Gera góljával nyert, így még továbbjuthat a Fulham

Vágólapra másolva!
2009.12.03. 23:17
null
Gera Zoltán a Fulham győzelmét jelentő gólját ünnepli (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Fulham Gera Zoltán góljával nyert a CSZKA Szófia ellen. Ugyanebben a csoportban győzött a Roma is, és ezzel továbbjutott, akárcsak a D-csoportból a Heerenveennel ikszelő Sporting, míg a Dárdai Pál nélkül játszó Hertha lettországi győzelmével feljött a második helyre.

E-CSOPORT

Az Európa-liga E-csoportjában Gera Zoltán csapatának, az angol Fulhamnek mindenképpen győznie kellett a CSZKA Szófia ellen az utolsó előtti fordulóban ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási esélyeit.

Az angol csapat ennek megfelelően támadószellemben kezdte a mérkőzést. A 9. percben Gerával szemben szabálytalankodotak a tizenhatoson belül, de Danny Murphy fölé lőtte a megítélt tizenegyest.

A kihagyott büntető azonban nem szegte kedvét a hazaiaknak, a 11. percben a bolgárok nem tudtak felszabadítani egy szögletet követően és Björn Helge Riise jobb oldali beadásából Gera öt méterről a kapuba fejelt.

A magyar középpályás a folytatásban is jól játszott, volt egy fejjel lekészített labdája, amivel Bobby Zamorát hozta nagy helyzetbe, ám a csatár lövését védte a kapus.

Az eredmény a második félidőben már nem változott Gera góljával nyert a Fulham.

 

 

A csoport másik mérkőzésén a forduló előtt első helyen álló Basel a 18. percben Benjamin Huggel fejesével megszerezte a vezetést Rómában. A hazaiak nem sokkkal később egyenlítethettek volna, ugyanis Simone Perrotta vezethette kapura a labdát, de hosszan tolta meg és már nem tudta átemelni a kifutó kapus fölött.

A 32. percben aztán sikerült az egyenlítés: Francesco Tottit leránották a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig a csapatkapitány a kapu bal alsó sarkába lőtte (Stefan Wessels jó irányba vetődött, hozzáért a labdához, de nem tudta kiütni).

A mérkőzést a montenegrói Mirko Vucsinics döntötte el, aki az 58. percben tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

Ezzel nyert a Roma és átvette a vezetést a csoportban, sőt tovább is jutott, mert ugyan a Basel és a Fulham is megelőzheti még az olaszokat, de mind a két csapat egyszerre már nem.  Geráék továbbra is a harmadik helyen állnak, és akkor juthatnak tovább, ha az utolsó fordulóban nyernek Bázelben.

AS ROMA-FC BASEL 2-1
 

 

D-CSOPORT

A Sporting kényelmes helyzetből várhatta az 5. fordulót, hiszen a portugáloknak egyetlen pont hiányzott a biztos továbbjutáshoz, és ezt az argentin Lenadro Grimi 90. percben szerzett góljával hazai pályán el is érték a holland Heerenveen ellen.

A csoport másik meccsén a sérült Dárdai Pál nélkül felálló Hertha a brazil Raffael találatával Lettországban győzött a Ventspils ellen, így feljött a továbbjutást jelentő második helyre. A németek az utolsó körben a Sportingot fogadják.

F-CSOPORT

A már korábban továbbjutott török Galatasaray annak ellenére megverte 1–0-ra a Panathinaikoszt, hogy számára már nem volt tétje a találkozónak, míg a Dinamo Bucuresti 2–1-re győzött a Sturm Graz ellen, így még továbbjuthat.

A forduló korábbi meccseit itt olvashatja!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
D-CSOPORT
Ventspils (lett)–Hertha BSC (német)  0–1 (Raffael 12.)
Sporting (portugál)–Heerenveen (holland) 1–1 (Grimi 90., ill. Assaidi 47.)
E-CSOPORT
Fulham (angol)–CSZKA Szófia (bolgár) 1–0 (Gera 15.)
AS Roma (olasz)–Basel (svájci) 2–1 (Totti 33. – 11-esből, Vucsinics 58. Huggel 19.)
F-CSOPORT
Galatasaray (török)–Panathinaikosz (görög) 1–0 (Sarp 50.)
Dinamo (román)–Sturm Graz (osztrák) 2–1 (Niculae 41. és 57., ill. Sonnleitner 5.)

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
 D-CSOPORT
1. Sporting 5 3 2 0 8–5 +3  11
2. Hertha 5 2 1 2 5–5 0 7
3. Heerenveen 5 1 2 2 6–7 –1  5
4. Ventspils 5 0 3 2 3–5 –2  3
E-CSOPORT
1. AS Roma 5 3 1 1 7–5 +2  10
2. FC Basel 5 3 0 2 8–4 +4  9
3. Fulham 5 2 2 1 5–4 +1  8
4. CSZKA Szófia 5 0 1 4 2–9 –7  1
F-CSOPORT
1. Galatasaray 5 4 1 0 12–3 +9  13
2. Panathinaikosz 5 3 0 2 4–4 0 9
3. Dinamo Bucuresti 5 2 0 3 4–9 –5  6
4. Sturm Graz 5 0 1 4 2–6 –4  1
A már továbbjutott csapatokat vastag betűbvel szedtük!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik