Nem született gól a Napoli és a Liverpool összecsapásán

2010.10.21. 21:11
null
A Liverpool nápolyi vendégjátéka nagy küzdelmet hozott, gólt viszont nem (Fotó: Action Images)
Címkék
Két döntetlent hozott az Európa-liga K-csoportjának 3. fordulója, a Napoli és a Liverpool találkozóján nem született gól, míg az Utrecht hiába talált be kétszer is a Steaua ellen, az egyik öngól lett, és 1–1-gyel zárult a találkozó. A csoportot továbbra is az eddigi egyetlen győzelmet arató Liverpool vezeti.

 

NAPOLI (olasz)–LIVERPOOL (angol)

Nápolyban mindkét csapatban volt egy „kém", a Napoli középpályás sorában az előző két idényben a Liverpoolt erősítő, a nyáron Dél-Olaszországba szerződő Andrea Dossena tűnt fel, míg a Pool kispadján az Inter egykori edzőjeként hat Napoli elleni mérkőzésen edzősködő Roy Hodgson foglalt helyet. A meccs előtt arról pletykáltak, hogy az olaszországi vereség esetén biztos lesz az edzőváltás (Angliában le is tiltották a következő edzőváltásra vonatkozó fogadásokat, annyira biztosak Hodgson menesztésében), és rövidesen elkezdődhet a Galatasaraytól a hét közepén elbocsátott Frank Rijkaard érája a Mersey partján.

Hodgson először játszatta a Liverpool kezdőcsapatában a nyáron a Charltontól szerződtetett Jonjo Shelveyt, a 18 éves középpályás sokak szerint a csapatból ezúttal kimaradó Steven Gerrard utódja lehet (Gerrard és Fernando Torres a hét végi Blackburn elleni bajnokira pihen rá, ezért nem utazott el Nápolyba). Az angol tinédzser jegyezte a meccs első kapura tartó lövését is, távoli löketére a 33. percig kellett várni, de a jobb alsó sarokba tartó labdáját könnyedén hárította Morgan De Sanctis. Mindenesetre Shelvey játéka üde színfoltja volt a Pool játékának, őt és Milan Jovanovicsot lehetett kiemelni a vendégcsapatból.

A Napoli egyébként meddő mezőnyfölényben játszotta végig az első félidőt, de kapura tartó lövést az utolsó pillanatokig nem jegyzett az olasz gárda. Ekkor Edinson Cavani passza után Marek Hamsík célozta meg a kaput, és bár Pepe Reinán már túljutott a labdája, Paul Konchesky hárított a gólvonalról.

A második félidő elején David Ngog nem a saját mezében jött ki a pályára, várni kellett rá, mire lecserélte, ezért csúszott néhány percet a második félidő kezdése. A folytatásban is Konchesky volt a Pool oltalmazója, szépen szerelte a ziccerben kilépő Cavanit – a Napoli azonban egyre határozottabban támadott, és veszélyesebbé vált a játéka.

Ám a gólra éhes olasz csapat egyre inkább kinyílt hátul, és Jovanovics passza a 69. percben üresen találta Ryan Babelt, a holland egyedül állt szemben De Sanctisszal, ám lapos lövését megfogta a hazai kapus. Az óriási helyzet után ismét visszaállt a Napoli, és visszatért az első félidőre jellemző statikus játék. Helyzet csak nagyszerű egyéni megoldásokból adódhatott, Ngog a 81. percben kis területen csapta be védőjét, de kapura lövését blokkolták.

Az óvatoskodásnak a Napoli csak a hosszabbításban vetett véget, de hiába szögezte a kapuja elé a Liverpoolt, nem tudott gólt szerezni. Az angol klub a csoport hat meccséből az egyetlen győzelmet aratva vezeti a K-csoport küzdelmeit.

UTRECHT (holland)–STEAUA (román)

A kiegyenlített találkozón a francia Edouard Duplan góljával vezetést szerzett az Utrecht, amely Alje Schut révén a 75. percben is gólt szerzett, igaz, a saját nevelésű játékos egy román szabadrúgás után a saját kapujába talált be. Több gól nem született, a két gárda továbbra is győzelem nélkül áll a K-csoportban.

EURÓPA-LIGA 
 K-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Utrecht (holland)–Steaua Bucuresti (román) 1–1
G: Duplan (60.), ill. Schut (75. – öngól)
Napoli (olasz)–Liverpool (angol) 0–0
 AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 3 1 2 0 4–1 +3  5
2. Napoli 3 0 3 0 3–3 0 3
3. Utrecht 3 0 3 0 1–1 0 3
4. Steaua Bucuresti 3 0 2 1 5–8 –3  2
Legfrissebb hírek

Verstappen kemény üzenetet küldött az F1-nek: változás nélkül nincs maradás

F1
11 perce

A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
23 perce

Vívás: nem jutott 16 közé a férfi párbajtőrcsapat a berni vk-viadalon

Egyéb egyéni
32 perce

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
51 perce

Kovács Mária: A gyerekek a leginkább formálhatók

Utánpótlássport
57 perce

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
1 órája

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
1 órája

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik