Földközelben – Vincze András jegyzete

Ilyenek vagyunk. Most éppen azon sápítozunk, miért nem az Arsenal, vagy miért nem a Manchester United, a Lazio, netán miért nem a Frankfurt jön Budapestre a Fradihoz Európa-liga-meccset játszani…

Nem tudom, mennyiben tükröződik vissza ilyenkor a fotelszurkolói vágy, azt sem, mennyit tesz hozzá az ilyesfajta áhítozáshoz a csoportkörbe jutás kiváltotta boldogság révén felszabaduló endorfin, s mennyi a valódi sportolói vagányság az óhajban, ami mindig akkor derül ki, amikor a pályán egyszer csak tényleg szembefut a védelemmel Pierre-Emerick Aubameyang – hogy „csak” az előző idény Premier League-gólkirályát emlegessem a vágy tárgya kapcsán.

A nagy örömködés közepette azt is látni kell, hogy a futballbátorságnak (is) vannak stációi; persze ha a manapság divatos szelfikészítés a szempont, inkább le sem írom, hogy Szerhij Rebrovval értek egyet, aki kissé smirglisen szokta mondani: nem álmodozni kell, hanem felkészülni. S mielőtt az optimizmus csapdája végképp elnyelne minket, azt is hozzáteszem, ne értékeljük le előre a ránk váró izgalmakat, mert a Ludogorec elleni El-csoportkörös meccs sem lesz olyan, mint volt a júliusi BL „előelőselejtezőben”, ergo a bolgárok október 3-án más minőségű futballt mutatnak majd.

Persze extra pesszimista jóslatoknak sincs helyük ilyenkor. Az a legjobb, ha maradunk a földön. Ami öröm, hogy az edző betartotta, amit ígért, Szerhij Rebrov európai kupaporondra termett csapat kialakításába kezdett már a télen, úgyhogy most nincs kapkodás, s ha vannak is hibák a Fradi focijában, a koncepció, de még inkább a tartás megvan a játékban – márpedig akár FTC-, akár Arsenal-, akár Frankfurt-címer van a mezre varrva, csakis ilyesféle erénnyel lehet (aprókat) előrelépni.

Jó látni, hogy van ráció a jelenkori futballunkban, hiszen tavaly a fehérváriak, az idén a Ferencváros lépte át a küszöböt, amely elválasztja a tucatfocit a topfutballtól.

E pillanatban legyünk erre büszkék, és menjünk ki a Fradi kupameccseire (is) – érdemes lesz szurkolni.