Hertha: Dárdai az El-ben lökné meg a márciusban elakadt szekeret

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.27. 18:12
null
Dárdai Pál csapatának nagyon kell a siker – a Bröndby elleni párharc jókor jön (Fotó: Action Images, archív)
Csütörtökön a német profi klubcsapatok közül elsőként a Dárdai Pál vezette Hertha BSC számára kezdődik el a 2016–2017-es klubidény. A berlini csapat a Bröndby ellen lép pályára az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében. A magyar vezetőedző szerint csapata fizikailag felkészült, a siker fejben dől el.

Az előző Bundesliga-idényt kiválóan kezdő Hertha rémesen zárta az előző szezont, március 19. óta nem nyert mérkőzést, a bajnokság utolsó hét fordulójában két pontot szerzett, hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett a Dortmundtól a Német Kupa elődöntőjében. Így a sokáig kecsegtető Bajnokok Ligája helyett az Európa-liga-szereplésre szerzett jogot, de hetedik helyezettként már most selejteznie kell.

A felkészülési meccsei sem töltötték fel önbizalommal a Hertha játékosait, hiszen a területi bajnokságban érdekelt Schwedt elleni 10–0-s melegítés után döntetlen született a francia Nantes ellen (tizenegyesekkel vereség) és 0–3 a holland AZ-val szemben.

Dárdai Pál elmondta, az alapozás közepén jár a Hertha, de inkább fejben dől el, hogy mire lesz képes a Bröndby ellen.

„Még a felkészülés közepén tartunk, nehezek a lábak. A Bröndby már jó ideje meccsben van, megy a bajnoksága és az El-ben is játszott már, frissebb nálunk – mondta Dárdai. – Mindent megteszünk a továbbjutásért, az akarattal nem lehet baj, de ez inkább fejben dől el."

A Hertha több mint négy hónapja vár sikerélményre, így nem kétséges, hogy a Bröndby elleni párharc megalapozhatja a Bundesliga-szezon rajtját is. Dárdai játékosai közül Fabian Lustenberger csapatkapitány játéka kérdéses, az Eb-n szereplő Vladimir Darida és Peter Pekarík már bevethető, akárcsak az amerikai John Anthony Brooks. Azt viszont még mindig nem döntötte el Dárdai, hogy Rune Jarstein vagy Thomas Kraft áll a kapuba.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK, CSÜTÖRTÖK

20.30, Felcsút: VIDEOTON (magyar)–Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport)

További mérkőzések
17.00: AEK Larnaca (ciprusi)–Szpartak Moszkva (orosz)
18.30: Olekszandrija (ukrán)–Hajduk Split (horvát)
18.45: Heracles (holland)–Arouca (portugál)
19.00: Lokomotiva Zagreb (horvát)–Vorszkla Poltava (ukrán)
19.00: Zaglebie Lubin (lengyel)–SönderjyskE (dán)
19.00: Austria Wien (osztrák)–Spartak Trnava (szlovák)
19.00: Slavia Praha (cseh)–Rio Ave (portugál)
19.00: IFK Göteborg (svéd)–HJK Helsinki (finn)
19.00: Torpedo Zsogyino (fehérorosz)–Rapid Wien (osztrák)
19.00: Lille (francia)–Qabala (azeri)
19.00: Jelgava (lett)–Beitar (izraeli)
19.30: Istanbul Basaksehir (török)–Rijeka (horvát)
19.30: Birkirkara (máltai)–FK Krasznodar (orosz)
19.45: Luzern (svájci)–Sassuolo (olasz)
19.45: Grasshoppers (svájci)–Apollon Limassol (ciprusi)
20.00: Vojvodina (szerb)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
20.00: Panathinaikosz (görög)–AIK Solna (svéd)
20.00: Osmanlispor (török)–Nömme Kalju (észt)
20.00: Pandurii (román)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
20.00: Genk (belga)–Cork City (ír)
20.00: Skendija (macedón)–Mladá Boleslav (cseh)
20.15: Hertha Berlin (német)–Bröndby (dán)
20.30: Gent (belga)–Viitorul Constanta (román)
20.45: Aberdeen (skót)–Maribor (szlovén)
20.45: West Ham United (angol)–Domzale (szlovén)
20.45: AZ Alkmaar (holland)–PASZ Jannina (görög)
21.00: Saint-Étienne (francia)–AEK Athén (görög)
21.05: Admira Wacker (osztrák)–Slovan Liberec (cseh)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik