Raúl gólja győzelmet és csoportelsőséget ért a Schalkének

Vágólapra másolva!
2011.12.01. 21:25
null
Raúl (kékben) fontos gólt szerzett (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában a J-jelű négyesben a Schalke a vártnál nehezebben, de legyőzte a Steaua Bucuresti-et, és csoportelső lett, míg az AEK Larnaca hozta a kötelezőt, és legyűrte odahaza a Maccabi Haifát. A K-jelű csoportban a Twente megverte a Fulhamet, és továbblépett, miközben az OB kikapott saját pályáján a Wislától, amivel kiesett. Az L-kvartettben kora délután a Lokomotiv Moszkva legyőzte a Sturmot, biztosítva helyét a tavaszi folytatásban, míg az AEK a csoportból már korábban kilépő Anderlecht ellen sem szerezte meg első pontját.

J-CSOPORT

Schalke–Steaua Bucuresti

Nem meglepő módon hazai helyzetekkel indult a találkozó, és attól sem esett ki a közönség kezéből a döbbenet miatt az elmaradhatatlan sör-virsli kombó, hogy az első ziccert Klaas-Jan Huntelaar, a másodikat pedig Raúl alakította ki – az viszont már kissé váratlan volt, hogy 25. percben José Jurado kiváló bal oldali beívelésére a görög védő, Kirjakosz Papadopulosz érkezett, és gyönyörű mozdulattal a léc alá fejelt. Hamar nyilvánvalóvá vált a játék képe alapján, hogy a német gárda vezeti a csoportot, a Steaua pedig „csak" a továbbjutásért küzd, de az első fél órát követően az első valamirevaló román támadásból a „másik" Raul, Raul Rusescu egyenlített. Ez meglepte a Schalkét, és csak az 57. percben sikerült válaszolnia Raúl révén, aki régi jó szokásához híven jókor volt a megfelelő helyen, speciel Huntelaar lecsorgó lövése után (nem mellékesen megszerezte első El-találatát a spanyol ikon, összességében pedig ez volt a 73. európai kupagólja). Ezzel el is dőlt a találkozó, a Schalke innen már nem engedte ki kezéből a három pontot.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AEK Larnaca–Maccabi Haifa

A ciprusi gárda ugyan az utolsó helyről kezdte a fordulót, hárompontos hátrányból – de korántsem reménytelen helyzetből, főleg, hogy az első negyedórában már vezetett is a harmadik helyen álló izraeli csapat ellen. A fordulás után az egykor barcelonás Gorka Pintado is betalált, de a hajrá izgalmas volt, lévén az utolsó negyedóra előtt Jurica Buljat ravasz találattal szépített (a ciprusi kapus beadásra számított, a horvát balhátvéd ehelyett a rövid sarokba lőtt). Az egyenlítésre viszont már nem futotta az izraeli csapatnak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A csoportból a Schalke továbbjutott, de mögötte nagy a tömörülés: a Maccabi Haifa hat, a Steaua és az AEK Larnaca öt-öt pontot számlál. A utolsó fordulóban Maccabi Haifa–Schalke, Steaua–AEK Larnaca mérkőzést rendeznek.

K-CSOPORT

Twente–Fulham

A már továbbjutott éllovas holland gárda fogadja angol üldözőjét, és a két szurkolótábor is szeretné megmutatni erejét – vezethettük volna fel a találkozót. A mérkőzés pikantériáját többek között az adta, hogy a Fulham holland edzője, Martin Jol a Bayern München (!) után 1979 és 1982 között a Twentében futballozott; ahol most pályára lépett az az Ola John, akinek testvére, Collins 2004 és 2009 között a londoniak alkalmazottjának vallhatta magát. Nem mondhatni, hogy mozgalmasan-izgalmasan kezdődött a találkozó, amelyen szép lassan fölénybe kerültek a hazaiak, ám a 39 éves kapus, Mark Schwarzer eszén nem tudtak túljárni. A Fulham nem lőtt kapura az első félidőben!

A másodikban is a hollandok kezdtek jobban, viszont a 60. perc tájékára belendült a Bobby Zamora, Andy Johnson duó. A hajrára fordulva előbb Andy Johnson, majd a hazaiak válogatott támadója, Luuk de Jong hagyott ki ajtó-ablak ziccert. A legvégén nyerte meg a találkozót a holland gárda: Emir Bajrami cselezgetett remekül a 16-os előtt, kitette a labdát jobbra, ahonnan érkezett Roberto Rosales tökéletes beadása, amelyet közelről a csereként beálló osztrák óriás, Marc Janko pofozott a hálóba. Megtört az angol csapatokra vonatkozó Twente-átok, magabiztosan nyerte meg csoportját a holland gárda, az angolok dolgát pedig tovább nehezíti: Andy Johnson, ha gólt nem is, egy piros lapot kicsikart.

OB–Wisla

A két hárompontos egyesület azzal a téttel csapott össze egymással, hogy a győztes kis szerencsével a hét egységgel álló Fulham nyomába eredhet előzési célzattal. A lengyelek semmit sem bíztak a véletlenre, mert azonnal nekiestek a dánoknak, mint háziasszony bálabontáskor a ruhapultnak, és gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrész legelején szépített Rasmus Falk találatával az OB, majd felváltva forogtak veszélyben a hálók, meg azonban már nem rezdültek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az utolsó fordulóban az OB-t fogadó angol együttes nehéz helyzetbe került, mivel csak egy ponttal előzi meg a második helyen álló Wislát – amely odahaza játszik a már biztosan csoportelső hollandokkal.

L-CSOPORT

AEK–Anderlecht

A négyest meggyőző fölénnyel vezető és a következő körbe korábban továbblépő Anderlecht megmutatta már a negyedik percben, hogy miért gyűjtött az eddigi négy forduló alatt 12, a házigazda görög egylet pedig nulla pontot: a bal oldalon Behrang Safari és Kanu készített elő előírásszerűen egy gólt a középen érkező Guillaume Gillet-nek. Talán nagyon is megnyugodott az Anderlecht: negyedórával később Dimitrisz Szialmasz Juhász Roland segítségével (egy beadásnál a labda a magyar fiúról került hozzá) egyenlített, nem mellesleg akrobatikus mozdulattal. Juhász még a félidő végén újabb gólpasszt adott, ezúttal előírásszerű irányban: elcsípett egy keresztlabdát, amelyet Gilles fejére ívelt, és nem is hiába: 1–2. A záró 45 percben sokkal aktívabb volt az első győzelméért hajtó AEK, záporoztak a lövések a belgák kapujára, mindhiába, miközben Gillet előtt is akadt sansz a mesterhármashoz.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Lokomotiv Moszkva–Sturm Graz

A csoport másik mérkőzésén a Lokomotiv Moszkva 3–1-re legyőzte hazai pályán a Sturm Grazot, és ezzel eldőlt, hogy az Anderlecht mellett az orosz csapat jut tovább a csoportból. A hazaiak brazil légiósának, Maiconnak második félidő közepén született góljára még válaszolt az osztrákoktól Florian Kainz, ám Dmitrij Szicsov tizenegyesből szerzett találata után már csak a moszkvaiak voltak eredményesek Gyenyisz Glusakov révén. A Sturm magyar csatára, Szabics Imre sérülése miatt nem kapott helyet a graziak keretében. A Bajnokok Ligájától a nyáron a Videotont elütő Sturm az utolsó fordulóban a harmadik hely megtartásáért csatázik az AEK-kel...

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A JÁTÉKNAP TOVÁBBI EREDMÉNYEIT ITT TALÁLJA MEG!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
J-CSOPORT
Schalke (német)–Steaua Bucuresti (román) 2–1
Gelsenkirchen, Arena AufSchalke. V: Lahoz (spanyol)
Gólszerző: Papadopulosz (25.), Raúl (57.), ill. Rusescu (33.)
AEK Larnaca (ciprusi)–Maccabi Haifa (izraeli) 2–1
Nicosia, GSP Stadion. V: Marriner (angol)
Gólszerző: Gonzalo García (14.), Pintado (51.), ill. Buljat (75.)
K-CSOPORT
Twente (holland)–Fulham (angol) 1–0
Enschede, De Grolsch Veste Stadion. V: Strahonja (horvát)
Gólszerző: Janko (89.)
Kiállítva: A. Johnson (Fulham, 91.)
OB (dán)–Wisla (lengyel) 1–2
Odense, TRE-FOR Park. V: Duhamel (francia)
Gólszerző: Falk (51.), ill. Biton (20.), Malecki (28.)
L-CSOPORT
AEK (görög)–Anderlecht (belga) 1–2
Athén, OACA Spiros Louis Stadion. V: Malek (lengyel)
Gólszerző: Szialmasz (19.), ill. Gillet (4., 36.)
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Sturm Graz (osztrák) 3–1
Moszkva, Lokomotiv Stadion. V: Aytekin (német)
Gólszerző: Maicon (62.), Szicsov (72. – 11-esből), Glusakov (89.), ill. Kainz (64.)

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
J CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. Schalke 5 3 2 0 10–2 +8 11
2. Maccabi Haifa 5 2 0 3 10–9 +1 6
3. Steaua 5 1 2 2 6–10 –4 5
4. AEK Larnaca 5 1 2 2 3–8 –5 5
K CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. Twente 5 4 1 0 13–5 +8 13
2. Fulham 5 2 1 2 7–4 +3 7
3. Wisla Kraków 5 2 0 3 6–12 –6 6
4. Odense 5 1 0 4 7–12 –5 3
L CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. Anderlecht 5 5 0 0 13–2 +11 15
2. Lokomotiv Moszkva 5 4 0 1 11–6 +5 12
3. Sturm Graz 5 1 0 4 4–11 –7 3
4. AEK Athén 5 0 0 5 5–14 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik