Fradi: szeptemberben meghallgatás az UEFA-nál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 16:57
Berzeviczy Attila, a Ferencváros igazgatótanácsának elnöke beszélt arról a Sport Tv Mai helyzet című műsorában, hogy mit tesznek és mit szeretnének elérni az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) a szeptemberi személyes meghallgatáson.

Jelenleg három fegyelmi eljárás van folyamatban a Ferencvárossal szemben az UEFA-nál, mindhárom az El-selejtezőkön történtek miatt. A Fradi a Sliema Wanderers elleni két mérkőzés után 25 ezer eurós pénzbírságot kapott, illetve szektorbezárást. Ebben az ügyben fellebbezett a klub.

„Fellebbeztünk, és azért kértük a személyes meghallgatást a másodfokon eljáró fellebbezési testülettől, hogy bemutassuk azt, hogy a Ferencváros nem azonosítható azokkal az emberekkel, akik ezeket a cselekményeket elkövették. Mi nem vagyunk rasszisták, mi nem vagyunk antiszemiták, és mindent megteszünk azért, hogy ez a magatartás a mi pályáinkról eltűnjön” – mondta Berzeviczy Attila a Mai helyzetben, azt is hozzátéve, hogy Orosz Pállal utaznak ki az UEFA székhelyére.

A másik két eljárás a Rijeka elleni idegenbeli találkozó miatt született, a verdikt 50 ezer eurós pénzbüntetésről és egy zárt kapus mérkőzés megrendezéséről szól. Erről még az UEFA indoklását várják, és csak annak kézhezvétele után kerülhet sor a fellebbezésre.

„A legenyhébb büntetéseket kaptuk. Első alkalommal a legenyhébb büntetés az egy szektor bezárása és pénzbüntetés, második alkalommal pedig minimum 50 ezer euró és egy zárt kapus mérkőzés – árulta el az igazgatótanács elnöke, és hozzátette, a büntetésekben a következő fokozatok közé tartozik a több zárt kapus mérkőzés, a szezonról való kitiltás, illetve hosszabb időre, vagy örökre történő kitiltás az európai kupákból. – Sajnos a Ferencváros szurkolóinak bizonyos kisebb része elindult azon az úton, ami erre vezet, de mi erről szeretnénk letérni, és arra az útra lépnénk, amely a folyamatos európai kuparészvételhez, a csoportkörhöz és az európai magatartáshoz, európai stadionhoz vezet.”

„Felbecsülhetetlen anyagi és morális kár, s a Ferencváros jövője szempontjából is kár lenne, ha évekre kitiltanának minket az európai kupaporondról, de egyébként is, így nem lehet viselkedni, ahogyan néhány szurkolónk teszi, ha őket lehet egyáltalán szurkolónak nevezni. Ez nem fér össze semmilyen európai magatartásformával” – ecsetelte Berzeviczy, miért kell megállítani a folyamatokat.

A meghallgatáson bemutatják, mi mindent tesz a klub az ellen, hogy ilyenek előfordulhassanak. A kirekesztés elleni kampányról is beszélnek, de a kézfelismerő beléptetési rendszert is ismertetik.

„Nagyon nagy az érdeklődés az UEFA-nál a rendszer iránt, és ez fontos érv lehet amellett, hogy a Ferencváros jövőjét UEFA-szankciók ne veszélyeztessék. Ezért is van szükség erre a beléptető rendszerre, ebből nem fogunk tudni engedni, ha ezt megtesszük, az egy olyan üzenet lenne az UEFA felé, ami akár végzetes is lehet a Ferencváros jövőjét tekintve. Ebből a rendszerből nem fogunk visszamenni.”

Az UEFA ellenőre az első máltai selejtezőmérkőzés előtti hivatalos vacsorán felhívta a klubvezetők figyelmét arra, hogy az FTC-t fokozottan fogják ellenőrizni. A szeptemberi meghallgatás jó alkalom lesz, hogy egy egész testület előtt beszéljenek a kezdeményezésekről. „Lesz Rómában egy antirasszista konferencia az UEFA szervezésében szeptember közepén, amelyen szintén szeretnénk részt venni, és az anyagainkat, törekvéseinket ismertetni, hogy ne azonosítsák se a Ferencvárost, se a magyar labdarúgást olyan kisebb csoportokkal, amelyek magatartása sajnos vállalhatatlan Európában” – árulta el a sportvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik