MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2019.08.18 22:37 Frissítve: 2019.08.18 23:27

Jöjjön a frankó – Malonyai Péter publicisztikája

Jó szokásához híven vállalta első indulatát Lovrencsics Gergő a keddi 0–4 után, azzal kezdte, hogy szégyelli magát a csapat nevében, elsősorban azért, mert hiába beszélték meg, mi a teendő a Dinamo Zagreb ellen, nem jutottak egyről a kettőre. Két nappal később már hozzátette, valóban az indulat beszélt belőle, aludva a történtekre, lehiggadva már az maradt, hogy mindent megtettek, de jobb volt az ellenfél. Elmondta még, hogy roppant el volt keseredve a lefújás után, a könnyei is előjöttek, amit sohasem szégyell, érzékeny ember, miért ne vállalná.

Nem véletlenül Lovrencsics a csapatkapitánya a mai Fradinak, az én fogalmaim, értékrendem szerint is valóban vezér. Elsősorban azért, mert őszinte ember, ami a szívén, a száján. Nem kenyere a mellébeszélés. Még akkor sem, amikor alig néhány másodperccel van túl egy-egy meccsen. Aztán, figyelem: nem visszavonta, amit kapásból magyarázott a riporternek, hanem arról beszélt, hogy látja a történteket két nappal később.

Őszinte megnyilvánulás, melyikünkkel ne fordult volna még elő, hogy egyből, elhamarkodottan említünk valamit, aztán lehiggadva másként látjuk, enyhébben, megengedőbben fogalmazunk. Lovrencsics őszinte volt mind a két esetben, ezért hiteles – ő maga is.

Hogy ennyire elvitt a lendület a Fradi kapitánya esetében, azért lehet, mert nagyon ritka, hogy valóságosnak érzem a meccs utáni nyilatkozatokat. Volt már róla szó ezeken a hasábokon, hogy mindenki tudja, mit kell mondania, és mondja is rendületlenül. Nem véleményez, hanem szerepel. A kérdező nem vág közbe, csak biztatóan bólogat, a nagy megértést még az is alátámasztja, hogy magától értetődően tegezi a játékost, amit – bevallom – sohasem értettem. Hogy civilben puszipajtások, rendben van, ám az interjúnál két felnőtt munkavállaló áll egymással szemben, s vannak a műfajnak íratlan udvariassági szabályai.

Tudom, őskövület vagyok, de nálam a magázásban van némi tisztelet, ami nélkülözhetetlen egy-egy kérdezz-feleleknél. Nem várok én változást, főként, mert – ahogy látom – a reklámok többsége is tegez. Rendben, életkoromnál fogva nem én vagyok a célközönség, de azért a pénzemet elfogadják, ha rákattanok valamelyik „forradalmian új” termékre.

Lovrencsics nyilatkozata kapcsán olvastam valahol, hogy na tessék, itt az új „megmondóemberünk”. Mint Szalai Ádám volt a nagyszombati szlovák–magyar (2–0), de még inkább 2013-ban a hollandok elleni blama (8–1 oda) után. Az első esetben a mérkőzésről, a csapat hibáiról beszélt, a másodikban a magyar futball egészéről – mindkétszer érvekkel alátámasztva szavait. Őszinte megnyilatkozás volt, akárcsak Lovrencsicsé, így aztán egyiküket sem lehet „megmondóembernek” nevezni, inkább olyan ritka futballistának, aki mond is valamit, ha kérdezik, nem csupán beszél. Őszintén.

Nem mellesleg, arra senki sem vállalkozik, hogy ne a formát minősítse, hanem a tartalmat – ez jó szokás mifelénk. Rálegyintenek a nyilatkozóra, de még inkább a mondanivalójára. Hogy történelmi példával éljek, 1968 májusában, amikor az Európa-bajnoki negyeddöntőben itthon 2:0-ra legyőztük a Szovjetuniót („Hatalmas küzdelemben harcolta ki válogatottunk rendkívül értékes győzelmét”), majd a visszavágón 3:0-ra kikaptunk („Moszkvában nem csak az óra járt előbbre”), a Fradi legendája, az akkor 23 esztendős Varga Zoltán egy interjúban így fogalmazott: „Megítélésem szerint továbbra sem kell a szomszédba menni futballozni tanulni. Nem az erő hiányzik évek óta belőlünk, hanem a frissesség, az állóképesség.” És hozzátette még: „Puhányok vagyunk.”

Akkori mércével mérve (is) kemény szavak, hitelesekké az tette őket, hogy Varga azzal kezdte, hogy ő is nagyon gyengén játszott Moszkvában („Varga ezúttal sem tudott jó teljesítményt nyújtani. Keveset mozgott, s elég ritkán ment hátra a labdákért.”) Hiába azonban a feltűnő nyilatkozat, senki sem törődött vele, elvégre amiről nem beszélünk, az nincs. Az elv túlélte a kort, mint a kényelmes alapállások legtöbbike.

De vissza a jelenbe! Lovrencsicsnek őszinték voltak a könnyei kedd este, ahogy hiszem, hogy Dibusz Dénest, Sigér Dávidot és Varga Rolandot is roppant megviselte, hogy nem tudtak átlépni a Bajnokok Ligája-küszöbön. Hogy a maradék tíz zöld-fehér mezbe öltözött ifjúnak mi járt a fejében, nem tudom, de – bevallom – nem is nagyon érdekel. Ez is betudható a maradiságomnak, esetünkben a légiósokkal szembeni fenntartásaimnak, ám akinek szinte édes mindegy, hol futballozik, azt nyilván kevésbé érinti meg a közeg, még ha a tömeg moraja, biztatása mindenütt egyforma is. Ha a közönség együttérzését tapasztalva az járt a fejükben, hogy „Ezt megúsztuk...”, megértem, elvégre azért hozták őket, hogy Bajnokok Ligája-szereplő legyen a zöld-fehér klub, s nem sikerült. Ismétlem, nem szemrehányásként írom mindezt, hanem némi tapasztalat birtokában, hozzátéve, hogy elismerésem a Fradi-vezérkaré, hogy minden eszközzel törekszik rá, hogy Európában is jegyzett legyen a csapat.

A négy honfitársam, már csak azért is, mert itt nőtt fel a nekünk rendelt 93 ezer négyzetkilométeren, pontosan tudja, mit jelent, ha az ezerfejű cézár akkor is ünnepel, ha kikap a csapat, ha ezt a Fradi-tábor teszi, sokszoros a szorzó. Ahogy Lovrencsics, úgy a közönség is érzelmi alapon közelített a meccshez, őszintén, ezt nem lehet eléggé újra kiemelni. Mert akárhogy is nézem, hazai pályán 4–0-ra kikapni egyértelműen megengedhetetlen, ám – mint a példa mutatja – esetenként megbocsátható.

Más kérdés, hogy mennyi esélye van egy magyar csapatnak Európában. Mert kétségtelen, innen nézve siker egy-egy csoportkör a kupákban, ám egyébként aligha kapja fel rá a fejét a világ. Ahhoz bravúr kell, márpedig nem is emlékszem rá, mikor győzött le legutóbb magyar csapat Európa elitjébe tartozó ellenfelet. Az MTK 1964-es hőstette ugrik be hirtelen (KEK-elődöntő, Celtic: 0:3, majd 4:0), a Fradi VVK-győzelme (a Juventus ellen Torinóban: 1:0) és persze a Videoton menetelése az UEFA-kupában 1985-ben (többek között a döntő visszavágója, a Real Madrid madridi legyőzése: 1–0). Amikor az Újpesti Dózsa 1974-ben a legjobb négy közé jutott a BEK-ben, a Benficán túljutva lett negyeddöntős (1–1, 2–0), ami azért volt figyelemre méltó produkció, mert a portugáloknál még játszott az 1966-os világbajnokságon bronzérmes portugál válogatottból Eusébio és Antonio Simoes, igaz, Eusébio a tudósítás szerint „csalódást keltett”, Simoes pedig „semmi olyasmit nem csinált, amit külön meg lehetne említeni”. Aztán az elődöntőben jött a Bayern München (1–1, 0–3), a későbbi kupagyőztes, a müncheni visszavágón pedig „a magyar bajnokcsapat az I. félidőben még úgy-ahogy lefékezte az ellenfél rohamait, de szünet után már nem tudott lépést tartani a nyugatnémetek által diktált irammal” – tudtuk meg a Népsportból.

Most ugyebár ott tartunk, hogy az Európa-liga csoportkörébe jutás lenne (mit lenne, lesz!) akkora siker, mint lett volna az Újpesti Dózsa diadala a Bayern ellen. Más idők, más futball, és persze más játékosok (a Dózsában Bene Ferenc, Dunai III Ede, Fazekas László, Nagy László, Zámbó Sándor), ám legalább a célok kitűzésénél nem kellene megállni félúton. Az esélyeket persze tiszteletben illik tartani, a túlzott magabiztosság sem üdvözítő, ám miért lenne hiba, ha egy-egy csapat mer álmodni.

Főként az Üllői úton, ahol azért van múltjuk a bravúroknak, történelmileg is, júliusban volt például nyolcvan éve, hogy a bolognai 1:3 után 4:1-es győzelemmel jutott be a csapat a Közép-európai Kupa fináléjába, vagy két évvel korábban (1937), szintén a KK-ban az elődöntőben az Austria ellen Bécsben 1:4, majd itthon 6:1.

Az esélyt rá csak megerősíti Lovrencsics kapitánysága és a közönség empátiája. Az őszinteség mentén az öltözőben és a pályán egyaránt messzire lehet jutni.

Ahogy tanultam: hosszú távon mindig kijön – a frankó.
2019.09.20 23:30:01

Európa-liga THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Mégis, lehetett volna szebb is talán.

2019.09.19 12:56:42

Európa-liga H. D.

Solskjaer több saját nevelésű játékosnak is lehetőséget adott, az MU egy góllal nyert.

2019.09.19 20:31:47

Európa-liga Borbola Bence (Barcelona, összefoglaló), Szabó Miklós (Barcelona, fotó), Bacskai János (percről percre)

1–1 az Espanyol ellen: magyar csapat először játszott döntetlent Barcelonában európai kupameccsen.

2019.09.19 12:46:50

Európa-liga H. D.

A németeknek a győzelemre is megvolt az esélyük, ám Unai Emery csapata végül kiütötte őket.