Gerrard egy félidő alatt mentette meg a Liverpoolt

Vágólapra másolva!
2010.11.04. 23:06
null
Gerrard (jobbra) ismét megmentette csapatát (Fotó: Action Images)
Címkék
Hazai pályán 3–1-es győzelmet aratott a Liverpool a Napoli felett a labdarúgó Európa-liga K-csoportjának 4. fordulójában. A találkozó hőse a 2. félidőre beálló, mesterhármast szerző Steven Gerrard volt. A kvartett másik mérkőzésén a román Steaua Bucuresti hazai pályán szintén 3–1-re verte meg a holland Utrechtet.

A Liverpool azzal a remek statisztikával büszkélkedhetett a Napoli elleni mérkőzés előtt, hogy legutóbbi hét nemzetközi kupamérkőzését megnyerte. A mostanában igen gyengén teljesítő angol csapat sorozata az Európa-liga csütörtöki játéknapján sem szakadt meg.

De aki azt hitte, hogy a Liverpool fölényben lesz majd az Anfielden rendezett összecsapáson, az tévedett. Az első hatalmas helyzet mindjárt a vendégek előtt adódott: Cavani használta ki a Pool-védelem rossz lesre állítási próbálkozását, de kissé kisodródva csak a kapu fölé lőtt.

A 28. percben aztán már semmi sem menekítette meg a kapott góltól a Liverpoolt: Cavani ezúttal az előkészítésben jeleskedett, fejjel indította Lavezzit, aki higgadtan helyezte el a labdát a kimozduló Pepe Reina mellett.

Az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfele volt az olasz csapat az angolnak, olyannyira, hogy a Napoli többször próbálkozott lövéssel, mint a hazai csapat.

A szünet után megpróbált egyenlíteni a Liverpool – immár a csereként beálló Steven Gerrarddal a soraiban, ám az első húsz percben nem tudott helyzeteket kialakítani Roy Hodgson együttese. Az utolsó 25 percben azonban már egyértelműen hazai fölény jellemezte a találkozót.

A 65. percben Raúl Meireles kihagyta a Liverpool addigi legnagyobb helyzetét. David N'Gog le akarta venni magának a labdát, amely pont jó lett a francia csatárnak, ő azonban nyolc méterről laposan a jobb kapufa mellé lőtt.

A 72. percben Gerrard szabadrúgását már sokan bent látták, de a liverpooli csapatkapitány lövése után a labda centiméterekkel elkerülte a kaput. Három perccel később már örülhetett Gerrard!

Hihetetlen góllal egyenlített az angol csapat: egy rövid hazaadás után De Sanctis kapus és Gerrard egyszerre csúszott a labdára, amely a középpályásról került a kapuba – ez teljesen megtörte az olaszokat.

A 88. percben már vezetett is a hazai csapat: Glen Johnson kiharcolt egy tizenegyest, amit Gerrard higgadtan értékesített. A koronát a 89. percben tette fel teljesítményére a Pool csapatkapitánya, miután ziccerben okosan átemelte a labdát De Sanctis felett.

A Napoli eddig mindkét nemzetközi kupamérkőzését elveszítette Angliában (az 1966–1967-es szezonban az UEFA-kupában a Burnley ellen 3:0-ra, az 1968–1969-es szezonban szintén az UEFA-kupában a Leeds ellen 2:0-ra kapott ki), és ezúttal is – hiába állt sokáig nyerésre – vereséggel távozott a szigetországból.

A csoport másik találkozóján a román Steaua Bucuresti hazai pályán 3–1-re megverte a holland Utrechtet.

EURÓPA-LIGA
K-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Steaua Bucuresti (román)–Utrecht (holland) 3–1
G: Gardos (29.), Stancu (52., 53.), ill. Mertens (33.)
Liverpool (angol)–Napoli (olasz) 3–1
G: Gerrard (75., 88., 89. – a másodikat 11-esből), ill. Lavezzi (28.)
 AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 4 2 2 0 7–2 +5  8
2. Steaua Bucuresti 4 1 2 1 8–9 –1  5
3. Napoli 4 0 3 1 4–6 –2  3
4. Utrecht 4 0 3 1 2–4 –2  3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik