Kéz! – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 23:12

Kiesett a Fradi, pedig csak egy vereséget szenvedett hat meccsen a csoportkörben. Még puffogunk: a játékvezetői tévedés döntően befolyásolta a csütörtöki esti razgradi összecsapást. Kéz! – üvöltöttünk fel mindannyian az első félidőben, és nem azért, mert elfogultan a Fradi sikerét óhajtottuk. Nézzék el nekem, ha e pillanatban a kollégámat említem, ugyanis a helyszínen dolgozó fotósunk, Szabó Miklós elkapta a döntő pillanatot, aki nem látta az esetet, megnézheti a bizonyíték erejű fotót: Cicinho karja a magasban, a labda a könyökét érinti. A kezezés megítélése persze nem egyszerű, de a szabályalkotók éppen ezért évente finomhangolják az előírásokat.

Röviden összefoglalva: ma már a nem szándékos kezezés is büntethető, ha nagyon nem természetes a kéz helyzete, ha úgymond irreálisan megnöveli a testét a karjával a játékos, ilyen esetben akkor is szabálytalanság történik, ha egyébként nem akar kézzel játékba avatkozni, esetleg nem is látja a labdát. Nos, Cicinho megvalósította, amit az oktatóvideókon mostanában bemutatnak: magasra emelte a karját, ezt pedig a védekező mozgása nem indokolta, vállalta a veszélyt, hogy ha eltalálja a labda, tizenegyes lesz az ítélet.

Érdekes, hogy Kassai Viktor Madridban kevésbé egyértelmű helyzetben hozott döntést, a labda a moszkvai Lokomotiv bekkjének felkarját találta el, amely mozdult a labda felé – a VAR felvételének megtekintése után a magyar bíró helyesen büntetőt ítélt. S ha már itt tartunk… Az a BL, ez meg az El, és ha sokan berzenkednek is a VAR intézménye miatt, a razgradi eset kapcsán bánhatták, hogy a bírónak nem volt videója: Matej Jug azóta visszanézte a meccset, és bizony lehet, ő is úgy érzi, a technikai segítség jól jött volna neki. Nagyot hibázott, egészen más mérkőzés lett volna a razgradi összecsapásból, ha nem a Ludogorec, hanem a Ferencváros kerül előnybe, sajnos a játékvezető meglopta a Fradit, jókora esélyt rabolt el a zöld-fehérektől. Persze, kár azért a hosszabbításban kapott Espanyol-gólért, ott a játékvezető két büntetőt is megadott a Fradinak, és az is igaz, a Ludogorec ellen a zöldek szünet utáni játékából hiányzott a valódi lelkesedés, a tűz, de ez mind nem menti fel Matej Jug nagy hibáját.

Spori, ezt látni kellett volna – nincs magyarázat a végzetes tévedésre.

Legfrissebb hírek

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
26 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50
Ezek is érdekelhetik