Hiába Hajnal kiváló gólpassza, előnyben a Benfica

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 21:04
null
Harnik szép gólt szerzett Hajnal passza után, de a Stuttgart kikapott (Fotó: Reuters)
Címkék
Hat mérkőzést játszottak az Európa-ligában 19 órai kezdettel: a Hajnal Tamással a kezdőben felálló Stuttgart a magyar középpályás passza után remek góllal szerzett vezetést Lisszabonban, de a Benfica Óscar Cardozo vezérletével fordított és nyert. Hajnal 63 percet játszott. Az Ajax súlyos csapást mért az Anderlechtre, Juhász Roland végigjátszotta a mérkőzést a belga csapatban. A Lech Poznan Artjoms Rudnevs találatával nyert a Braga ellen, a volt zalaegerszegi csatár már öt gólnál jár az El-szezonban. A fehérorosz BATE ikszelt a PSG-vel, Andrij Sevcsenko isztambuli diadalra vezette a Dinamo Kijevet, nem esett gól a Napoli–Villarreal meccsen.

BENFICA–STUTTGART

A Benfica labdarúgócsapata a paraguayi Óscar Cardozo két góljával fordított a VfB Stuttgart ellen a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett hazai Európa-liga-párharc első mérkőzésén, így 2–1-es sikerrel zárta az első felvonást. A találkozón Hajnal Tamás 63 percet játszott kezdőként.

A Benfica álmosan kezdte a mérkőzést, amit az agilisan játszó Stuttgart kihasznált az első félidőben, és Martin Harnik góljával vezetést szerzett. Az akció a bal oldalról indult, Hajnal Tamás hosszú labdával ugratta ki a védők között remekül kilépő csatárt, aki még a levegőben megszelídítette a labdát, majd 14 méterről gyönyörűen ívelt Roberto kapus felett a hálóba.

A második játékrészben a Benfica sokkal támadóbban lépett fel, az első 15 percben szinte a kapujához szegezte Bruno Labbadia együttesét, de az egyenlítő találat csak nem akart megszületni – amikor a félidő közepén enyhült a nyomás a VfB kapuján, Óscar Cardozo mégis egy villanással egyenlített.

A 70. percben a paraguayi támadó egy lepattanó labdát vágott 15 méterről félfordulattal a kapu bal alsó sarkába, majd tizenegy perccel később újabb találatot jegyeztek fel a neve mellé. Utóbbi gólban elévülhetetlen érdemei vannak a labdát 30 méterről a lécre ívelő Franco Jarának. Az argentin lövése után a labda a gólvonal környékén esett le, Cardozo biztos, ami biztos alapon pofozta a hálóba, a Benfica így minimális, 2–1-es előnnyel várja a németországi visszavágót.

ANDERLECHT–AJAX

A belga Anderlecht a holland Ajaxszal került szembe az egyenes kieséses szakasz németalföldi párharcában. A Jupiler League listavezetőjénél Juhász Roland a kezdőcsapatban kapott helyet.

JUHÁSZÉK 871 PERC UTÁN KAPTAK GÓLT

Juhász Roland csapata hosszú idő után kapott gólt az Ajax ellen elbukott meccsen: Toby Alderweireld találatát megelőzően 871 percig egyetlen gólt sem kapott a belga együttes tétmérkőzésen.

 

Az Ajax elleni meccs előtt legutóbb a Zulte-Waregem talált be Juhászéknak tavaly december 5-én belga bajnokin. Az Európa-ligában legutóbb Huszti Szabolcs volt eredményes az Anderlecht ellen, amikor a Zenit 3–1-re nyert 2010. december elsején.

A 11. percben Lorenzo Ebecilio lőtt kapura 22 méterről, de a labda mellé ment, majd tíz perccel később a hazaiak veszélyeztettek, amikor Romelu Lukaku lövését Maarten Stekelenburg védte szépen.

A 32. percben az Ajax megszerezte a vezetést: szöglete után Toby Alderweireldet hagyták üresen a hazaiak, és a belga védő az Anderlecht kapujába csúsztatott – elszomorítva honfitársait. A belga csapat hosszú idő után kapott gólt

Néhány perccel később Romelu Lukaku ijesztgette a vendégeket, majd Juhász Roland próbált kapura fejelni egy szögletet követően, de túl magasan szállt a labda.

A második félidő jól kezdődött az Anderlecht számára, legalábbis a játékvezető tizenegyest ítélt a brüsszeliek javára, miután Eyong Enoh felvágta Mbark Busszufát a tizenhatoson belül. Ám Marcin Wasilewski kihagyta a büntetőt.

Az 59. percben aztán az Ajax megbüntette a kihagyott lehetőséget, és az első találatot szerző Alderweireld szépen emelt Christian Eriksenhez (aki a gólpasszt adta az első gólnál), és a középpályás átemelte a labdát Silvio Protón.

Tíz perccel később a harmadik gólját is megszerezte az Ajax: Eriksen megint az előkészítésben vállalt szerepet, a jobb oldalról ívelt el-Hamdauihoz, aki a tizenhatos bal oldaláról a kapuba lőtt.

Több gól nem született, így az Ajax megnyugtató előnyre tett szert, míg Juhászéknak óriási bravúrra lenne szükségük a továbbjutáshoz.

BESIKTAS–DINAMO KIJEV

A téli átigazolási időszakban megerősödő Besiktas a Dinamo Kijevvel csapott össze, és a vendég ukránok a 27. percben vezetést szereztek. Jobb oldali szögletet követően Andrij Sevcsenko lefejelt labdáját a horvát Ognjen Vukojevic a hazaiak kapujába lőtte.

SEVCSENKO RAÚLÉK NYOMÁBAN

Andrij Sevcsenko Isztambulban megszerezte karrierje 65. európai kupatalálatát.

 

Sevcsenko Raúl, Filippo Inzaghi és Gerd Müller után a negyedik helyen áll az európai örök kupa-góllövőlistán.

Tíz perccel később azonban Ricardo Quaresma szép góllal egyenlített: a portugál játékos egy visszafejelt labdát bombázott a vendégek kapujának bal oldalába 15 méterről.

Az 50. percben ismét szögletből szerzett gólt az ukrán együttes: az előbb az előkészítésben jeleskedő Sevcsenko fejese a gólvonalon álló Ismail Köybasi lábán megpattanva ment be a kapuba.

Hat perccel később már kétgólos volt a vendégek előnye: Oleh Huszev fejese a lécről Ayila Yussuf elé pattant, aki a kapuba lőtt.

A hajrában aztán Huszev biztossá tette a Dinamo Kijev továbbjutását, miután tizenegyesből beállította a 4–1-es végeredményt a vendégek javára. Ráadásul Quaresma az utolsó pillanatban piros lapot kapott. A török csapatot irányító Bernd Schusternek lesz mit megmagyaráznia.

NAPOLI–VILLARREAL

Az Európa-ligában a nyolcaddöntőbe kerülésért folytatott küzdelemben a Villarreal 0–0-s döntetlent játszott a Napoli vendégeként. A „sárga tengeralattjáró” ezzel továbbra is nyeretlen olasz csapat otthonában európai kupasorozatban, míg a nápolyiak több mint 20 éve nem kaptak ki spanyol csapattól hazai pályán.

Az első félidő különösebb izgalom nélkül telt, Nilmar és Lavezzi is közelről hibázott helyzetet. A második játékrészben a Napoli volt sokkal aktívabb, a 73. percben Cavani fejjel a kapuba juttatta a labdát, azonban lesen tartózkodott, így a gólt nem adta meg a játékvezető. A lefújás előtt Aronica megkapta második sárgáját a találkozón, így a hazaiak tíz emberrel fejezték be a mérkőzést.

BATE BORISZOV–PSG

Izgalmas mérkőzésen a hajrában egyenlített a francia PSG a fehérorosz BATE ellen a labdarúgó Európa-ligában: a párizsiak 2–2-es döntetlent harcoltak ki Minszkben.

A BATE és a PSG kellemesnek nem mondható időben (–12) fok feszült egymásnak Minszkben. Az első találatot a körülményekhez jobban alkalmazkodó hazaiak szerezték meg a 21. percben: Vitalij Rogyionov tálalt a boriszoviak brazil tízese, Renan Bressan elé, aki higgadtan belőtte a helyzetet.

A párizsiak a 30. percben egyenlítettek, Péguy Luyindula adott kitűnő passzt Mevlüt Erdincnek, aki laposan Alekszandr Gutor hálójába lőtt.

A BATE Gordejcsuk révén szerezte meg a hazaiak újabb vezető gólját egy kavarodás után: Alekszandr Volodko kapufája után a kipattanót vágta a hálóba. A 89. percig ez úgy tűnt, hogy elég is a győzelemhez, de Luyindula döntetlenre mentette a találkozót – így a PSG várja kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

LECH POZNAN–BRAGA

A Lech Poznan labdarúgócsapata Artjoms Rudnevs góljával 1–0-ra nyert a Braga ellen a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett Európa-liga-találkozón.

A hóesésben, havas pályán rendezett mérkőzésen – amelyen ritkán került előtérbe a labdarúgás látványos oldala – a Zalaegerszeg korábbi csatára a 72. percben talált be, miután egy hosszú indítást követően egyedül lépett ki, és Artur kapus lába között a hálóba lőtt. A lett csatár hetedik El-meccsén az ötödik gólját jegyezte.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Anderlecht (belga)–Ajax (holland) 0–3 (Alderweireld 32., Eriksen 59., el-Hamdaui 67.)
BATE Boriszov (fehérorosz)–PSG (francia) 2–2 (Renan Bressan 16., Gordejcsuk 81., ill. Mevlüt Erdinc 30., Luyindula 89.)
Benfica (portugál)–VfB Stuttgart (német) 2–1 (Ó. Cardozo 70., 81., ill. Harnik 21.)
Besiktas (török)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–4 (R. Quaresma 37., ill. Vukojevic 27., Sevcsenko 50., Yussuf Ayila 56., Huszev 91. – 11-esből)
Lech Poznan (lengyel)–Braga (portugál) 1–0 (Rudnevs 72.)
Napoli (olasz)–Villarreal (spanyol) 0–0
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Rubin Kazany (orosz)–Twente (holland) 0–2 (L. de Jong 77., Wisgerhof 88.)
Metaliszt (ukrán)–Bayer Leverkusen (német) 0–4 (Derdiyok 23., Castro 72., Sam 90., 92.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Arisz (görög)–Manchester City (angol)0–0
A visszavágókat a jövő héten rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik