Fiola Attila: Ne kapjunk gólt Belgrádban!

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 08:22
null
Fiola Attila szerint a továbbjutáshoz még jobban kell futballozniuk, mint a Bordeaux ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A visszatérése óta remek teljesítményt nyújtó válogatott futballista, Fiola Attila abban bízik, hogy a csütörtöki Európa-liga-meccsen megmutatják, a fehérvári védelem van annyira erős, mint a Partizan Beograd támadósora.

 

Skót bíró Szerbiában
Az Európai Labdarúgó-szövetség kijelölte a csütörtöki mérkőzésen közreműködő játékvezetői hármast. A vidi.hu tájékoztatása szerint a skót John Beaton vezeti a meccset, két segítője Graeme Stewart és Stuart Stevenson lesz. A 35 esztendős Beaton nem ismeretlen Juhász Roland és a belgrádi mérkőzést eltiltás miatt kihagyó Varga József számára, bár afelől nem vagyunk biztosak, hogy emlékeznek is rá: amíg a védő és a középpályás a pályán tüsténkedett a 2014. október 11-én rendezett, 1–1-re végződő Románia–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn, addig a skót sporttárs alapvonali játékvezetőként ténykedett.

– Ha önnel beszélget az ember, már-már kötelező a kérdés: hogy van?
– Köszönöm, remekül érzem magam – vágta rá az elmúlt évben több sérüléssel bajlódó, a Videoton FC legutóbbi három mérkőzését viszont már az első perctől kezdve az utolsóig a pályán töltő válogatott védő, Fiola Attila. – Amennyire fura, annyira jó érzés, hogy három-négy naponta meccset játszunk, hiszen hónapok teltek el úgy, hogy a pálya közelébe sem merészkedhettem. Lassacskán visszanyerem a formámat és az erőnlétemet is, annak meg különösen örülök, hogy a májusban megműtött térdem nem fáj. De ha kérhetem, tartsa a telefont egy pillanatra, mert ezt gyorsan lekopogom valahol.

– Két héttel ezelőtt, a Bordeaux elleni visszavágón öltött újra szerelést. A továbbjutást jelentő győzelem után elárulta, előzetesen attól félt, nem bírja majd végig a tempót.
– Szerencsére nem volt gond, habár aznap nyilván vitt az adrenalin is. Azóta folyamatosan edzek, ráadásul a Mezőkövesd és a Debrecen elleni bajnokit is végigjátszottam. Ezért is utaltam arra az imént, hogy erőnlétileg rendben vagyok. Mit ne mondjak, nem bánnám, ha az ősszel lenne még néhány hétközi kupamérkőzésünk.

– A Magyar Kupában lesz jelenésük.
– Nem csak arra a sorozatra céloztam.

Százan idegenben
Az Európa-liga rájátszásának sorsolásakor már tudvalevő volt, hogy a Partizan–Videoton összecsapást zárt kapuk mögött rendezik meg. Az UEFA júniusban életbe léptetett szabályozása szerint azonban a vendégcsapat kétszáz jeggyel rendelkezhet, és a Videoton élt a lehetőséggel. A két klub megegyezése értelmében száz szurkoló a lelátóról biztathatja csapatát. Beugróhoz elsősorban azok a szurkolók jutottak, akik az előző három idegenbeli Európa-liga-selejtező közül bármelyikre elutaztak, és bemutatták jegyüket. A fennmaradó száz belépőt a keretből ezúttal kimaradó labdarúgók, családtagok, valamint szponzorok között osztotta szét a fehérvári klub.

– Hogy teljesüljön a vágya, a Partizan elleni párharcot kell sikerrel venniük. Miben bízik leginkább?
– Mondjuk abban, hogy csütörtökön megakadályozzuk a hazai csapatot a gólszerzésben. Halkan jegyzem meg, amióta visszatértem, mindhárom meccsünket lehoztuk úgy, hogy nem került a kapunkba a labda.

– Lám, kabalának sem rossz.
– Azért remélem, inkább védőként számolnak velem. A Partizan otthonában az lesz az elsődleges feladatunk, hogy ne kapjunk gólt. Amiatt persze egyikünk sem keseregne, ha közben szereznénk egyet.

– A gól nélküli döntetlent aláírná a kezdés előtt?
– Ha már döntetlen, akkor inkább legyen egy-egy.

– Ez esetben annyi a sorozatának.
– Egye fene! Az idegenben szerzett gól rengeteget ér ezen a szinten. Gondoljunk csak a Bordeaux elleni csatára. A felcsúti győzelmünk mellett annak köszönhettük a továbbjutást, hogy Franciaországban lőttünk egy gólt. Ami azt illeti, hasonló forgatókönyvvel ezúttal is kiegyeznék, noha megint az utolsó másodpercig kellene idegeskednünk.

– Apropó, most, hogy már a főtáblára kerülés a tét, érezhető némi feszültség az öltözőben?
– Drukk van bennünk, feszültség azonban nincs. Ugyanakkor örülnék, ha már jövő péntek lenne, és a csoportkör sorsolását várnám – érintettként.

Felemás fehérvári kupaemlékek
Az elmúlt hét évben a Videoton a 2014–2015-ös szezon kivételével állandó résztvevője valamelyik nemzetközi kupának. A piros-kékek 2010 őszén az El-ben, illetve egy évvel később a Bajnokok Ligájában is a második selejtezőkörben csatlakoztak a mezőnyhöz, de a szlovén Maribor (1–1, 0–2) és az osztrák Sturm Graz (0–2, 3–2) ellenében kiestek. A 2012–2013-as kiírásban – ugyancsak a második fordulóból indulva – a Slovan Bratislava (1–1, 0–0), a belga Gent (1–0, 3–0), illetve a török Trabzonspor (0–0, 0–0 – tizenegyesekkel 4–2) kiejtésével az El-csoportkörben folytathatták. Hazai pályán a portugál Sportingot 3–0-ra, a svájci Baselt 2–1-re győzték le, a belga Genktől azonban 1–0-s vereséget szenvedtek, amiként mindhárom idegenbeli mérkőzésükön is, és hat ponttal búcsúztak el a küzdelmektől. A sikeresnek nevezhető szereplés ellenére a Videoton a következő szezonban már az első selejtezőkörben pályára lépett, és a montenegrói Mladoszt Podgorica (2–1, 0–1) idegenben szerzett góljának köszönhetően továbbjutott. A fehérváriak a 2015-ben megszerzett második bajnoki címük után ismét a Bajnokok Ligájában indultak. A második körben csatlakoztak a mezőnyhöz, de a walesi The New Saints (1–0, 1–1 – hosszabbítás után) kiejtését követően a fehérorosz BATE Boriszov (1–1, 0–1) jelentette a végállomást. Jóllehet az El-rájátszásában folytathatták, a Lech Poznan (0–3, 0–1) ellen esélyük sem volt a továbblépésre. A legutóbbi kiírásban szintúgy az Európa-ligában indult a csapat, az első fordulóban a moldovai Zarija (3–0, 0–2), majd a szerb Csukaricski (2–0, 1–1) következett, végül a dán Midtjylland (1–0, 1–1 – hosszabbításban győzött) ütötte el a továbbjutástól.

– A Videoton honlapján az eddigi legemlékezetesebb mérkőzésének a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóját jelölte meg. A Partizan kiejtése felvenné a versenyt a két évvel ezelőtti diadallal?
– Nehéz összehasonlítani a kettőt. Az Eb-kijutás mégiscsak hatalmas bravúr volt, azt nem könnyű felülmúlni, ám az is nagy tett lenne, ha elbúcsúztatnánk a szerb bajnokot. Ráférne már a magyar klubfutballra egy jelentős siker, merthogy a csoportkörbe jutásunk kétségkívül annak számítana.

– Keményebb dió lesz a Partizan, mint a Bordeaux volt?
– Legalább olyan kemény. Némelyek azt állítják, ha már a franciáknál jobbnak bizonyultunk, a Partizan ellen mi vagyunk az esélyesek. A félreértések elkerülése végett: a következő vetélytársunk legalább olyan minőséget képvisel, mint az előző. Kizárólag abban az esetben van esélyünk a továbblépésre, ha ugyanúgy futballozunk, ahogy a Bordeaux ellen. Vagy még jobban.

– Ha meghallja Uros Djurdjevics vagy Léandre Tawamba Kana nevét, mi ugrik be először?
– Amire vezetőedzőnk, Marko Nikolics már felhívta a figyelmünket. Mindketten kiváló támadók. Kedd délelőtt elemeztük őket, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni belőlük. Tulajdonképpen annyi a feladatunk, hogy végrehajtsuk, amit az edzőnk kér. A szakértők úgy vélik, a belgrádiak legnagyobb erőssége a csatársor. Nézzük a dolog jó oldalát: megmutathatjuk, hogy a védelmünk nem gyengébb, mint az ő támadósoruk.

– Kedvez önöknek, hogy zárt kapuk mögött kénytelenek pályára lépni?
– Engem biztosan feldobott volna, ha harmincezer drukker előtt játszhatok, egyfelől tehát sajnálom, hogy üres lesz a lelátó. Másfelől előnyt jelenthet, hogy nem lesznek nézők, mert a Partizanra némileg bénítóan hathat, hogy nem lesz mellette a fanatikus szurkolótábora.

– Fel lehet készülni egyáltalán a hangulattalanságra?
– Valamelyest igen. Az NB I-ben például már jártam egy-két olyan pályán, ahol az volt a benyomásom, ide nem engedték be a nézőket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik