Falcao: A sok gól csak kiegészítő elem volt

Vágólapra másolva!
2011.05.19. 07:31
null
A portóiak megmutatták: attól még hogy egy döntő nem látványos, az ünneplés lehet az (fotók: Action Images)
Címkék
A Porto győzelmével zárult az Európa-liga 2010–2011-es kiírása, miután a dublini döntőben 1–0–ra legyőzte a Bragát. A mindent eldöntő találatot a sorozatot végül 17 góllal záró Falcao szerezte az első félidő végén. A „sárkányok” vezetőedzője, André Villas-Boas a siker ellenére csalódott volt amiatt, hogy nem volt látványos a finálé.

 

Villas-Boas öröme
Villas-Boas öröme

„Egy kicsit szomorú vagyok, mert a csapatok játszhattak volna jobban is. Mindkét fél nagyon óvatos volt, de ez a döntőkben megszokott – nyilatkozta a mérkőzés utáni villáminterjúban a Porto 33 éves szakvezetője. – A Braga végig nagyon agresszív volt, hátul jól zárt, ezzel alaposan megnehezítette a dolgunkat. Persze nagy boldogság megnyerni ezt a trófeát.”

A Braga vezetőedzője, Domingos Paciencia a találkozó után az elszalasztott lehetőségeket sajnálta, és azt sem felejtette el megemlíteni, hogy véleménye szerint a játékvezető hibázott, amikor nem állította ki Cristian Sapunarut.

„Ugyanolyan szomorú vagyok, mint a játékosaim. A Porto nem nőtt fölénk, mint ahogy arra a meccs előtt sokan számítottak, de szerzett egy gólt, amivel megnyerte a kupát. Sajnos Mossoró nem használta ki a nagy helyzetét, a játékvezető pedig nem mutatta fel Sapunarunak a második sárga lapját. Másként is alakulhattak volna a dolgok” – sajnálkozott a tréner.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK
A Porto játékosai mindössze egyszer találtak kaput a mérkőzésen – az Európa-liga idei kiírásában először zárt ilyen rosszul a csapat, de ez is elég volt a sikerhez. A Braga három kapura lövése semmit sem ért.
Mindössze három mérkőzésen volt kevesebb kapura lövés az Európa-liga idei kiírásában, mint a fináléban.
A Porto ebben a szezonban 57 tétmérkőzéséből 48-at megnyert.
André Villas-Boas 33 évesen és 213 naposan a legfiatalabb vezetőedző lett, aki európai kupát nyert. Ezzel Gianluca Vialli rekordját döntötte meg.
Falcao ebben az idényben 38 találatot szerzett 42 tétmérkőzésen. Ebből 17-et az Európa-ligában, melyből hetet fejjel. A csatár lett az első kolumbiai játékos, aki gólt szerzett valamelyik európai kupadöntőben.
Ezen a mérkőzésen volt a legtöbb brazil játékos a kezdőcsapatokban (9) európai kupamérkőzésen, az eddigi rekordot a 2009-es Sahtar–Werder Bremen meccs (6) tartotta.
Az egymeccses UEFA/El-döntők közül ez volt mindössze a második, amelyen kettőnél kevesebb gól született. 2000-ben a török Galatasaray 0–0-s végeredménnyel záruló mérkőzés után 11-esekkel verte meg az Arsenalt.

Nem elég az oly’ közeli trófea elveszítése, a Braga-szurkolóit további csalódottsággal töltheti el, hogy a döntőt követően két játékos, az egyaránt húzóembernek számító csapatkapitány, Vandinho és Silvio is úgy nyilatkozott, az El fináléjában utoljára húzta magára a csapat mezét.

„Megerősíthetem, hogy az Atlético Madridhoz igazolok. Ez volt az utolsó meccsem a Braga mezében. Izgalmas kihívásnak nézek elébe Spanyolországban, ahol reményeim szerint jól érzem majd magam” – mondta Sílvio. A 23 éves szélső hátvéd (aki mindkét oldalon bevethető) a mérkőzésről annyit mondott, hogy a Portónak volt egy helyzete, amit kihasznált.

„Számomra véget ért a bragai fejezet – mondta a 33 éves brazil középpályás, Vandinho, aki még nem tudja, melyik csapatban folytatja pályafutását. Hét csodálatos évet töltöttem itt el, köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki Bragában dolgozik és támogatott engem, de mindennek van kezdete és vége.”

A döntő hőse – egyben a 2010–2011-es sorozat gólkirálya –, Falcao igyekezett a csapatra hárítani a finálé utáni dicséreteket.

„Boldog, nagyon boldog vagyok ebben a különleges pillanatban, de ez az egész a csapatról szól. Köszönetet kell mondanom Istennek, hogy a Porto ilyen helyzetbe kerülhetett. Az, hogy gólkirály lettem, hogy a legtöbb gólt szereztem, az csak kiegészítő elem. Ami igazán fontos, az a csapat győzelme” – mondta Falcao a lefújást követően.

Mint ismert, a kolumbiai játékos a döntőben a 17. El-gólját szerezte a szezonban. Ebben a tekintetben korábban Jürgen Klinsmann tartotta a rekordot: a német támadó az 1995–1996-os UEFA-kupa-szezonban elért 15 találatát kettővel szárnyalta túl Falcao.

FALCAO GÓLJA

 

 

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
PORTO (portugál)–BRAGA (portugál) 1–0 (1–0)
Dublin, Lansdowne Road. Vezette: Velasco Carballo
PORTO: Hélton – Sapunaru, Rolando, Otamendi, Álvaro Pereira – Guarín (Belluschi, 73.), Fernando, Joao Moutinho – Hulk, Falcao, Varela (J. Rodríguez, 79.). Vezetőedző: André Villas-Boas
BRAGA: Artur – Míguel García, Paulao, A. Rodríguez (Kaká, a szünetben), Sílvio – Custódio, Hugo Viana (Mossoró, a szünetben), Vandinho – Alan, Lima (Meyong, 66.), Paulo César. Vezetőedző: Domingos Paciencia
Gólszerző: Falcao (44.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik