Gumilövedéket is bevetettek a fehérvári szurkolók ellen

2012.11.09. 13:11
null
Gumilövedéket is bevettek a szurkolók ellen (Fotó: www.blick.ch)
Címkék
Svájci beszámolók szerint huszonkét fehérvári drukkert állított elő a helyi rendőrség a Basel–Videoton Európa-liga-csoportmeccs előtt, akik nem is láthatták a találkozót. A szurkolók ellen gumilövedéket is bevettek. A hírt svájci forrásunk is megerősítette.

Nem múlt el kisebb botrány nélkül a Videoton bázeli vendégjátéka, több fehérvári szurkoló már a hazaiak 1–0-s győzelmével véget ért mérkőzést sem láthatta. Helyi informátorunk elmondása szerint úgy tűnt, a két tábor megbeszélte egymással, hogy találkoznak a meccs előtt a városban.

A körülbelül nyolcvan főből álló magyar csoportban több ittas szurkoló is volt, és néhányan maszkot is viseltek, a helyi rendőrség pedig – megelőzvén a balhét – 20 személyt emelt ki a tömegből és állított elő a mérkőzés előtt, amikor a tábor a Karl Barth térhez ért, kettőt pedig a stadionnál fogtak el.

A rendőrség mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy a két fél összecsapjon. Ennek érdekében gumilövedéket és egyéb tömegoszlató eszközöket is bevetettek. Az előállított magyarok lemaradtak csapatuk fellépéséről, azonban a találkozót követően elengedték őket. Több helyi beszámoló – köztük a Tages Woche internetes honlapja – szerint egy szurkolót viszont őrizetbe vettek hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
11 perce

Flick az Aston Villát méltatta; Gulácsi a címvédő ellen védhet – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
14 perce

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
46 perce

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
51 perce

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
1 órája

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
1 órája

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
1 órája

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
1 órája