Van Persie ismét betalált az Old Traffordon, de az MU néggyel „válaszolt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 20:55
null
Paul Pogba: büntető után nagy gól (Fotó: Action Images)
A csúcsformától eddig az Európa-ligában jócskán tartózkodó Manchester United a csoportkör harmadik fordulójában a Fenerbahcét látta vendégül, és küldte haza négy góllal.

 

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

A-CSOPORT
Manchester United–Fenerbahce 4–1 (Pogba 31., – 11-esből, 45+1., Martial 34. – 11-esből, Lingard 48., ill. Van Persie 83.)
Feyenoord–Zorja Luhanszk 1–0 (N. Jörgensen 55.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Mondhatni, még pályára sem lépett a Fenerbahce a Manchester United otthonában, máris túl volt a nehezén: a török csapatot az El-mérkőzésre szállító repülőgép kényszerleszállást hajtott végre Budapesten, de szerencsére nagy baj nem történt (bár a géppel ütköző szegény szárnyasnak erről különvéleménye lehet).

Nemcsak emiatt készülődhetett nyugodtabban a találkozóra az angol csapat, hanem azért is, mert a vendégektől hiányzott sérülés miatt Moussa Sow, Fernandao, Jeremain Lens, Salih Ucan, Gregory van der Wiel és Ozan Tufan is – egy régi MU-kedvenc, Robin van Persie ellenben kezdőként léphetett pályára.

Az első félidőben azonban labdába sem igen a holland, a Fener egyetlen veszélyes támadást vezetett csak – de a házigazda sem tett ilyet egészen a 34. percig. Nem is tetszettek a látottak a hazai közönségnek, még úgy sem, hogy helyzet nélkül is vezettek az angolok, lévén Juan Matát fölöslegesen meggyötörte a 16-oson belül Simon Kjaer, a jogos büntetőt pedig Paul Pogba értékesítette. 1–0!

A második gólját is 11-esből szerezte az MU, az első angol helyzetnél ugyanis Anthony Martialt ellökték, a sértett pedig nem kegyelmezett: 2–0!

Innentől kezdve nem volt megállás, Paul Pogba a szünet előtt (3–0), Jesse Lingard a szünet után bombázott a 16-os elől Volkan Demirel kapujába (4–0), és ezzel el is dőlt minden fontos kérdés.

Az utolsó fél órában már nem erőltette meg magát a Manchester United, belefért Robin van Persie szépítő találata is (4–1), a holland játékost, a korábbi sikerembert felállva tapsolta meg találata után az Old Trafford közönsége. A gyengébb bajnoki szereplésre gyógyír lehet a házigazdának ez a magabiztos siker.

A csoport másik meccsén a Feyenoord 1–0-ra legyőzte a Zorja Luhanszkot, így őrzi vezető helyét a csoport élén.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Feyenoord 3 2 0 1 2–1 +1 6
2. Manchester United 3 2 0 1 5–2 +3 6
3. Fenerbahce 3 1 1 1 3–5 –2 4
4. Zorja Luhanszk 3 0 1 2 1–3 –2 1

 

A TOVÁBBI CSOPORTOK

A B-csoportban az Olympiakosz egy félidő alatt, pontosabban kilenc percen belül lerendezte az Asztanát. A görögök Diogo Figueiras, Tarik Elyounoussi és Seba góljával 3–0-s előnnyel vonultak a félidőre. A második játékrészben Junior Kubananga szépített ugyan, de Seba megszerezte második gólját is, végképp eldöntve ezzel a mérkőzést (4–1). A Young Boys–APOEL mérkőzésen a vendégek hiába szerztek vezetést Georgios Efrem góljával a francia Guillaume Hoarau mesterhármasával eldöntötte a meccset (3–1).

B-CSOPORT
Young Boys–APOEL 3–1 (Hoarau 18., 52., 82. – tizenegyesből, ill. Efrem 14.)
Olympiakosz Pireusz–Asztana 4–1 (Figueiras 25., Elyounoussi 33., Seba 34., 65., ill. Kabananga 54.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. APOEL 3 2 0 1 4–4 0 6
2. Olympiakosz 3 2 0 1 5–2 +3 6
3. Young Boys 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Asztana 3 0 1 2 2–6 –4 1

 

A C-csoport két négypontos csapatának meccsén Yunus Malli a 10. percben tizenegyesből megszerezte a vezetést a Mainznak, ám a fordulás után Lukasz Teodorczyk fejjel egyenlített, beállítván a végeredményt. A Saint-Étienne szokás szerint sokáig nem talált a hálóba, akkor azonban egy öngóllal megtörte a jeget (ez volt sorozatban az ötödik El-gólja, amely a 70. percben vagy azt követően esett), legyőzte a Qabalát, és ezzel hármas pontazonosságot alakított ki a csoport első három helyén.

C-CSOPORT
Mainz–Anderlecht 1–1 (Malli 10. – 11-esből, ill. Teodorczyk 65.)
Saint-Étienne–Qabala 1–0 (Ricardinho 70. – öngól)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anderlecht 3 1 2 0 5–3 +2 5
2. Saint-Étienne 3 1 2 0 3–2 +1 5
3. Mainz 3 1 2 0 5–4 +1 5
4. Qabala 3 0 0 3 3–7 –4 0

 

A D-csoportban a Zenit hátrányba került Írországban, de néhány hete fordított már mínusz háromról is az utolsó negyedórában Izraelben – most is megtette ezt a záró húsz percben... A győztes gólt szerző Giuliano már a hetedik El-találatban volt benne ebben a szezonban (három gól, négy gólpassz). Az eddig nyeretlen csapatok hollandiai meccsén a Maccabi Tel-Aviv jutott három ponthoz Ejal Golasza jól eltalált távoli lövésével.

D-CSOPORT
Dundalk–Zenit 1–2 (Benson 52., ill. Mak 71., Giuliano 77.)
AZ–Maccabi Tel-Aviv 1–2 (Mühren 72., ill. Scarione 24., Golasza 82.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zenit 3 3 0 0 11–4 +7 9
2. Dundalk 3 1 1 1 3–3 0 4
3. Maccabi Tel-Aviv 3 1 0 2 5–6 –1 3
4. AZ Alkmaar 3 0 1 2 2–8 –6 1

 

Az E-csoportban szereplő Roma élő legendája, Francesco Totti szép jubileumhoz érkezett, ugyanis az Austria Wien elleni mérkőzésen a 100. európai kupameccsén lépett pályára. Nem igazán érdekelte ez az osztrák csapatot, mely bő negyed óra elteltével megszerezte a vezetést Raphael Holzhauser révén. Négy perccel később jött a válasz Stephan El Shaarawytól majd még az első félidőben duplázott a „Fáraó”, méghozzá az ünnepelt Totti tanítanivaló gólpasszából. A negyvenéves olasz annyira belejött, hogy a második félidőben Alessandro Florenzit is gyönyörűen szolgálta ki. Az ünnep azonban nem lehetett teljes, ugyanis a 82. percben a 19 éves Dominik Prokop, két perccel később pedig Olarenwaju Kayode is eredményes volt, beállítva ezzel a 3–3-as végeredményt. A csoport másik mérkőzésén az első győzelmére hajtó Plzen Denis Alibec találatával és Tomas Horava öngóljával 2–0-ra vezetett, majd a mérkőzés utolsó perceiben Horava a jó kapuba is betalált, így az eddig pont nélkül álló Astra 2–1-re nyert.

E-CSOPORT
Roma–Austria Wien 3–3 (El Shaarawy 19., 34., Florenzi 69., ill. Holzhauser 16., Prokop 82., Kayode 84.)
Viktoria Plzen–Astra Giurgiu 1–2 (Horava 86., ill. Alibec 41., Horava 64. – öngól)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Austria Wien 3 1 2 0 6–5 +1 5
2. Roma 3 1 2 0 8–4 +4 5
3. Astra Giurgiu 3 1 0 2 4–8 –4 3
4. Viktoria Plzen 3 0 2 1 2–3 –1 2



Az F-csoportban négy, egyaránt három ponttal álló csapat várta a 3. fordulót. A Rapid Wien hazai pályán, végig mezőnyfölényben futballozott és Louis Schaub góljával úgy nézett ki, hogy legyőzi a Sassuolót. Az olaszoknak azonban nagy szerencséjük volt, ugyanis az osztrákok védője, Thomas Schrammel kapitális öngólt vétett. A bécsi csapatban Szántó Tamás a kispadon ült. A kvartett másik mérkőzésén a Genk Jakub Brabec üres kapus találatával szerzett vezetést otthon az Athletic Bilbao ellen, majd a 83. percben Onyinye Ndidi állította be a 2–0-s végeredményt.

F-CSOPORT
Genk (belga)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–0 (Brabec 40., Ndidi 83.)
Rapid Wien (osztrák)–Sassuolo 1–1 (Schaub 7. ill. Schrammel 66. – öngól)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Genk 3 2 0 1 7–4 +3 6
2. Sassuolo 3 1 1 1 5–4 +1 4
3. Rapid Wien 3 1 1 1 4–4 0 4
4. Athletic Bilbao 3 1 0 2 1–5 –4 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik