FTC: „Mindenki arra vágyik, hogy megmutathassa magát Európában”

T. M.T. M.
2019.08.15. 16:58
A Ferencváros labdarúgócsapata a hétvégén megkezdi bajnoki szereplését az NB I harmadik fordulójában a Kaposvár ellen. A szokásos csütörtöki sajtónapon a zöld-fehérek részéről a csapatkapitány, Lovrencsics Gergő, valamint Máté Csaba másodedző nyilatkozott az NSO Tv-nek.

A Kaposvár elleni hétvégi bajnokit megelőzően még mindig a Dinamo Zagreb elleni 4–0-s vereség volt a sajtótájékoztató fő témája. A ferencvárosiak csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő már pozitívabban látja a dolgokat, de még mindig benne vannak a kedd esti történések.

„A mérkőzés másnapján még kielemeztem a saját játékomat, ahogyan azt minden összecsapás után lenni szokott, de már a Kaposvár elleni bajnokira készülünk, és mindenkinek az van a fejében. Nem sok időnk van, holnapután játszunk.”

Lovrencsics elmondta, meg is lepte, meg nem is, ahogyan a szurkolók fogadták őket a négygólos vereség után, szerinte a Fradi-tábor mérkőzés végi tapsvihara az Európa-liga-playoffért szólt.

„Évek óta nem szerepeltünk európai kupasorozat csoportkörében. Minden játékos arra vágyik, hogy megmutathassa magát Európában, úgyhogy nekem is és a csapattársaimnak is nagyon jólesett, amit a meccs végén kaptunk a szurkolóktól” – nyilatkozta Lovrencsics Gergő.

Máté Csaba, a ferencvárosiak másodedzője elárulta, a Kaposvár elleni mérkőzésen mindenképp lesz frissítés a kezdőcsapaton, azaz olyanok is játéklehetőséghez jutnak majd, akik a BL-selejtezőkön kevesebbet játszottak. Azt is elárulta, hogy már készülnek a jövő heti Európa-liga-mérkőzésre, a stáb egyik tagja el is utazott a Suduva–Maccabi Tel-Aviv mérkőzésre, hogy élőben tekintse meg a következő európai kupamérkőzés ellenfelét.

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
8 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
15 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
18 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
19 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
2026.11.06. 17:38