Skócia: így vetnének véget az európai kudarcsorozatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 10:39
A skót csapatok rémes szereplése miatt a helyi bajnoki rendszer megváltoztatásában látja a megoldást Stephen Craigan, a Motherwell korábbi északír játékosa.

Az Európa-liga első fordulójában a Rangers a luxemburgi Progrés Niederkorn, a St Johnstone alitván Trakai ellenében esett ki.

„Ha a csapataink formában lennének, nem jelentenének gondot a selejtezők. Ehhez a bajnoki rendszer megváltoztatására lenne szükség. Tegyünk egy próbát, rosszabb nem lehet – mondta Craigan. – Megpróbáltuk a létszámot változtatni, a playoffot, a felső- és alsóházas rendszert, külön kupa is indult a csapatok formába hozására. A bajnokság időszakát nem változtattuk még meg. Ha nem válik be, visszaállítjuk a régit.”

„Semmi akadályát sem látom ennek. A világbajnokság és az Európa-bajnokság lenne a gát? Azokra úgysem jut ki a skót válogatott! A háromhetes szünet pedig belefér nyáron a szurkolóknak. Egyesek szerint a liga értékét csökkentené a tavasszal induló bajnokság, de szerintem az európai kupaszereplés határozza meg a liga értékét” – mondta Craigan.

Az UEFA-hoz tartozó nemzetek közül 11 tart tavaszi-őszi rendszerű bajnokságot: Észtország, Fehéroroszország, Feröer, Finnország, Írország, Izland, Kazahsztán, Lettország, Litvánia, Norvégia és Svédország.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik