Juhászék elhozták a három pontot Grazból

Vágólapra másolva!
2011.10.20. 18:57
null
Az Anderlecht a Sturm Graz fölé kerekedett (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában Szabics Imre együttese, a Strum Graz Juhász Roland csapatát, a belga bajnokság élén álló RSC Anderlechtet fogadja. Ha a vendégek győznek, megerősítik vezető pozíciójukat az L-csoportban, és nagy lépést tesznek a továbbjutás felé. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő cikkünk segítségével.

 

 

A mérkőzés elején a Sturm Graz átadta a kezdeményezést az Anderlechtnek, a vendégek ki is dolgoztak néhány támadást, ám az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak. A 25. percben Matías Suárez veszélyesnek tűnő lövése pattant szögletre, majd három perccel később ismét az argentin támadó lőtt, ezúttal Silvije Cavlina hárított.

A félidő utolsó negyedórájában a Sturm vette a kezébe az irányítást, több támadást is vezettek a hazaiak, ám nem igazán tudták megdolgoztatni az Anderlecht kapusát, Silvio Protót. Juhász Roland magabiztosan játszott, jól teljesítette a feladatát, míg Szabics Imre halovány teljesítményt nyújtott a gól nélküli első játékrészben.

Az első félidőt jól jellemzi a kapura lövések statisztikája: a két csapat csupán egy kaput eltaláló lövést tudott összehozni negyvenöt perc alatt, ez is mutatja, hogy a mezőnyjáték dominált.

A fordulás után megélénkült a mérkőzés, a Sturm játszott kezdeményezőbben, ám a 66. percben a vendégek szerezték meg a vezetést: egy rossz kidobás után szerezte meg a labdát az Anderlecht, Milan Jovanovics egy csel után mintegy öt méterről a kapusba lőtt, ám Cavlina kiejtette a labdát, Guillaume Gillet pedig köszönte szépen és az üres kapuba vágta azt. 0–1

Két perccel később jött az újabb csapás a hazaiaknak: Thomas Burgstaller egy felesleges szabálytalanság után megkapta második sárgáját, így kiállította a játékvezető. A Sturm így tíz emberrel folytatta a küzdelmet.

Nem sokat kellett várni a brüsszeliek újabb góljára, hét perccel később Matías Suárez eldöntötte a találkozót és a három pont sorsát: Dieumerci Mbokani csapott le egy eladott labdára, majd remek ütemben ugratta ki Suárezt, az argentin támadó hidegvérrel elhúzta a hazaiak kapusa mellett és higgadtan a hálóba gurított. 0–2

A hosszabbításban még egyszer bevette a Sturm hálóját az Anderlecht: a csereként beálló Fernando Canesin csapott le egy kipattanó labdára és lőtte azt a hálóba, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

Az Anderlecht újabb győzelmével százszázalékosan vezeti a csoportot, míg a Sturm Graz egyre nehezebb helyzetben. A kvartett másik mai mérkőzésén a Lokomotiv Moszkva hazai pályán 3–1-re legyőzte az AEK Athént.

PERCRŐL PERCRE
Az Anderlecht újabb győzelmével százszázalékosan vezeti a csoportot, Matías Suárez pedig már öt gólnál jár, amivel vezeti a góllövőlistát.
92. perc: A játékvezető lefújta a találkozót, az Anderlecht 2–0-s győzelmével százszázalékosan vezeti az L-csoportot.
91. perc: Egy távoli lövést Cavlina ismét rossz helyre ütött, Fernando lecsapott a labdára és a hálóba gurította azt, ám les miatt érvénytelen a találat.
89. perc: Labdázgatnak a csapatok, már a végső sípszót várják a játékosok.
86. perc: Cseréltek a vendégek: Fernando Canesin jött be Suárez helyére.
82. perc: Jovanovics is besárgult.
80. perc: Cseréltek a vendégek: Biglia helyett Marecek a pályán.
79. perc: Kihasználta harmadik cserelehetőségét a hazai csapat: Wolf helyett Andreas Hölzl a pályán.
Suárez az Európa-liga 2011–2012-es kiírásában eddig három mérkőzésen ötször volt eredményes.
75. perc: Tovább növelte előnyét az Anderlecht: egy bedobással indult az akció, majd Mbokani csapott le egy eladott labdára, és remekül ugratta ki Suárezt, aki elhúzta a kimozduló osztrák kapus mellett és higgadtan a kapuba gurított. 0–2
A csoport másik mai mérkőzésén a Lokomotiv Moszkva hazai pályán 3–1-re legyőzte az AEK Athént.
69. perc: Ismét cserélt Franco Foda: Kainz helyett Feldhofer lépett pályára a hazaiaknál.
68. perc: Burgstaller megkapta második sárgáját is a mérkőzésen, így mehetett zuhanyozni... Tíz emberrel a Sturm.
66. perc: Megszerezte a vezetést az Anderlecht: egy rossz kidobás után letámadott a vendégcsapat, Jovanovics egy csel után Cavlinába lőtt, a Sturm kapusa kiejtette a labdát, melyre Gillet csapott le és a keresztléc segítségével a hálóba vágta azt. 0–1
65.perc: Megvolt az első csere a mérkőzésen: Mario Haas állt be Bodul helyére a Stum Grazba.
A szurkolók is jelezték elégedetlenségüket a színvonallal, hangos füttyszó követte néhányszor a labdázgatást.
57. perc: Bodul távolról eresztett meg egy lövést, az Anderlecht kapusa kiejtette a labdát, ám gyorsan eszmélt, és összeszedte azt.
53. perc: Egy bal oldali szögletet Mbokani fejelt kapura mintegy nyolc méterről, majd Suárez fejéről a labda a hálóba került, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.
50. perc: A csapatok ugyanott folytatták a fordulás után, ahol azelőtt abbahagyták: rengeteg pontatlanság és labdajáratás a középpályán, egyik kapu sem forgott veszélyben.
46. perc: Elkezdődött a második játékrész.
Az első játékrészben a hazaiak kétszer, a vendégek négyszer lőttek kapura, ám mindössze az Anderlecht találta el a kaput, egyszer.
45. perc: Véget ért az első félidő, 0–0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
40. perc: Sokáig járatta és tartotta a labdát a Sturm az Anderlecht térfelén, végül Kainz tüzelt, egy védőről szögletre pattant a kísérlet. A sarokrúgásból nem alakult ki veszély.
38. perc: Szabics dédelgette sokáig a labdát az Anderlecht térfelén, így a túlerő megállította.
36. perc: Tetszetős Sturm-támadás végén Bodul adott középre, Juhász bevetődve fejelte ki a centerezést.
33. perc: Többnyire a mezőnyjáték dominál az utóbbi percekben, ahogy az első félidőben eddig végig.
28. perc: Suárez és Gillet kényszerítője után előbbi lőtt, egyenesen Cavlina kezébe.
Némileg magára húzta a Sturm Graz az Anderlechtet, a hazaiak átadták a kezdeményezést a belgáknak.
27. perc: Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást az Anderlecht, a középre adott labdát mellé fejelte Mbokani.
25. perc: Szép labdajáratás után Suárez szánta magát lövésre, kísérlete egy hazai védőről szögletre pattant. A sarokrúgás gyengére sikeredett, tisztáztak a hazaiak.
23. perc: Matías Suárez is besárgult, miután kézzel vett át egy labdát.
20. perc: Saját térfelén járatta a labdát az Anderlecht, majd a Sturm Graz jutott szabadrúgáshoz a belga csapat tizenhatosától nem messze. A középre ívelt labdát kivágták a vendégek.
Szabics Imre, a Sturm Graz magyar válogatott támadója a Mattersburg elleni hétvégi bajnokin két gólpasszal vette ki a részét a 3–3-as idegenbeli döntetlenből.
19. perc: Burgstaller megkapta a mérkőzés első sárga lapját.
15. perc: Burgstaller szabálytalankodott Mbokanival szemben, utóbbit ápolni kellett, majd folytatódhatott a játék.
Az Anderlecht elnöke a mérkőzés előtt elmondta, Grazban beérnék egy döntetlennel is, hazai pályán azonban kötelező a győzelem.
11. perc: Gillet próbált kényszerítőzni Mbokanival, a hazaiak azonban olvasták a játékot, és tisztáztak.
Mindkét csapat épített támadásokat az első tíz percben, veszélyben azonban egyik kapu sem forgott.
6. perc: Gyors labdakihozatallal lendült támadásba az Anderlecht, az utolsó passz Suárezhez azonban pontatlanra sikeredett.
4. perc: A vendégek a Sturm térfelén járatták a labdát, helyzetig azonban nem jutottak, csupán egy szögletig, amely után tisztáztak a hazaiak.
1. perc: Szabicsot indították a bal oldalon, a magyar támadó átvette a labdát, majd megpróbálta becsapni emberét, Safari azonban szerelte őt.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! Az Anderlecht indította útjára a labdát.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Sturm Graz–Anderlecht mérkőzés az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójából.

EURÓPA-LIGA
L-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Sturm Graz (osztrák)–Anderlecht (belga) 0–2
Graz, UPC-Arena. V: Kelly (ír)
Gólszerzők: Gillet (66.), Suárez (75.)
Kiállítva: Burgstaller (68.)
AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anderlecht 3 3 0 0 8–1 +7 9
2. Lokomotiv Moszkva 3 2 0 1 5–4 +1 6
3. Sturm Graz 3 1 0 2 3–5 –2 3
4. AEK Athén 3 0 0 3 3–9 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik