Gyurcsóék nem tartanak a belga riválistól

Vágólapra másolva!
2012.08.02. 12:17
null
Gyurcsó Ádámék (elöl) nem tartanak <br />a belga riválistól (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A belga Gent lesz a Videoton vendége csütörtök este a Sóstói Stadionban az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében. Gyurcsó Ádám, a piros-kékek szélsője bízik szervezett csapatában, és az sem zavarja, hogy hazai pályán kell kezdenie a párharcot.

Gyurcsó Ádám fáradtságra nem panaszkodhat, hiszen a Slovan elleni múlt csütörtöki Európa-liga-selejtező után csak kispados volt a vasárnapi bajnokin, igaz, a hajrában pályára lépett a Pápa elleni hazai meccsen (1–1). A szélső beállása után jobb lett a Videoton játéka, így kijelenthető, jó formában van. A fiatal futballista csütörtökön a belga Gent elleni El-meccsen ismét kezdő lesz.

„Lehettem volna kezdő a Pápa ellen is, de most a többiek kaptak lehetőséget, nincs ezzel gond – mondta Gyurcsó Ádám. – Amikor beálltam, mentem is előre, ahogy csak bírtam, mert ezen a mérkőzésen csak mi veszíthettünk. A döntetlen nem jó eredmény, de a bajnoki után már csak a Gent volt a téma.”

A játékosok több felvételt is megnéztek a riválisról – vélhetően nehéz meccs vár a Videotonra.

„Játszós csapattal találkozunk – mondta a szélső. – Van több kiemelkedő képességű labdarúgó is a keretében. Tóth Balázs, aki korábban Belgiumban futballozott, megerősítette, kemény ellenféllel találkozunk. Kétarcú a Gent, vagy nagyon jól játszik, vagy csapnivalóan. Bízom benne, hogy ellenünk az utóbbi arcát mutatja. Fontos, hogy olyan legyen a hangulat, mint egy hete a Slovan ellen, mert az az atmoszféra sokat segített nekünk. Akkor megleptek minket a drukkerek egy szép koreográfiával, ami mindenkit feldobott.”

EZT VÁRJÁK A VEZETŐEDZŐK
PAULO SOUSA: Erősebbnek tartom a Gentet, mint a Slovant. Hogy mekkora a különbség a Videoton, illetve a belga csapat játékosainak piaci értéke között, azt az adott bajnokság is befolyásolja, és nem kérdés, a belga magasabban jegyzett a magyarnál. A Gent jó játékosokból áll, ebben lehet különbség, amelyet azonban megpróbálunk eltüntetni a pályán.
TROND SOLLIED: Senki se aggódjon, jó együttessel állunk ki a meccsre! Gólokat kell szereznünk, és csak a győzelemmel lennék elégedett. A meleg mindkét gárda teljesítményét egyformán befolyásolhatja, ám nem az időjárás lesz a főszereplő – hanem a mi csapatunk.

A Videoton a sorozat első párharcát idegenben kezdte, az pedig örök vita, hol jobb nekirugaszkodni a csatának. Ezúttal hazai környezetben kezd, ám Gyurcsó Ádám nem bánkódik emiatt:

„Nem az a fontos, hol kezdődik egy párharc, úgyis két meccs dönt. Lehet, hogy jobb idegenben kezdeni, de most az a legfontosabb, hogy előnyt szerezzünk. A továbbjutás nem csütörtökön dől el, éles lesz a visszavágó is.”

A Videoton eddig – a Pápa elleni bajnoki kivételével – sikeres meccseket tudhat maga mögött: a Szuperkupát megnyerte a Debrecennel szemben, majd kiejtette a Slovant az El-ből. Eddig egyetlen mérkőzésén sem győzött, hiszen a DVSC-t 1–1 után tizenegyesekkel, a Slovant 1–1-gyel és 0–0-val, idegenben szerzett góllal intézte el, majd a bajnoki rajton a Pápával is 1–1-et játszott.

„Bízom magunkban még akkor is, ha ebben a szezonban eddig minden találkozónk döntetlen lett – jelentette ki a válogatottnál is számításba vett Gyurcsó Ádám. – Szervezettek vagyunk, nehéz nekünk gólt lőni. A Pápa ellen sok helyzetünk volt, ha gól születik belőlük, simán nyerünk. De akkor sincs gond, ha a Gentet két döntetlennel ejtjük ki, csak jussunk tovább, hiszen ez a lényeg.”

 

EURÓPA-LIGA
3. selejtezőkör, 1. mérkőzés
Anzsi Mahacskala (orosz)–Vitesse (holland)17:00
KuPS Kuopio (finn)–Bursaspor (török)17:30
Arszenal Kijev (ukrán)–ND Mura 05 (szlovén)18:00
Dila Gori (grúz)–Anorthoszisz Famagusta (ciprusi)18:00
Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli)–PAOK (görög)19:00
Ruch Chorzów (lengyel)–Viktoria Plzen (cseh)19:00
Tromsö (norvég)–Metalurh Doneck (ukrán)19:00
Ried (osztrák)–Legia Warszawa (lengyel)19:00
AIK Solna (svéd)–Lech Poznan (lengyel)19:00
Magyar érdekeltség: Lovrencsics Gergő a Lech Poznan támadója
Kalmar FF (svéd)–BSC Young Boys (svájci)19:00
APOEL (ciprusi)–Aalesund (norvég)19:00
Heerenveen (holland)–Rapid Bucuresti (román)19:30
Twente (holland)–Mladá Boleslav (cseh)19:45
Servette (svájci)–Rosenborg (norvég)19:45
Steaua Bucuresti (román)–Spartak Trnava (szlovák)19:45
Genk (belga)–Aktobe (kazah)20:00
Magyar érdekeltség: Köteles László a Genk kapusa
Gomel (fehérorosz)–Liverpool (angol)20:00
Magyar érdekeltség: Gulácsi Péter a Liverpool kapusa (Adorján Krisztián a B-listán szerepel)
Aszterasz Tripolisz FC (görög)–Marítimo (portugál)20:00
Magyar érdekeltség: Fülöp Márton az Aszterasz kapusa
Horsens (dán)–Elfsborg (svéd)20:15
Videoton FC (magyar)–Gent (belga)20:30 (Tv: m2)
Crvena zvezda (szerb)–Omonia (görög)20:30
Hajduk Split (horvát)–Internazionale (olasz)20:45
Eskisehirspor (török)–Olympique Marseille (francia)20:45
Dundee United (skót)–Dinamo Moszkva (orosz)20:45
Magyar érdekeltség: Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva középpályása
Saint Patrick’s Athletic (ír)–Hannover (német)20:45
Magyar érdekeltség: Huszti Szabolcs a Hannover középpályása
FK Sarajevo (bosnyák)–Zeta (montenegrói)21:00
Vojvodina (szerb)–Rapid Wien (osztrák)21:00
Athletic Bilbao (spanyol)–Slaven Belupo (horvát)21:00
Admira Wacker (osztrák)–Sparta Praha (cseh)21:05

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik