El: Szeretnék két magyar csapatot a főtáblán látni – Nikolics

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2020.09.29. 09:24
null
Nikolics Nemanjában ég a bizonyítási vágy (Fotó: Szabó Miklós)
Nikolics Nemanja, a Mol Fehérvár FC csapatkapitánya abban bízik, sikerrel veszik a Standard Liege elleni akadályt az Európa-liga playoffkörében, és benne ég a bizonyítási vágy, hogy gólt szerezzen Belgiumban.

– Nem akármilyen hete van a magyar labdarúgásnak: a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, a Mol Fehérvár pedig az Európa-ligában lép pályára a csoportkörért.
– Ha jól tudom, korábban még nem is volt példa arra, hogy két magyar csapat is egy időben jusson el a csoportkörig – felelte Nikolics Nemanja, a fehérváriak csapatkapitánya. – A Ferencvárosnál és nálunk, Fehérváron is évek óta sokat tesznek azért, hogy realitása legyen a csoportkörnek, és bár bennünket még egy nagyon nehéz playoffmeccs elválaszt ettől, közel vagyunk az álmunkhoz. Persze a Standard is ott akar lenni, de fejben rendben vagyunk, ezt bizonyítottuk a Reims ellen, amikor százhúsz perc után is magabiztosan értékesítettük a tizenegyeseket, Kovácsik Ádám pedig kettőt is megfogott.

– Milyen megérzése van?
– Magyar emberként szeretnék két magyar csapatot a csoportkörben látni, de inkább magunkra összpontosítanék. Azért jöttem haza, hogy újra átéljem, amit kétezertizenkettőben sikerült. Az egész „utazás” nagy élmény volt. Arról nem is beszélve, hogy szinte az utolsó pillanatig volt esélyünk továbbjutni a csoportból. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, a Standard valamivel talán jobb csapat, mint a Reims, de hinnünk kell magunkban.

– Nyolc esztendővel ezelőtt a Trabzonsport kellett búcsúztatni a csoportkörért.
– A sorsolás után nem sok esélyt adtak nekünk, a török csapat tele volt sztárokkal. Az idegenbeli meccsen elképesztő hangulatban játszottunk, fantasztikusan védekeztünk, a gól nélküli döntetlennel elértük, amiért mentünk. A visszavágón nem akartunk kockáztatni, nem nyíltunk ki, eljutottunk a tizenegyesekig, és amikor Nikola Mitrovics berúgta a továbbjutást jelentőt, „felrobbant” a stadion. Fantasztikus érzés volt, szeretnénk újra átélni.

MEGTISZTELŐ FELADAT

Nagy megtiszteltetés érte a Belgiumban élő Kenderesi Istvánt, a Csepel, a Vasas, a Twente és a Beerschot korábbi kiváló kapusát. A 78 éves sportembert megkereste a Mol Fehérvár ellen készülő Standard Liege, és felkérte, hogy a fehérváriak elleni meccsen segítse intézni a magyar csapat ügyeit, s hogy a sajtótájékoztatón tolmácsaként működjön.

– A Reims elleni továbbjutásnak csak a kispadról lehetett részese. Nehezen élte meg?
– Azt tudom csinálni, hogy ha lehetőséget kapok, megpróbálok gólt szerezni. Az első hét meccsen hétszer találtam be, ez nem vall rossz formára. Próbáltam a kispadról is segíteni, tisztában vagyok vele, csapatkapitányként példát kell mutatnom. Márton Gáborral jó a viszonyom, nem vagyok megsértődve, és bár bánt, hogy nem játszottam, folyamatosan ég bennem a bizonyítási vágy.

– Lehet bármire is következtetni abból, hogy a Standard vasárnap csak kettő-kettes döntetlent játszott a Zulte Waregemmel?
– A belga csapat is százhúsz percet játszott legutóbb az Európa-ligában, gondolom, pihentetett néhány labdarúgót, de így is erős a kerete.

– Rengeteg emlékezetes gólt szerzett már, hol lenne a helye annak, amely csütörtökön továbbjutást érne?
– Nagyon sokat jelentene. Tény, voltak már emlékezetes góljaim, ám mindig a következő az igazán fontos.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

NEM BAJNOKI ÁG
Október 1., csütörtök
20.00: Standard Liege (belga)–MOL FEHÉRVÁR FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Liege, Stade Maurice Dufrasne. Vezeti: Collum (skót)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik