Óv a Honvéd!; exkluzív interjú Kimi Räikkönennel

SZ. M.SZ. M.
2019.08.02. 00:35
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

• Botrányos meccset vívott a Honvéd a Craiova otthonában: a találkozó hosszabbításának utolsó perceiben a két együttes játékosai dulakodni kezdtek, közben egy hanggránát robbant a játékvezető mellett – több mint harminc perc után a folytatás mellett döntöttek, a tizenegyespárbajt azonban elbukták a kispestiek, akik természetesen megóvják a találkozót. Ez amúgy sem a mi napunk volt, hiszen mindegyik csapatunk kiesett az El-ből
• Botrányos meccset vívott a Honvéd a Craiova otthonában: a találkozó hosszabbításának utolsó perceiben a két együttes játékosai dulakodni kezdtek, közben egy hanggránát robbant a játékvezető mellett – több mint harminc perc után a folytatás mellett döntöttek, a tizenegyespárbajt azonban elbukták a kispestiek, akik természetesen megóvják a találkozót. Ez amúgy sem a mi napunk volt, hiszen mindegyik csapatunk kiesett az El-ből

• Szoboszlai Dominik szerint tanulságos volt a Chelsea elleni felkészülési mérkőzés. A 18 esztendős középpályás a magyarországi megítéléséről, a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőről, valamint Marek Hamsíkról is beszélt Babják Bencének

• A Formula–1 34. Magyar Nagydíja előtt az Alfa Romeo Racing jóvoltából a Nemzeti Sport exkluzív interjút készíthetett Kimi Räikkönennel, a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzőjével, aki felfedte titkait új énjéről, családi életéről és magyarországi kalandjairól is. De Max Verstappennel is tudtunk beszélni, a holland pilóta májusi bemutatója és civil látogatása után a Red Bull klasszisa örül, hogy ismét hazánkban lehet. A múlt heti futam győztesét a sportra gyakorolt hatásáról, a fővárosról és kedvencéről, a PSV-ről is faggattuk, s megtudtuk, gyerekként az ott futballozó Dzsudzsák Balázs volt a kedvenc játékosa

• Sportkrém-mellékletünk tartalmából. Ungvári Attila talpra állt a súlyos sérülés és a váratlan eltiltás után is; Magyar futball egész nap: a Játékoskijáró című műsor is szombatra kerül az M4 Sporton; Foci után hobbi: Balog Zoltán hajnalig NFL-t néz, hajnaltól horgászik

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
18 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2026.11.06. 23:14

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2026.11.04. 23:55

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45