipro összecsapáson gól nélküli döntetlen született.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT
Villarreal–Apollon Limassol 4–0 (Moreno 9., 82., Espinosa 44., 51.)
FC Zürich–Borussia Mönchengladbach 1–1 (Etoundi 23., ill. Nordtveit 25.)

B-CSOPORT
HJK–FC Bruges 0–3 (Refaelov 19., De Sutter 70., De Bock 78.)
Torino–FC Köbenhavn 1–0 (Quagliarella 94. – tizenegyesből)

C-CSOPORT
Aszterasz Tripolisz–Partizan Beograd 2–0 (Usero 22., Parra 52.)
Tottenham–Besiktas 1–1 (H. Kane 27., ill. Demba Ba 89. – tizenegyesből)

D-CSOPORT
Astra–Salzburg 1–2 (Szeto 15., ill. Kampl 36., Jonatan Soriano 42.)
Celtic–Dinamo Zagreb 1–0 (Commons 6.)

E-CSOPORT
Dinamo Moszkva–PSV 1–0 (Zsirkov 93.)
Estoril–Panathinaikosz 2–0 (Kléber 52., Diogo Amado 66.)

F-CSOPORT
Inter–Qarabag 2–0 (D'Ambrosio 18., Icardi 85.)
Saint-Étienne–Dnipro 0–0

A CSOPORTOK ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik