Kis híján pontot ért a Videoton célfutballja

Vágólapra másolva!
2012.11.08. 20:55
null
Renato Neto (balra) nem karmesterkedett, inkább a rombolásban jeleskedett (Forrás: MTI/EPA)
Címkék
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában a Videoton Marco Streller 80. percben szerzett gólja után 1–0-ra kikapott a Basel otthonában.


A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Az első kör után hat ponttal álló Videoton portugál mestere, Paulo Sousa a Basel elleni mérkőzés előtt arról beszélt, hogy az őszi Európa-liga-sikereknek köszönhetően egyre elismertebb kontinensszerte a magyar csapat, amely az IFFHS novemberi világranglistáján bekerült az első 100 közé is.

A könnyen lelkesülő magyar hívek egy svájci győzelemről (pontosabban egy Svájcban aratott Vidi-sikerről) és a továbbjutásról álmodoztak a mérkőzés előtt, de gyanítható: a székesfehérváriak elfogadták volna az egy pontot a kezdés előtt az egyre jobb formába lendülő, jelentős Bajnokok Ligája-tapasztalattal bíró hazaiak ellen.

Sousa kezdőjéből ezúttal Tóth Balázs és Nikolics Nemanja is hiányzott, helyükön Renato Neto és Torghelle Sándor lépett pályára, a hazaiaknál meglepetésre bekerült a középpályára a könnyűsúlyú chilei szűrő, Marcelo Díaz.

Bár közel félezer magyar szurkolt a helyszínen a Videotonnak (el is énekelték a mérkőzés előtt a Himnuszt), a bázelieket nem igazán mozgatta meg ez a mérkőzés, egyes szektorokat meg sem nyitottak a St. Jakob Parkban. A Basel sem nyitott rohamokkal, de az első helyzet ennek ellenére a svájciaké volt, ám Mladen Bozsovics védte a helyi érdekű legenda, Alexander Frei fejesét.

AZ ELSŐ FÉLIDŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

Torghelle sokat harcolt, de helyzetét kihagyta (MTI/EPA)
Torghelle sokat harcolt, de helyzetét kihagyta (MTI/EPA)

Ettől eltekintve szép csendesen csordogáltak az események, a rendkívül szigorúan és fegyelmezetten védekező magyar csapaton nem talált fogást a házigazda.

A 23. percben Gyurcsó Ádám nagy hibája után Marco Streller fejelhetett közelről kapura, de Bozsovics fantasztikus mozdulattal kiütötte a labdát a léc alól, majd Szolnoki Roland takarított a bal sarok elől. Nem sokra rá Marco Caneira szép becsúszása után kipattant a Vidi-kapus kezéből a labda az ötösön, szerencsére Streller a kapu mellé kotorta azt.

Az első fél óra végén kihagyták harmadik nagy helyzetüket is a bázeliek, Frei öt méterről lőtt a kivetődő kapusba, és ezzel az első játékrészre el is lőtték minden puskaporukat.

A pihenő rossz hatással volt a csapatok támadójátékára, és bár a hazaiak mezőnyfölénye „barcelonai szintű volt", helyzetig sokáig nem jutottak.

Hatvanpernyi játék után a Sporting–Genk találkozó is gól nélküli döntetlenre állt. Nem sokkal az első óra után Torghelle Sándor lőtt kapura egy kontra után, de pontatlanul célzott, akárcsak a másik oldalon a 11 méterről próbálkozó Streller.

Egyre idegesebbek lettek a hazaiak (nem csak a lecserélt Frei tűrte rosszul a góltalanságot), Sousa pedig beküldte a végére tartogatott aduját, Nikolicsot.

Hogy még jobban izguljanak a magyar szurkolók, időközben a három forduló alatt egy pontot gyűjtő Sporting megszerezte a vezetést a csoport éllovasa, a Genk ellen, de mielőtt beleéltük volna magunkat a pontszámításokba, a hajrára fordulva Marco Streller gólra váltotta sokadik helyzetét. 1–0

ITT VOLT A VÉGE

Jogos a Streller-öröm (Fotó: Action Images)
Jogos a Streller-öröm (Fotó: Action Images)

Mivel több csatár nem volt a kispadon, Sousa Walter Lee-t és Kovács Istvánt küldte be, de a várt magyar rohamok – kissé érthetetlen módon – elmaradtak, és immáron a hazaiak járatták ráérősen (és pontosan) a labdát a felezővonalnál.

Pedig a Genk megmutatta, hogy lehet ám a legvégén is gólt szerezni, a belgák ugyanis a 91. percben egalizáltak Lisszabonban...

A másik mérkőzés végeredményét ismerve nagy lehetőséget szalasztott el a Videoton, amely lelkesen futballozott, de támadójátéka ezúttal nem ütötte meg az El-szintet – szerencsére lesz még lehetőség a javításra.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

SPORTING–GENK

A Sporting az 59. percben emberhátrányba került, mivel Stijn Schaars megkapta második sárga lapját, így kiállította a játékvezető. Ennek ellenére öt minutummal később a portugál együttes került előnybe Ricky van Wolfswinkel találatával.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Köteles Lászlót csak a kispadra nevező Genk pont nélkül távozik Lisszabonból, ám a 91. percben Glynor Plet egyenlített, így a belga együttes továbbra is veretlenül vezeti a csoportot újabb döntetlenjének köszönhetően.

„BOZSOVICS NEM ELŐSZÖR BIZONYÍTOTTA BE, HOGY REMEK KAPUS”

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 4. FORDULÓ
BASEL (svájci)–VIDEOTON 1–0 (0–0)
Bázel, St. Jakob Park, 12 743 néző. V: Aranovszkij (ukrán)
BASEL: Sommer – P. Degen, Schär, Dragovic, Steinhöffer – Cabral, D. Degen (Zoua, 90.), M. Díaz (F. Frei, 75.), Stocker – Streller, A. Frei (Szalah, 67.). Vezetőedző: Murat Yakin
A kispadon: Vailati (k.), Pak Dzsu Ho, Sauro, Pak Kvan Rjong
VIDEOTON: Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, Szolnoki – Mitrovics, Neto – F. Oliveira, Sándor Gy. (Kovács I., 90.), Gyurcsó (Walter Lee, 83.) – Torghelle (Nikolics N., 70.). Vezetőedző: Paulo Sousa
A kispadon: Tujvel (k.), Kaká, Héctor, Tóth B.
Gólszerző: Streller (80.)
A csoport másik mérkőzésén:
Sporting CP (portugál)–Genk (belga) 1–1
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Genk 4 2 2 0 8–4 +4 8
2. VIDEOTON 4 2 0 2 5–5 0 6
3. Basel 4 1 2 1 4–4 0 5
4. Sporting CP 4 0 2 2 2–6 –4 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik