Gera és Zamora továbblőtte a Fulhamet

Vágólapra másolva!
2009.12.16. 21:07
null
Gera Zoltán (balra) és Bobby Zamora osztozott a Fulham góljain (fotó: Reuters)
Címkék
Gera Zoltán továbbjutást érő gólt szerzett a Fulhamben a labdarúgó Európa-liga E-csoportjában. A londoni együttes 3–2-re nyert Bázelben, ezzel megszerezte a csoport második helyét. A Hertha Dárdai Pál nélkül győzött, és lépett tovább.

 

D-CSOPORT

Ebben a kvartettben egy továbbjutó hely volt még kiadó, ugyanis a Sporting már korábban biztosította helyét a következő fordulóban. A második helyért a Hertha és a Heerenveen versengett, de a német csapatnak már egy pont is elég lett volna, még akkor is, ha a hollandok nyernek.

A berliniek a Sportingot fogadták, Dárdai Pál még mindig nem lehetett ott a keretben. Az első félidőben nem született gól, pedig Artur Wichniarek közel állt hozzá, ám nem tudott élni a lehetőséggel. A másik oldalon Murat Izmajlov hibázott hasonlóan nagy helyzetben.

A 70. percben végül Gojko Kacsar megszerezte a vezetést, és továbbjuttatta a berlinieket: a szerb középpályás jól érkezett Nicu beívelése után, és a labda a csípőjéről került a gólvonalon túlra.

 KACSAR GÓLJA A SPORTINGNAK
 

 A másik meccsen a Heerenveen hiába verte meg öt góllal a Ventspilst, búcsúzott a további küzdelmektől. 

E-CSOPORT

Akárcsak az D-csoportban, az E-ben is a második továbbjutó helyért küzdöttek a csapatok. Itt azonban a Basel és a Fulham egymással csapott össze. A svájciak voltak kedvezőbb helyzetben, hiszen ők hazai pályán játszottak, és számukra már egy döntetlen is elég lett volna az üdvösséghez.

Gera Zoltán kezdő volt a londoniaknál, a magyar futballista Bobby Zamora ékpárjaként futott ki a pályára. Zamora már a 15. percben vezetést szerezhetett volna a Fulhamnek, ám lövését les miatt nem adta meg a svéd játékvezető. Centimétereken múlott…

A 41. percben már szabályos gólt szerzett a támadó, amikor Björn Helge Riise jobbról érkező beadását lőtte közelről a kapuba. Colomba kapus ugyan hozzáért a labdához, ám hárítani nem tudott. Thorsten Fink, a svájciak német szakvezetője majdnem leharapta a negyedik játékvezető fejét, ugyanis szerinte az angolok akciója egy le nem fújt szabálytalanságból indult.

A Baselt megfogta a kapott gól, emiatt a félidő lefújása előtt kapott még egyet. Újra Riise adott be jobbról, a kapu elé érkező labdát pedig Zamora fejjel továbbította a kapuba. Úgy tűnt, minden eldőlt.

A 63. percben azonban egy kezezésnél a játékvezető először szögletet ítélt, majd valószínűleg segítője jelzésére megváltoztatta ítéletét, és a büntetőpontra mutatott. Alexander Frei állt a labda mögé, és biztosan lőtt a jobb felső sarokba.

Gera Zoltán azonban tett róla, hogy ne kelljen izgulniuk az angol szurkolóknak: a 77. percben egy balról érkező beadást 11 méterről okosan helyezett a bal sarokba.

 GERA GÓLJA VIDEÓN
 

A svájciak azonban nem nyugodtak bele a kiesésbe, előbb Frei a kapufát találta el, majd a 87. percben a hórihorgas Streller már betalált. Az egyenlítést, ezzel együtt a továbbjutást jelentő gólt már nem tudta megszerezni Thorsten Fink csapata, a Fulham nagy izgalmak után jutott tovább.

A csoport másik meccsén az AS Roma biztosította elsőségét, miután többek között Cerci remeklésének és két góljának köszönhetően idegenben győzte le a CSZKA Szófiát.

BASEL–FULHAM 2–3
 

 

F-CSOPORT

Ebben a négyesben a Galatasaray már továbbjutott, Athénban pedig a Panathinaikosz és a Dinamo Bucuresti küzdött azért, hogy csatlakozzon a törökökhöz. A Panának egy döntetlen is elég lett volna a továbblépéshez.

A románok már a második percben helyzetbe kerültek, Andrei Cristea próbálkozását azonban mentette a görögök kapusa. Gól azonban nem született az első félidőben, a Panathinaikosz egy tizenegyest is számon kért a holland bírón.

A szünet után megszerezte a vezetést a hazai együttes, Dolha kapus hibájából Rukavina volt eredményes. A 80. percben Cissé találata végleg eldöntött minden vitás kérdést, a francia csatár öt perccel később pedig még egyszer feliratkozott a góllövőlistára.

A másik meccsen a Sturm Graz legyőzte a Galatasarayt, ezzel megszerezte egyetlen sikerét a csoportban. A török csapat veresége ellenére is csoportelső.

A nap további Európa-liga-meccseiről itt olvashat.

EURÓPA-LIGA
D–CSOPORT, 6. FORDULÓ
Hertha–Sporting 1–0 (Kacsar 70.)
Heerenveen–Ventspils 5–0 (Väyrynen 55., V. Elm 58., Sibon 77., 79., Janmaa 88.)
E–CSOPORT
Basel–Fulham 2–3 (Frei 63. – 11-esből, Streller 87., ill. Zamora 41., 45., Gera 77.)
CSZKA Szófia–Roma 0–3 (Cerci 45., 52., Scardina 89.)
F–CSOPORT
Panathinaikosz–Dinamo Bucuresti 3–0 (Rukavina 55., Cissé 80., 85.)
Sturm Graz–Galatasaray 1–0 (Beichler 20.

 

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Sporting 6 3 2 1 8–6 +2  11
2. Hertha 6 3 1 2 6–5 +1  10
3. Heerenveen 6 2 2 2 11–7 +4  8
4. Ventspils 6 0 3 3 3–10 –7  3

 

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. AS Roma 6 4 1 1 10–5 +5  13
2. Fulham 6 3 2 1 8–6 +2  11
3. FC Basel 6 3 0 3 10–7 +3  9
4. CSZKA Szófia 6 0 1 5 2–12 –10  1

 

 AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Galatasaray 6 4 1 1 12–4 +8  13
2. Panathinaikosz 6 4 0 2 7–4 +3  12
3. Dinamo Bucuresti 6 2 0 4 4–12 –8  6
4. Sturm Graz 6 1 1 4 3–6 –3  4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik